A Borrajongó

Tegnap ittam – Haraszthy Pincészet Sir Irsai 2013

2014. szeptember 22. 06:00 - ungert (törölt)

Tudjuk, hogy jelképes mennyiségű muskotályos adalékkal turbózva sem könnyű hiteles, durvább megfogalmazással élve borszerű végeredményt faragni: nem kevés borászbicska tört már bele ilyen és ehhez hasonló kísérletekbe. Ha így nézem, az irsai olivér sem túl hálás alapanyag: kis populációval is képes pacsulissá zülleszteni gyakorlatilag bármilyen nemes, a szó finoman pejoratív értelmében elegáns összképet. Ezt a leckét jól megtanultuk: a maga fajtatisztaságával letöltve, adott esetben szénsavval turbózva döntik az ebben fantáziát (nem szeretem ezt a kifejezést, de talán divatot is) látó nagy- és kisüzemek a boros álruhába bújtatott évjáratos Traubisodát. Van az úgy, hogy az év elsőjét is. A hangos csordától utcahosszal lemaradva persze vannak renitensek, akik nemcsak összelocsolják a piackaszáló irsai-alapjukat mindenféle mással, de ráadásul akkor igyekeznek túladni rajta, mikor mások már a friss évjáratot töltik palackba. Halott ötlet, nem?

picture.png

Közel sem. Persze nem tudom, hogy magyarázzam el a muskotályrasszistáknak, hogy az Etyek-Budai borvidéken ténykedő Haraszthy Pincészet úgymond kimaxolta ezt a stílust, annak szűk keretei között. Pedig óriási csavar nincs a történetben: a reduktív iskolájú bor alapja irsai olivér, amibe borult még királyleányka, chardonnay, cserszegi fűszeres, szürkebarát és zenit is, tehát minden, amit inkább szoktunk lenézni, mint nagyra tartani. Azt nem tudom, hogy kármentésről van szó, vagy tudatos a koncepció, de megérdemli a kalaplengetést. Orrban hangsúlyos, de nem tolakodó muskotály-hangulatot áraszt primer szőlővel, egressel és bodzával. A tiszta, sablonos frissességet gyanúsan a cserszegi csavarhatja meg a maga fűszereivel, vonzóvá és kerekké téve az összhatást. A korty egyrészt gazdagon és elegánsan savas, másrészt a vizességi buktatót megkerülve tartalmas, és nem kell óriási zseninek sem lenni ahhoz, hogy hosszról is be lehessen számolni. Nettó örömforrás, úgy tűnik, hogy van az az öltöny, ami még az irsain is jól áll. 5 pont. (1500 Ft, Veritas Borkereskedés)

 

[A palack fotóját a kereskedő webshopjából vettem kölcsön.]

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr36709793

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tegnap ittam – Haraszthy Pincészet Sir Irsai 2013 2014.09.22. 09:39:02

Nettó örömforrás, úgy tűnik, hogy van az az öltöny, ami még az irsain is jól áll.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.09.22. 13:53:13

Egyre jobbak az írásaid... már a chilei kóstolós beszámoló után is meg akartam jegyezni, de jobb későn, mint soha!

Csak így tovább!

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.09.22. 13:59:45

@szeretemadragaszarborokat:

Köszönöm szépen a dicsérő szavakat és a biztatást is, jólesik. Igyekszem rászolgálni a bizalomra.
süti beállítások módosítása