A Borrajongó

Bott Pince- kóstoló a Klubban

2014. július 29. 06:00 - drbarta

A múltkori 12-es tokaji sor kapcsán előkerült a klubban, hogy Bottéktól mindig csak szemezgetünk, mindig csak hosszabb sorokban, sokszor vakon kerülnek borok a tisztelt kollégák elé, miért nem tartok már nekik egyszer egy átfogóbb, tisztán az ő munkásságukra irányuló kóstolót. A felkérést természetesen elfogadtam és saját készletemből, illetve TiBorbarát kínálatát is igénybe véve nekiláttam egy kimerítő Bott-sor megalkotásának.

2014-07-23 22.00.49.jpg

Terv volt, hogy több dűlő, több évjárat is jelen legyen és az is, hogy alapvetően felfelé ívelése legyen a sornak. Emiatt nem a megszokott módon a fiatalabbtól az idősebb felé irányulva kóstoltunk, hanem kissé össze-vissza. A sor vége felé következzen egy-két különlegesség, majd egy szamorodnival és egy aszúval zárni az estét.

 

Csontos 08: Körtekompót, palackérési aromák, mézes-szegfűszeges fűszeresség. Elég komplex. Közepesnél intenzívebb íz, viszonylag tömör még a test, éretten krémes a konzisztencia. A fiatalkori kemény savkészlet elég szépen besimult mára, ugyanakkor a tartását még biztosítja a bornak. Közepesnél valamivel hosszabb. Némi cseresség érezhető az utóízben, ettől eltekintve alkotórészei jó egységet képeznek. Sose ez volt a kedvenc Csontosom, most se az, de kétségtelenül értékes bor, vélhetően még simán van benne további néhány év érlelési tartalék. 6 pont.

Teleki 09: Bódítóan buja illat. Édes fűszer-kavalkád, aszaltas trópusi gyümölcsök, krémes, tejszínes ígéretek. Elég hasonló jellegű, mint mondjuk egy Balassa Mézes Mály. Telt, vastag korty, krémes-olajos konzisztencia. Az előző bortól egy lépéssel intenzívebb az ízeit tekintve. A közepére is még elég koncentrált, de savban meg kissé lágy, így gazdagsága inkább szétterülősebb, hömpölygősebb jellegű, nem pedig fókuszált. Utóízében a magas alkohol sem marad észrevétlen. Mint kiderül a leírásból jócskán bele lehet kötni szerkezetileg, engem mégis jobban megfogott a teltidomú nagyvonalúsága, mint frissebb évjáratainak kétségtelenül letisztultabb, pengébb világa, hibátlanabb szerkezete. 6 pont.

Teleki 11: Citrusos-körtés gyümölcsösség, karácsonyi fűszerek, és mióta legutóbb kóstoltam határozottan megjelent rajta némi érleltség is. Közepesen telt korty. Arányosabb méretek, közepes tömörség, magasabb, határozottabb savkészlet. Jobban megfelel a mai kor „elvárásainak”, de szerintem mégis kevesebb érzelmet mozgat meg, mint az előző. 6 pont ő is.

Előhegy 12: Sokkal zárkózottabb az illat, mint korábbi kóstolások alkalmával. Lassan nyílik, néhány perc alatt visszafogott citrusosság, némi ásványosnak ható fűszeresség jelenik meg, de egy bő óra múlva, a visszakóstolásokra megérkezik amit vártam. Szaftos, buja gyümölcsösség, lédús grapefruit, spéci zsályás fűszerességgel. Szájban már kezdetekkor megnyerő. Tiszta, kerek, koncentrált gyümölcsélményt nyújtó korty. Érett, jóízű savak, az egész tele van ízzel és élettel. Közepesen tömör szerkezet, közepesnél hosszabb lecsengés, szép egyensúly. 6 és 7 pont között.

Határi furmint 11: Körtés-citrusos, enyhén mézes-sütőtökös, mélyebben ásványos az eddigiektől. Tiszta, megnyerő, hordó szinte egyáltalán nem érzik. Telt ízű, arányos korty, ugyanakkor izmosabb testű, tömörebb szerkezetű a sor előző boraitól. Lüktető savak adnak lendületet, fókuszáltságot, szép hosszú a finis. Nagyon jó formában volt, csont nélkül megugrotta most a klasszis szintet. 7 pont.

Csontos 12: Hasonló világ. Még fiatalabb érzetű, izoláltabb gyümölcsösséggel, masszív sós-gyurmás ásványossággal. Telt, izmos test. Tiszta, szinte hordótlan érzetű, mégis krémesen sűrű konzisztencia. Ízeit tekintve még fiatalosan semlegesebb egy picit, ugyanakkor ha lehet még mélyebb, még egy hajszállal tömörebb, hosszabban fejlődő a korty. Csupa energia, remek fókuszáltság, egyensúly. 7 pont ő is.

Exczellencziás 07: A Csontos legfelsőbb régiójából régi, százéves tőkékről. Emlékeim szerint jó három évet volt hordóban, annyira megközelíthetetlen volt az alapanyag. Nagyon mélyről jövő illat. Sütőtök, kortalan gyümölcsösség, irgalmatlan ásványosság, jelentős hordó, de ekkora alapanyagra egyszerűen nem tud ráülni. Extrém erő van a borban. Szédítően mély, csupa lüktetés, masszív koncentrációja nagyon hosszan bomlik ki. Felszínén még jócskán van cseresség, de mégis sokat simult, kerekedett az elmúlt években. Lehet mondani, hogy ez a bor volt a legnagyobb hatással a társaságra, nem véletlen, ilyen brutál anyagot nem biztos, hogy kóstoltam még itthonról. 7 és 8 pont közé tenném jelenleg, de ebben tényleg érezni a hosszú potenciált, fejlődési tartalékot.

Exczellencziás 05: Vannak közös vonások az előző tétellel. Kortalan gyümölcsösség, gyurmás ásványosság, némi karamellás fűszeresség. Közel se akkora anyag, mint 2 évvel fiatalabb alteregója (elég is volt neki 14 hónap hordó), de abszolút élő, vitális bor különösebb tercier hangulat nélkül. Közepesen tömör szerkezet, nem csermentes, de simább tapintat. 6 pont.

Szamorodni 11: Olyan, mint szokott lenni, egy igazi gyümölcskosár, annak minden színével és tisztán definiáltságával. Telt, intenzív ízű korty, itt is folytatódik a trópusi gyümölcs-kavalkád. Sűrűn textúrált, koncentrációja szép hosszan kitart, savai érettek, kerek idomúra egészítik ki gazdagságát. Nagy öröm az egész, többeknek inkább ez kellett volna, mint az aszú. 7 és 8 pont között.

Aszú 08: Ez a bor se mozdult meg az elmúlt években. Sterilen tiszta aszú, kajszival, akácmézzel, méhviasszal. Eleinte érződik némi illó, mely idővel szépen kiszellőzik. Szájban a jelentős édesség mellett se tud ragacsos lenni, komoly tömörségű struktúra, magas, cizellált savak, penge fókuszáltság teszik az egészet szerkezeti remekművé a desszertbor hangulat helyet. Hatalmas jövő sejlik, amihez már csak a komplexitás hiányzik. 8 pont.

 

Szép sor volt, konzekvensen magas minőséggel. Remek, színes dűlőportfólió, profin kivitelezett borok kifejező karakterrel, általánosságban teljesen ésszerűen árazva. Nem volt csalódást keltő, vagy épp idő előtt csúcson túli tétel.  És nem is arról van szó, hogy kiválasztottuk a legjobb borokat a sok felejtős közül. Őszintén hiszem, hogy könnyedén lehetett volna egy másik hasonló szintű sort is összerakni a munkásságukból, sőt, megkockáztatom, ha random választunk ennyi tételt a kereskedelmi forgalomba kerül boraik közül nagyságrendileg hasonló átlag jött volna ki. Nem sok pincéről tudnám ugyanezt kijelenteni. Csak így tovább!

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr926548117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.07.29. 09:01:51

Mikor írtál utoljára ennyit? Biztos több nap alatt készült el. :-) Jó volt olvasni!

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.07.29. 09:16:07

Jó, hát ritkán van 10 boros sorunk, de szerintem a szokásos 7-8 tételes kóstolóink kivonatai se épp rövidek, melyekből egy már szerepelt pl. ebben a hónapban is. Mindenesetre örülök, ha tetszett! :)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.07.29. 10:28:56

@drbarta: gondoltam: alapvetően pozitív vagyok, plusz egy kicsit "meginjekciózlak", de a reakciód alapján lehet elmértem és utóbbi volt a több. :-)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.07.29. 14:57:46

Szép sor, én is tervezek egy átfogóbb Bott-kóstolót már egy ideje.
A 2005-ös Exczellencziás nálam simán 7 pont felett teljesített néhány hónapja, de ott csak egy kissé már öregedő Szepsy Nyulászó volt mellette száraz borként.
A 2007-es Exczellencziás magnumpalackos volt?

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.07.30. 08:07:12

@furmintfan: Nem, normál "rajnai" palackos üvegdugóval. A magnum még otthon pihen, valamikor nagyon soká kéne kinyitni

Szegediszomelijé 2014.07.30. 15:15:35

@drbarta: Én is úgy gondolom, kár lenne a mostani bágyasztó napokban, akár a szeptembert is megvárhatjuk:-)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.07.30. 15:26:00

@drbarta: A leírásodat olvasva én is várok vele. :)
süti beállítások módosítása