A Borrajongó

Bukószéria – Egy sor Balaton

2014. augusztus 18. 06:00 - ungert (törölt)

Az van, hogy mostanában semmi sem akar összejönni borfronton, így az ad hoc-módon összepakolt, laza nyári iszogatásra szánt sorok tömegével buknak el. Nem kicsit, nagyon. A saját felelősségemet nem vitatva – az örömforrást nyilván csak nagy nevek nagy borainak vertikálisaiban lehet és kell keresni, egyébként ne is legyenek elvárásaink – azért komoly aggodalomra ad okot, hogy az alapszint részben a borok önnön hibái, részben a szerencsétlen körülmények miatt erősen korrodálódni látszik. Az üdítő kivételek meg közel sem fedezik a befektetett árat, ami a lélektani kétezres környékén is minimum dühítő. Csalódottan, rossz szájízzel jelentem, hogy egyrészt a nyár itala címet nálam a helyben, Csepelen csapolt Rizmajer-féle szűretlen búzasör nyerte meg – noha egyáltalán nem vagyok nagy sörös –, másrészt borok tekintetében úgy tűnik, hogy miközben az árakat ügyesen sikerült feljebb küzdeni, a minőség elfelejtett felzárkózni. És ezt a múlt péntek sem tudta megcáfolni, bármennyire is szerettem volna, hogy így legyen. Még jó, hogy most is akadtak üdítő kivételek.

15082014955.jpg

Garamvári Balatonlellei Olasz Rizling 2011

A rég letűnt időket idéző címke még hagyján, de ha a semmi borban történő megfogalmazása volt a cél, akkor azt kitűnően sikerült teljesíteni, a recept szabadalmaztatható. Hibát sem orrban, sem szájban nem találni, de az a baj, hogy mást sem: nincs az a centrifuga, ami a visszafogott citrusosságon kívül bármi egyebet elő tudna belőle csalni, és nincs az a kóstoló, aki a vékony, gyorsan múló, egyenes savasságon kívül bármi mást ki tudna hámozni a fergeteges összképből. Fél decinyi kóstolóadagba sem nehéz belealudni, de az a baj, hogy még fröccsnek is vékony. Ékes példája annak, hogy a hibátlanság még önmagában nem erény. 3 pont. (akciósan cca. 700 Ft, CBA)

Kislaki Bormanufaktúra Birtokfehér 2011

Hiába a királyleányka, a rizlingszilváni és a muskotály, a műsort a hordó és a chardonnay viszi el. Azt nem tudom, hogy fiatalon milyen volt, de most indokolatlanul öregnek mutatja magát: az illatban gyümölcs alig, a durva fa, a széna és a fülledt jegyek viszont áradnak belőle, nem hagyva teret frissességnek és életnek. A korty csak beigazolja a félelmet: zéró élet, kaparós, buta hordó, külön utakat járó savak, keserű utóíz. Gyümölcsre utaló jegyeket még csak nyomokban sem tartalmaz, azokkal vagy a hordó, vagy az idő, vagy mindkettő végzett. Akárhogy is van, ez így színtiszta csalódás. 3 pont. (1700 Ft, pincearon.hu)

Konyári Loliense Fehér 2013

A dugó eltávolításakor erős gyanú merült fel bennem, hogy nem lesznek rendben a dolgok. Kitöltéskor kissé gyöngyöző bor fogadott, de az orrpróba során komolyabb panaszt nem tudtam tenni: kicsit zöldes, kicsit ropogós, de legalább tiszta és friss. A korty ellenben darált rendesen: otromba, erősen savanyúba forduló savérzet minimális gyümölccsel, hogy a korty végén mindent leépítő, szabályszerűen poros és keserű aromákról már ne is beszéljek. Nem jó meginni, így, ahogy írom. Hiába vártunk, szellőztettük, a dugósság nem igazolódott be, de a bor sem lett jobb. Nem vagyok meggyőződve, hogy nem hibás palackot fogtam ki (Gazda Albert és Ripka Gergely spontán visszajelzései a borral kapcsolatban pozitív kicsengésűek voltak), úgyhogy óvatosan vonnék le következtetéseket, az így tapasztalt kétpontos élményt számszerűen ki sem vastagítom. A hibát mindenesetre nem sikerült beazonosítanunk, egy kicsit bánom is, hogy nem sétáltam vele vissza az üzletbe. (akciósan 2000 Ft, Bortársaság)

Folly Arborétum Boróka 2013

Nem először, és feltehetőleg nem is utoljára dicsérem meg a Folly-testvérek borait, kategóriájukon belül ugyanis képtelenek hibázni: tiszta, friss és jól iható mindegyik. Ez a Boróka fantázianévre hallgató olaszrizling-szürkebarát is elég jó, ráadásul most abba a helyzetbe került, hogy ejtőernyőként nyílhatott ki az eddig tartó, szinte végtelennek tűnő zuhanórepülés közepette: illata friss, virágos-gyümölcsös, a korty hasonlóan zavarmentes, élénk, jóleső, üdítő. Gondolkodást nem igényel, de végre jó inni, és ez most a legfontosabb szempontok egyike. Persze merészkedhetne messzebbre is, lehetne izgalmasabb is, de az áráért tulajdonképpen így sem rossz a dolog. 5 pont. (1900 Ft, Bortársaság)

Imre Borpince Badacsonyi Szürkebarát 2011

„Azt a k*rva” – röviden és tömören így foglalhatnám össze. Nincs is jobb a száraz, tizenötös szesszel rózsaszínre áztatott szürkebarátoknál, pláne ha még rosszul is vannak elkészítve. Márpedig az a helyzet, hogy az Imre Borpince történelmi jelentőségű tétele ezt kínálja, ráadásul az összes tankönyvi borhibával megspékelve. Büdös, punnyadt, íz- és savtalan, keserű, a szesz meg éget a végén, az illósságáról nem is beszélve. Gazdag fantázia szükséges hozzá, hogy megértsük, miért került palackba. 1 pont, lefolyó. (cca. 1600 Ft, pincétől)

Telmo Rodriguez Basa 2013

Azt azért nem gondoltam, hogy a sor kakukktojása fogja elvinni a bulit, de mégis így alakult. Nem a komplexitásával győz meg, hanem a direkt gyümölcsösségével: orrban édes trópusiak jönnek, a korty finoman édes érzetű, a savak szépen, hosszan megtartják. Minden a helyén, ráadásul formailag elüt az itthon megszokott fehérboros képtől, úgyhogy olcsó tananyagnak sem rossz. 5 pont. (2700 Ft, Bortársaság)

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr346610309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bukószéria – Egy sor Balaton 2014.08.18. 21:39:01

Az ad hoc-módon összepakolt, laza nyári iszogatásra szánt sorok tömegével buknak el. Nem kicsit, nagyon.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.18. 09:00:18

Szépen, lassan te is el fogsz jutni arra a pontra, amire én is, meg szerintem egyre többen, hogy 1500 forintnál többet akkor ad ki az ember borra, ha kipróbált, bejáratott cuccról van szó (néha még akkor is óvatosan, előbb egy próba palack), afelett pedig szigorúan csak kóstolás után.

De, ha ez így valakiknek oké, akkor tőlem mehet a dolog. Nem rám rohad X palack a pincében...

silvousplait 2014.08.18. 09:54:57

@ungert @szeretemadragaszarborokat: Ha meg a pinceben rohadna el... De vajon keszulne-e ilyen sok botranyos ize, ha nem vennek meg ? Es hogy tortenhet ilyen 25 ev "ujvilag", no meg allitolag toretlen bormeneteles utan ? Es miert csak mi, kevesszamu irkalok vagyunk (nyilvanosan) elegedetlenek ? - Botrany ? Szamonkeres ? Fogyasztoi bojkott ? Nyilt levelek ? Hol vagytok ti, ebben a sultvadkapitalista vilagban, a tiltakozas kevesszamu eszkozei ??!!

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.18. 10:55:09

@szeretemadragaszarborokat: teljesen egyezik a módszer nálam is, és néha még úgy is becsúsznak kellemetlen meglepetések. Egy ezerötös palack ha rossz, az még csak kicsit fáj, ismeretlen háromezrest leginkább csak ajándékba kapok... Ugyanakkor a posztbeli csalódásoktól ez sem igazán védene meg (1600, 1700 ilyen árak ez még az ezerötös kategória nálam).

@silvousplait: Egy ideig reméltem hogy elég ha nem vesszük meg ezeket, de túl nagy a választék ahhoz hogy tudjuk mindről melyiket nem érdemes megvenni. Így aztán időről időre becsúszik selejt. Amik amúgy meglepően jól fogynak, szóval a piac igényszintjével is gond lehet.

2014.08.18. 11:12:29

@Syntax Error: Így van, és ezért van, hogy egyre kevesebb pincétől mer próbálkozni az ember, legalábbis én. Ami pedig pont, hogy a dolog szépségét adná...

@silvousplait: Csatlakoznék az előttem szólóhoz. Nem csak a kínálati oldallal, de a keresletivel is gondok vannak... de ez nem csak boros témában van így; itt évek óta vastapssal zárulnak gyötrelmesen rossz előadások az Andrássy úti operaházban. Nemrég bemerészkedtünk, hosszú idő után újra, és hát egy slágerdarabot, a Tosca-t sikerült darabokra ütniük. A tapsrendet meg se várva menekültünk ki!

Másnap, az előadás okozta gyomrosból még magamhoz se tértem, amikor is, komolyzenei fórumon jött szembe ez: magát 35 éve operába járónak tituláló kedves kommentelő sziporkázó Tosca előadásról írt... Erre mit lehet mondani?!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.18. 12:21:07

1-2-3 pont 1600-ért?
Ez kemény.
Meg kell becsülni a Danubianát, mint már többször emlegettem. :D

shiraz2 2014.08.18. 12:55:27

lehet találni jó alap fehérbort 1500 körül, csak tudni kell választani :)

SwIX 2014.08.18. 13:17:21

@Hepci: Kemény vagy nem sajnos tényleg ez a tendencia. Mostanában én is rendre csak csalódok 2000Ft-os kategória boraiban.
Danubiana meg simán beállhatna a fenti sorba a zölveltelinijével,(legutóbb ezt ittam tőlük). Nyakas-t és Bussay doktort is kéretik megbecsülni.

silvousplait 2014.08.18. 13:36:33

Koszonom a valaszokat.
@szeretemadragaszarborokat: Altalanos denivellalodas... mondhatni remek. Kis orszagra nagy csapas: nincs az ertekre fizetokepes kereslet. Marad a kitarto pofatlansag, a vallvonogatas meg a kozony.
@Syntax Error: Ugy gondolom, a borasznak (ironak, zenesznek, mindenfajta kultura- es civilizacio-gyarosnak) kellene nevelnie a tisztelt fogyasztokozonseget, nem pedig az un. fogyasztoi igenyeket kiszolgalni. (Almodik a nyomor...)

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.18. 15:28:41

@silvousplait: hát igen. tisztelet azoknak, akik így is csinálják

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.08.18. 19:29:59

@szeretemadragaszarborokat: Jól látod, az ilyen sorok erősen rombolják a bennem még azért nyomokban megbújó kíváncsiságot.

loading 2014.08.18. 20:03:52

@shiraz2: Mire gondolsz? Kézművesből spontán nem tudnék felsorolni ebben az árkategóriában.

@szeretemadragaszarborokat: A kíváncsiságot nem öli ki, csak átrendezi. Én például kíváncsiságból változatlanul veszek 2-3 ezer forintos borokat. Ha csalódom, akkor a termelőt kilistázom. Majd 2 év múlva egyszer-egyszer visszapillantok, hogy változott-e.

Azt érzem, hogy az elmúlt 3-4 évben kezd valami félremenni. Persze lehet én távolodom a bordivatoktól. Inkább összevisszaságnak mondanám, ami a borokat jellemzi. A 2013-as évjáratot, eddigi tapasztalataim alapján, nem tudták kezelni a borászok (mondjuk volt akinek a 2012-es is gondot okozott már). Van, aki bevallja, van aki nem. Sajnos ez nem segít az elkészült borok minőségén. Pedig ugyanúgy csinálták, mint előtte - mondják. Lehet ez volt a baj? Lehet az elmúlt 8-10 év időjárása félrehúzta őket? A technológiát rosszul használták vagy még csak tanulják (pl. biodinamikusok)? Nem tudom. Egyedül azt, hogy egyre kevesebb normálisan iható bor van ma a piacon.
Divat a sav, amit frissességnek keresztelnek el mások. Én nem bírom, a gyomrom kikészül tőle. Vagy sok magas alkoholú. Ha mégsem, akkor savas.
Ha hordóban kerül a bor, akkor erősen pörköltet használ => a hordót érzem inkább, ha pedig tartályba,akkor küld még hozzá egy kis CO2-t a frissesség miatt.

Az árak talán kezdenek szolidabbak lenni. Korábban 2000 Ft alatt 2-3 bort kapott az ember a borboltokban. Most azért már nagyobb a választék. Persze többségük friss palackozás, amelyet még érlelni kellene 1-3 évet. Ha bírja az ember (idővel, hellyel, stb.)

shiraz2 2014.08.18. 21:36:30

@loading: hát én nem tudom mi az a kézműves, szóval ezt hagyjuk is. amit javaslok: Posta Borház Olaszrizling 2012, Csobánci Bormanufaktúra Olaszrizling 2013 és ha még találsz akkor Szászi Olaszrizling 2011.

2014.08.19. 08:29:11

@ungert: @loading: Csak azért írtam ezt a kíváncsiság lanyhulása dolgot, mert magamon, és tőlem függetlenül kalandozó sorstársakon azt vettem észre, mondjuk az utóbbi egy-két évben, hogy semmi kedvünk kísérletezgetni.

Egy-két tuti bevált dolgot ismételgetünk, vagy ha beakad valami kóstolások alatt/után, akkor arra rámozdul az ember, de a korábbi lelkesedés már nincs meg. Persze az is előfordulhat, hogy ennek inkább személyes okai vannak, és akkor is előfordult volna ez, ha kolbászból lenne a kerítés, a franc se tudja.

Az utóbbi két évjárathoz: elég sok helyütt hallottam/olvastam, hogy hát milyen nehézségekkel küzdöttek a borászok. Nem vitatom, biztos, hogy nem könnyű, de hát itt az idei év, vagy ott van a 2010-es év. Azok könnyebbek voltak? Azokhoz képest szerintem ez az ominózus két év azért sokkal szebb volt: szép, hosszú őszök, előtte épkézláb nyarak (tudom, talán túlzottan is meleg nyarak), szóval nekem egy picit rejtélyes a dolog.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.19. 11:28:01

@szeretemadragaszarborokat: @ungert: @loading: Ismét csak csatlakozom az előttem szólóhoz. Ha találok valamit ami tetszik, rögtön egy hatos pakk ugrik be, és aztán újra veszek belőle, amíg csak kapható. Mellette persze megnézek újakat, de már messze nem annyit mint néhány éve. Inkább iszom a pincémből azokat amik finomak és vettem belőlük jónéhányat.

Ha már az évjáratok, az idei a lisztharmat küzdelem ellenére még lehet elég jó is, nem? Mondjuk egy szép tiszta ősszel kiegészülve. Tavaly-tavalyelőtt a jól megválasztott szüreti időponttal lehetett jó borokat csinálni, van is rá azért példa.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.08.19. 11:47:22

@Syntax Error:

Még nem veszett oda minden remény. Persze aki keveset dolgozott, és hagyta, hogy a természet maga küzdjön a lisztharmattal, az valószínűleg nagyon meg fogja szívni (vagy nem mond feltétlenül igazat), de kemény melóval, esetleg felszívódó szerekkel még nincs veszve semmi. Ha most nem üt be a többnapos esőzés, akkor lehet jó 2014. Ha esős lesz a folytatás, akkor szarban a haza. Szilágyi Lászlóval beszéltem egy hete, ő akkor még bizakodó volt, nem tudom, hogy más mit hallot és/vagy tapasztalt.

Vissza a borokra: én még mindig kísérletezek, mert muszáj, mert kíváncsi vagyok, mert érdekel, mert így van mit írni és mondani, de ha valami bejön, akkor abból nem keveset tartok otthon. És iszom is persze.

silvousplait 2014.08.19. 13:27:10

@szeretemadragaszarborokat: A boraszkodas alaptetele, hogy 10 evbol van 2 kivalo, 2 rettenetes, a tobbi 6 meg valahol ezek kozott. Aki ezt nem tudja, nem akarja elfogadni, perlekedhet a Joistennel, vagy elmehet, mondjuk, konyvtarosnak (es nem zavarja az eso).
A kivancsisag hazai lanyhulasa meg azert elszomorito, mert en, idekint Franciaorszagban (Nemetorszagban, es nyilvan stb.) egyre kivancsibb vagyok, es eppen az 5-10 euros arkategoriaban (ezen az aron felul egyszeruen evidens, hogy jot fogok kapni), ahol fantasztikus dolgok tortennek. Mert tisztesseggel es kemeny boraszmunkaval arra batoritanak, hogy merjek minel tobb mindent kiprobalni, nem fogok csalodni.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.19. 19:02:11

@ungert: egyébként abba ne hagyd a kísérletezést, a hozzátok hasonló bloggerek mostanában az egyik fő tipp forrásom hogy mit érdemes magamnak is kipróbálni :)

loading 2014.08.19. 23:10:03

@shiraz2: Köszönöm.
Mondjuk nálam a Csobánci Bormanufaktúra 2016-ig tiltólistán van (+ senkinek sem ajánlom)

loading 2014.08.20. 10:01:53

@ungert: Érzelmeimet elfojtva és egyszerűen: rosszak a borai. Pedig nem így indult a kapcsolatunk.
Akkor pattant el a húr végleg, amikor tavasszal lefolyóba kellett öntenem a '09-es Pinot Noir-jukat.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.08.20. 10:18:51

@loading: Ezt bizony szomorúan hallom. Nekem személy szerint még nem volt dolgom egyetlen palack Csobánci-borral sem, de lehet, hogy akkor nem fogom erőltetni a dolgot.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.08.20. 19:25:02

@shiraz2: sajnos sok náluk az oxidált tétel. Én a negyediknél fogtam vissza magam és tettem a "nem veszem" kategóriába.

shiraz2 2014.08.20. 20:26:11

@akov: ez meg a Te választásod :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.21. 09:24:23

@shiraz2:
Hát... pont a te javallatodra vittem tavaly tőletek alap kategóriás vörösnek tőlük valamit (Várvédő 20??)... gyengécske (oxidált-kesernyés) cucc volt még annyiért (1600 pénz?) is.
Szóval meg tudom érteni Loadingot és Akovot.

loading 2014.08.21. 14:09:53

@shiraz2: Evidens. Nem is értem miért kell ezt külön hangsúlyoznod.

Mint ahogy a Te választásod, hogy forgalmazod a boraikat.
Illetve a Te választásod, hogy fogyasztói visszajelzést adsz vagy nem adsz majd számukra.

shiraz2 2014.08.22. 12:59:11

@Hepci: Gábor, ha én hibás, oxidált bort kapok valahol, azt visszaviszem, hogy valóban visszajelzést kapjon a termelő és/vagy bolt. mert akkor lehet frissen megnézni, hogy pl a dugó nem megfeleleő zárása miatt történt-e az eset. így 1 év távlatából, amikor az a tétel már rég nem kapható, nem fog visszajelzést kapni a termelő, de gondolom ezt magadtól is tudtad, amikor beírtál.

shiraz2 2014.08.22. 13:01:54

@loading: hol vannak azok a konkrét fogyasztói visszajelzések? ahogyan az imént is írtam, ha vki neki hibásnak tűnő palackot vásárol, az lehetőleg rövid időn belül juttassa vissza a vásárlás helyére, ahol kötelességszerűen, ki kell cserélni, ha valóban hibás, és visszajelzést kell küldneni róla a termelőnek, ha komoly problémáról van szó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.22. 13:31:20

@shiraz2:
András, csak azért írtam be, mert láthatóan másoknak is akadtak hasonló tapasztalatai. Akkora bortudós természetesen nem vagyok, hogy vélelmezni tudjam, általánosítható-e a cégre vagy a vörösboraira vagy bármire nézvést hármunk negatív tapasztalata.
Visszavitel: nekem nem ér meg annyi fáradságot 2 db 1600 forintos - bármitől is gyenge bort tartalmazó - palack, hogy azokkal kicsámpázzak Csillaghegyre. Ihatatlanok nem voltak, tehát megittuk őket - megittam már ennél rosszabbakat is, nagy dráma nem történt.

loading 2014.08.22. 13:33:47

@shiraz2: Ha hibás a palack, akkor értelek. Mondjuk webes vásárláskor ez hogy menne?
És mi van akkor, ha nem az a palack, hanem a bor rossz?
Ezek szerint az online megjelenő vélemények, legyenek azok pozitívak vagy negatívak, nem visszajelzések? Vagy csak a negatívak nem számítanak visszajelzésnek?

shiraz2 2014.08.23. 19:12:27

@Hepci: örülök, hogy elfogyott mindkét palack, ha annyira rossz volt én biztos nem ittam volna meg

shiraz2 2014.08.23. 19:14:27

@loading: a weben vásárolt palackot is köteles visszavenni az eladó, ha hibás vagy beteg a bor.
nem írtam olyat, h az online vélemény ne lenne vélemény. ezt nem tudom honnan vetted.
online egy dolgot nem lehet, megkóstolni a problémásnak vélt palackot :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.08.23. 21:15:39

@shiraz2:
(pontban: 2+/3-)
Jelen esetben egyébként szó nincs palackhibáról, oxidált-öreg volt a bor.
Nyilván a termelő vagy a kereskedő ilyen esetben dönthet úgy is, hogy ezt már nem adja el... én meg dönthetek úgy, hogy nem öntöm ki és nem is megyek vele vissza hisztizni...
Szerintem most mindnyájan okultunk belőle - az okulás terjedelme túlzott a probléma méretéhez képest. :)

2014.08.25. 14:31:21

@ungert: Nem tudom, találkoztál-e vele, de guberáltam az interneten, és elszörnyülködve látom ám, hogy a magyar borvilág Yoda mestere, a Hegy levének zen buddhistája, a szőlőtőkék császári és királyi biztosa, személyesen a nagy Kardos Gábor minősítette antiújságírásnak ezt a posztodat, itt, egy komment erejéig:

bor.mandiner.hu/cikk/20140818_unger_tamas_bukoszeria_egy_sor_balaton

Hogy te nem vagy újságíró, ez meg nem egy újságcikk, vajh zavarja-e ez a Mester rezgésszámát? Vagy olyan összefüggések birtokosa Ő, melyek joggal nevezhetők páratlannak? Minden esetre, nem lennék most a helyedben, bizony ám.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.08.25. 14:34:33

@szeretemadragaszarborokat: Nem láttam, de köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet. Szerintem ő magasabb spirituális szinten lebeg, mint én, és valószínűleg jobban vágja a sztorit, úgyhogy most büntetésből állok vagy tíz percet a sarokban, elgondolkodván az élet nagy dolgairól.

2014.08.25. 14:40:57

@ungert: Igazán nincs mit! A Mester mondatai fényeskedjék be elménk rejtett zugait!

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.08.25. 18:04:15

@szeretemadragaszarborokat: hihi, ezen jót röhögtem. Kardos néhány utóbbi cikke pont ezen alapelvek mentén építkezik (ld. Borháló, Kézműves izé). Csoda, hogy vki megjelentette ezeket a kilométer hosszú cikkeket, tele irreleváns, fontoskodó trivialitásokkal.

2014.08.25. 18:12:45

@akov: Nekem személy szerint nagyon elegem van az okosságaiból, meg ebből az önjelölt megmondó emberkedéséből. A cikkeiből nem kevésbé.

Pl. ez a kommentje, amit ungert idézett posztja alá beírt, egészen olyan, mintha egy saját maga alkotta bullshit generátor nyomatta volna.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.25. 19:12:30

@akov: @szeretemadragaszarborokat: ez valoban vicces volt. Kardos irasai amugy tenyleg nem hianyoznak, nem is szoktam olvasni mostanaban. Ugyhogy most potoltam a Borhalosat reszben mert szoba kerult, hat szornyu. Amellett hogy nem tudok egyeterteni vele, irni sem tud es tul bobeszedu tovabbra is, nagyon rossz kombinacio.

dagadtos 2014.08.25. 19:46:55

@Syntax Error: Elnézést kérek, hogy így szembe megyek a tömeggel, de amellett, hogy ez a komment szerintem is olyan, mint szerintetek, pl. a Borhálós írásában azért a legtöbb dologgal egyetértek, és hát ő legalább reagált arra a felháborító PR-cikkre, amire reagálni is illett.
Én ugyan nem a polgári értékrendet fájlalom, de több igazság is van benne, és inkább az eredeti cikk volt szégyenteljes, amire válaszolt.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.25. 20:34:25

@dagadtos: a PR cikk gáz, eddig oké. De nem a Borháló miatt gáz, hanem ami miatt általában a PR cikkek gázok: ostoba fényezés, amiből nagyon kilóg a lóláb, egyszerűen vérciki. Kardos válasza majdnem ilyen béna, olyan dolgokra hivatkozik amik jellemzően a pozícióit féltő vállalkozó mentsvárai, egyedül talán a műanyag káros hatásában lehet valami (bár az ásványvízbe kioldódik a károsanyag rész azért nekem meredek, de lehet hogy van valami minimális kémiai alapja).

Egyébként a Borhálóban szoktam vásárolni néha, igaz többnyire palackosokat (bár azok is gyakran magnumok), és örülök neki hogy van egy ilyen. Ahol meg tudom mutatni az eléggé árérzékeny ismerősnek is a Sabart, vagy ahol az Átlag Béla az ezer forintjából nem Koccintóst kap hanem bort.

dagadtos 2014.08.25. 21:24:26

@Syntax Error: Én nem örülök neki, több szempontból sem. Vannak máshol is borok ezer forint környékén amúgy, de nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy a nagy nehezen beindulni látszó magyar borkultúrát nem PET-palackos hálóba kellene fogni. Nem szeretném az érveimet nyíltan leírni, legyen elég annyi, hogy rendkívül ügyes vállalkozásnak tartom, ami a magyar néplélektan igen alapos ismeretéről árulkodik, és sikerre volt és van ítélve. Szerintem PR-tól függetlenül nagyon ciki, ha egy szakportál ömleng egy ilyen koncepció láttán.
Én egyébként nem értek hozzá, de miután még a víz esetén is felmerülnek kérdések a PET-palackkal kapcsolatban, márpedig felmerülnek (tudtommal tilos melegben tartani pl a palackozott ásványvizet) én biztos nem fogyasztanék rendszeresen bort ilyesmiből. Az oxidációról már meg sem akarok emlékezni - nem is értem, a magnumot, ami még a sima palacknál is kedvezőbb a borok érését tekintve, hogy lehet vele egy napon említeni.
A többi ellenérzésemet nem szeretném leírni, mint már említettem - nem akarok én utána se borászoktól, sem a cégtől üzeneteket és egyebeket kapni, és azokra reagálni. Meg amúgy is, külön posztot érne a dolog, különösen az egész kulturális oldala.
A lényeg, hogy szerintem ennél sokkal több igazság van a cikkben, és én örülök neki, hogy valaki reagált arra az ajnározásra.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.25. 21:47:16

@dagadtos: Kár hogy nem szeretnéd leírni az érveid egészét, ezt a beszélgetést egyszer le kéne folytatni, nagyon kíváncsi lennék. Igazad van, külön posztot érne.

A PET palack nem jó, ez oké, de aki a Tescoban PET palackosat vesz, az miért ne vegyen helyette a Borhálóban másik PET palackosat ami legalább bor? Egyet-kettőt megpróbáltam a Borháló PET-esei közül és egy volt is ami ízlett, de azért magam részéről maradok a palackosnál. És mint mondtam abból is találni ott jót, szóval a dolog közel sem merül ki a PET palackban.

dagadtos 2014.08.25. 22:31:56

@Syntax Error: Ha így nézzük, a "termék csomagolása" alapján indulunk el, akkor semmi. Ha a vásárlás helyszíne alapján, hogy ti. ez tulajdonképpen egy vinotéka, legalábbis annak láttatja magát, akkor már kevésbé fényes a kép szerintem. Tény, hogy lehet ilyen szempontból jótékony hatása, és egy vékony réteg talán éppen a hatására lép majd feljebb. Azonban szerintem egy vastagabb réteg éppen a hatására lép vissza, a legvastagabb réteg pedig úgy érzi, hogy megtalálta a tutit, kibújt a sznobizmus karmai közül, hiszen egy szaküzletben ajánlanak neki bort a csirkepaprikáshoz, ráadásul nagy nevek borait, ő nem fog "csak a csomagolás" miatt többet fizetni, és jól fityiszt mutat a bort körülvevő homályos fellengzésnek is, mely egyébként is csak az ár felhúzására szolgál, és a nála butábbak be is veszik.

De tényleg nem írok erről többet, csak jelezni akartam, hogy én pár dologgal egyetértettem abban a cikkben.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.25. 23:05:42

@dagadtos: oke, ertem es elfogadom az allaspontodat, koszi. En optimistabban latom, de nem kizart hogy te ismered jobban a magyar fogyasztot :)

A cikk viszont tenyleg rossz, ha ezt akarta mondani, mert ez egyaltalan nem jott le belole nekem mint olvasonak

shiraz2 2014.08.26. 11:45:24

@dagadtos: "még a víz esetén is felmerülnek kérdések a PET-palackkal kapcsolatban, márpedig felmerülnek (tudtommal tilos melegben tartani pl a palackozott ásványvizet) én biztos nem fogyasztanék rendszeresen bort ilyesmiből. "
Attila, fontos ez a mondat. Az emberek hosszútávú egészsége a tét. Víznél is de főleg bornál a PET palack kerülendő. Erről miért nem szól a Nébih meg a hiradó? Persze költői kérdés volt. Víz esetén pl teljesen felesleges lenne hazacipelni a 6os zsugorfóliázott szart, elég lenne otthoni vízszűrő (nem bármilyen!) és Mo legnagyobb részén kockázatmentesen fogyasztható lenne a csapvíz. A PET palackgyártóknak meg a PET palackba vizet palackozóknak nem érdeke, h felvilágosodjon az egységsugarú polgár. De előbb utóbb a vádlottak padjára kerülnek.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.26. 14:41:30

@shiraz2: erről van valami tudományos tanulmányod, bizonyítékod?

Egyébként persze hogy nem viszek haza ásványvizet mert az otthoni vízből készített szóda finomabb és olcsóbb

shiraz2 2014.08.26. 18:11:19

@Syntax Error:
otthon én használnék azért megfelelő vízszűrő berendezést, hacsak nincs saját, ivóvíznek is alkalms réteget megfúró kutad. utána már mehet a szódakészítés. :)
és egyetértek tényleg ez lenne otthoni vízfogyasztásnál a legkézenfekvőbb és a legolcsóbb. vajon miért nem bátorítják erre a lakosságot?
nem tudom mit tartasz tudományosan megalapozottnak, ezt mindenki maga el tudja dönteni.
de a gugli első találataiból idemásolok Neked random párat:
healthwyze.org/index.php/component/content/article/49-identifying-poisonous-plastics.html
www.sciencedaily.com/releases/2008/01/080130092108.htm
www.watercures.org/plastic-drinking-bottles.html

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.08.26. 20:40:45

@shiraz2: a péceli csapvíz jobb mint az átlag, de egyébként a vízszürö is tervben van. A linkeket köszi, ha lesz kis idöm olvasgatom
süti beállítások módosítása