A Borrajongó

Sauvignon blanc Tement-módra

2014. május 12. 06:00 - akov

A Drop Shop Austria egy másik, kiemelkedően érdekesnek ígérkező workshopja a Weingut Tement sauvignon blanc-jait vette célba. Az Ausztria ikonpincészetei közé sorolt Tement Südsteiermark legelső termelője, ontja magából a nemzetközi szinten is rajongott, elképesztő precizitással és technológiai tisztasággal kivitelezett borokat. Okozott már nekem Tement-bor erős nyolcas sokkot, a teljes szortimentjüket is kóstoltam korábban, de erről a termőhely és a sauvignon blanc kapcsolatát boncolgató workshopról kár lett volna lemaradni. Nem is követtem el ilyen hibát.

Zieregg_03.jpg

A pincészet képviseletében a fiatal Armin Tement érkezett, aki – természetesen apjuk felügyelete mellett – testvérével együtt viszi a családi cég szakmai igazgatását. Elsőként Armin röviden bemutatta a pince tevékenységét, valamint kitért néhány, a régióval kapcsolatos tudnivalóra. A Tement fő profilja a sauvignon blanc, amely a teljes termelés 60%-át adja. A muskateller (sárgamuskotály) mellett a sauvignon egyébként a 2.340 hektáros Südsteiermark fő fajtája, összesen 400 hektár területen telepítették a borvidéken. A nagypapa által elindított családi borászat jelenleg 100 hektáron gazdálkodik, ebből 80 Ausztriában, 20 hektár pedig a szomszédos Szlovéniában található.

A régió klímája esős és hűvös, a csapadék átlagosan az 1.000 millimétert is meghaladja, míg a hőmérséklet egy Celsius fokkal az Ausztriára kalkulált átlag alatt szór. A szőlőművelés kíméletes, egyes dűlők esetében organikus. Tőkénként maximum 1kg terheléssel dolgoznak, magasabb hozam náluk egyértelműen a borminőség kárára megy – hangzott el a sokszor nálunk kinevetett alapigazság. A fősodor, a sauvignon blanc, de mellette igen szerteágazó fajtakészlettel dolgoznak: muskateller, chardonnay, olaszrizling, pinot blanc, grüner veltliner, zöldszilváni, szürkebarát, de pinot noir és zweigelt ültetvényeik is vannak.

Technológia tekintetében a lehető legegyszerűbb elveket követik. Csak teljes érettségben lévő alapanyagot szednek, kézi szüret van, majd ezt követően a gyümölcs egy komoly szelekción esik át. Minden tétel vadon erjed, vagy acélban, vagy nagyméretű öreg hordókban. Minél szűkebben területszelektált egy boruk, annál nagyobb részben érintkezik fával. A hordópark egyébként átlagosan húsz éves és már az újak is eleve tíz évig érlelt tölgyből készülnek. A nagy borok kénezés nélkül, akár egy évet pihennek seprőn mielőtt az első fejtésre sor kerül. Többször elhangzott az előadás folyamán, hogy a legtöbb borukat szűrés nélkül palackozzák, ami azért fehérboroknál erősen kockázatos lehet. A workshop után beszélgettem egy kicsit Arminnal, aki elárulta, hogy az almasavat bizony hagyják természetesen lebomlani a hordókban, így a szárazra kierjedt borok minimális kénezés mellett, szűretlenül mehetnek a palackba.

A kóstoló koncepciója természetesen a sauvignon blanc körül forgott. A cél az volt, hogy az alap bortól elindulva megismerjük a falu-, illetve dűlőszelektált tételeket és rajtuk keresztül lássuk a különböző termőhelyek borra gyakorolt hatását. A sor kiegészült két Új-zélandi versenyzővel, valamint egy érettebb Sancerrel. Ezek azonban nem amolyan kivagyisági komplexusként, hanem szamárvezetőként kerültek a poharakba: a pince stílusa talán így könnyebben belőhető a világtérképen.

Bemelegítés:

Two Rivers Convergence Marlborough Sauvignon Blanc 2013

Visszafogott, fehér virágos illat. Nagyon tiszta és életteli a korty, a lendületes savtartalom fókuszált bort ad, szép hosszú lecsengéssel. Citrusok, nyári alma, csak egészen kevés zöldesség. 13,5%. 6p+

Urlar Estate Wairarapa Sauvignon Blanc 2012

Szintén rendkívül tiszta illat, bodzával, törékenyen finom virágossággal. Kóstolva sok-sok zöld jegy jön, lime, ribizliszár és mások, de ezen belül valahogy annyira megmagyarázhatatlanul egyedi és törékeny a bor, hogy szinte hihetetlen. Közepes intenzitás, decens lecsengés. Nagyon tetszik, egy elegáns sauvignon-megfogalmazás. 13,0%. 6p+

Tement Sauvignon Blanc Steirische Klassik 2013

A pincészet fő terméke, ebből az alap borból készül a legtöbb. Egyötöde 6-8 hónapot töltött fahordóban. Vonzóan természetes, virágos illat. Kevés zöldet érezni szájban, ellenben kellemesen fanyar a korty, finoman fűszeres és tulajdonképpen iszonyat kellemes és nagyon jól fogyasztható. 13,0 EUR. 6p

Termőhely szelektált borok:

Domaine Ciringa Fosilni Breg 2012

A híres Zieregg dűlő (ld. alább) szlovén oldala. Itt csak sauvignon blanc van, 2007-ben telepítették, egyetlen bort készítenek belőle. Nevét a dűlő talaját alkotó tengeri állatkák fosszíliáinak köszönheti (kb. „fosszília-hegy”). Fele hordós, fele tartályos. Nehezen nyílik, kellemesen vonzó, de a fehér virágokon nem jut nagyon túl. Citromos-virágos, szikár világ ez, egy csipetnyi fűszerrel, a végén frissítő fanyarsággal. Nem túl összetett bor, de tartalmas és elég hosszú is. 13,5%. 12,0 EUR. 6p

Tement Sausaler Sauvignon Blanc 2012

A hűvös Sausaler dűlő Hochkittenberg település mellett található, talaja pala. Hordót nem látott. Hígabbnak hat egy picit az előző bornál, szintén virágos, alig érett barack fanyarságával, összességében kevés gyümölccsel kényeztet csak. Vibráló sav és nagy tisztaság gründolja a kereteket. Tetszik ez is, de ebben az állapotában az alap bor mellé helyezném el. 13,0%. 13,0 EUR. 6p

Tement Berghausener Sauvignon Blanc 2012

Berghausen szomszédságából jön az alapanyag. Kemény, hűvös, agyagos talaj, jó vízháztartással. Acéltartály. Melegebb hatásúnak tűnik, édeskésen virágos, van benne egy szerethető friss süteményszéles illatjegy (emlékszünk, ugye, amikor a nagyi éppen kikapja a tepsit a sütőből). Testesebb, krémes, egy egészen kevés zöld gyümölccsel, ribizliszárral, lime-al, a kelleténél egy picit több szesszel. Rettenet tiszta. Érezhetően feljebb léptünk. 13,0%. 13,0 EUR. 6/7p

Tement Grassnitzberg Sauvignon Blanc Erste STK Lage 2012

A Grassnitzbergben van a legrégibb ültetvényük, 500 méter tengerszint feletti magasságban, délkeleti tájolású, reggel süti a nap, az időjárás viszontagságaitól erdő védi. A gyökerek egy korallzátony meszes szikláiba kapaszkodnak. Maximum 13% alkohollal érik az anyag, mindig kiváló sav jellemzi, akár 15 évig is érlelhető lehet. A vonatkozó szabályozás szerint ez tulajdonképpen egy 1er Cru („Erste STK Lage”) dűlős bornak felel meg.

Szép virágosság, édeskésbe hajló, nagyon tisztán tearózsás illat. Testes, zamatos, nyári almával kitöltött korty, sok fűszerrel, kevés zöld gyümölccsel, kiemelkedő egyensúllyal, nagyon finom szerkezetű savval. Valahogy egyszerre szikár is, de kedves is. Remek szerkezet, hosszú lecsengés. 13,0%. 18,0 EUR. 7p

Zieregg mini-vertikális:

Zieregg a pincészet legnagyobb becsben tartott dűlője. 85%-ban sauvignon blanc, 15%-ban pedig chardonnay borítja. Dél-délnyugati tájolású, a szintén meszes lerakódásokban gazdag altalajt márga színezi. A szabályozásnak megfelelően Grand Cru („Grosse STK Lage”) minősítésű dűlő. A Tement Zieregg nagy fahordókban erjed és érik, általában 18 hónapot követően kerül palackba.

Tement Zieregg Sauvignon Blanc Grosse STK Lage 2012

A 2012-es évjáratot kiemelkedőnek tartják. Cukorkás illat, édeskésen meleg, szőlőre emlékeztet. Testes, az illattal megegyezően meleg hatású, már-már trópusi gyümölcsös jegyekkel, fehér borssal és az egész mellé remek egyensúllyal. Kiváló sav, fókuszált, szinte végtelen lecsengés. Egyelőre fiatalosan primőrös, de érezhetően fog még komolyodni. 13,5%. 33,0 EUR. 7p+

Tement Zieregg Sauvignon Blanc Grosse STK Lage 2011

Korábban itt kóstoltam, akkor erős 8 pontra vitte. Rögtön megvillantja, hogy mire megy ez a Zieregg némi érleléssel. Édeskésen kedves, nagyon tiszta, finom árnyalatokkal telített, némi érettséget mutató illat. Kóstolva szinte robban, elképesztően intenzív, fehér húsú gyümölcsökre épülő aromatikával, kellemes érleltséggel, feszes szerkezetet adó savval. Zamatait egy egészen pici cukor hangsúlyozza. Hosszú perces lecsengés. Nálam a nyolcat most is simán megcsípi. 8p

Tement Zieregg Sauvignon Blanc Grosse STK Lage 2007

Illatban izgalmas érettség, a palackpostán átküldött ribizliszár adja gerincét. Testes ő is, rendkívül intenzív, süteményszéllel, trópusi és fehér húsú gyümölcsökkel, fűszerrel, ribizliszárral. Érdekes, hogy érezhető rajta némi közvetlen fahatás. Kiváló érettséget és egyensúlyt mutat, rettenet hosszú. A világ bármely sauvignon blanc-jával tartaná a lépést. 8p

Henri Bourgeois Sancerre La Bourgeoise 2008

Henri Bourgeois jól ismert sauvignon blanc termelő, Sancerre-ben és Pouilly-Fumé-ben vannak területei. Ráadásul kiváló barátságot ápol a Tement famíliával. Korábban már itt említettem, de Furmintfan is kóstolta egyik borát. Illata rendesen palackérett, virágokkal, hosszan érlelt zöld jegyekkel, édeskés hatással, levegővel egyre nyílik és gazdagabb lesz. Testes, erőteljes, főképpen zöld és savanyú gyümölcsökre épül, jóval erőteljesebb, rusztikusabb savassággal, mint a Tement borok. Jó egyensúly és hosszú lecsengés. Hiába hangzott el a workshopon, hogy a Tement a Sancerre stílushoz áll közel, nekem ez abszolút nem jött át. Míg Sancerre tankönyvien zöld, a Tement sauvignon-ok csak a háttérben élnek ezzel a jeggyel, inkább meleg és érettebb hatást keltenek. Ettől ez még egy szép bor. 7p

Köszönet a kiváló előadásért és borokért Armin Tementnek. Az ültetett műsort követő sétáló kóstolón a többi Tement fajtabort is lehetett szondázni és bárki meggyőződhetett róla, hogy legyen az akár sárgamuskotály, pinot blanc vagy chardonnay, nagyon magasan van az a bizonyos osztrák léc.

További információ: http://www.tement.at/

(A workshopra a Drop Shop meghívására látogattam el. Köszönöm! A Zieregg dűlő fényképe a borászat honlapjáról származik.)

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr726153805

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2014.05.12. 09:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

2014.05.12. 09:04:12

Irigykedem a kóstolóért, köszönet a jó posztért.

Ha már osztrák pincészet borairól volt szó, megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam az érdeklődő „köcsög tapló sznobok” (idézni, csak pontosan szépen!) figyelmét, hogy júniusban adódik a nagyszerű alkalom Bécsig szaladni egy-két jó borért:

www.vievinum.com/

A jegyvásárlás rejtelmeiben elvesztem: 40 euró egy napijegy, amit aztán a webshopban 30-ra „lehet” lealkudni… :D

aquarius71 · www.finewines.hu 2014.05.13. 17:49:15

Rövidesen én is tartok egy Ausztria kóstolót (Bp-en), akit érdekelnek a "csúcsnevek" alatti/mögötti mezőnyből pincészetek (6 borvidékről - Wachau, Traisental, Thermenregion, Weinviertel, Steiermark, Eisenberg (BUrgenland) )) azoknak biztos tetszeni fog... Nekem nincs szponzorom, úgyhogy vmi belépőjegyféleség lesz...

TarF (finewines/riesling)

szeretemadragaszarborokat (törölt) 2014.11.17. 10:24:42

@akov: Eszembe jutott ez az írásod, amikor pénteken a Mondovino-n barangoltunk, és kerestük, ki legyen a következő... a Tement-et választottuk.

Nem tértem magamhoz, döbbenetes sor volt! Szóval: hála meg respekt, azt hiszem, főként a te érdemed, hogy nem kerültük el azt az asztalt... Öreg hiba lett volna! :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.11.17. 10:27:45

@szeretemadragaszarborokat: Szia! Köszönöm a visszajelzést, valóban remek a pince, hibátlan, szép egyensúlyú borokkal. Örülök, hogy élményt okozott. Én is voltam Mondovinon, biztos el is mentünk egymás mellett! :D

szeretemadragaszarborokat (törölt) 2014.11.17. 10:40:23

@akov: Kíváncsi vagyok a benyomásaidra, gondolom, poszt is készül majd, ha kijön a lépés.

Szerintem kóstoltunk is egymás mellett, már ha jól gondolom, és te voltál az, aki a Piper Heidsieck 2006-os évjáratos pezsgőjénél kiszúrtad, hogy dugós... ;)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.11.17. 10:43:46

@szeretemadragaszarborokat: Nagyjából akkor rémlik ki lehetsz. Igen, kis alattomos TCA volt benne, de ha jól láttam nyakalták így is. :D

szeretemadragaszarborokat (törölt) 2014.11.17. 10:48:15

@akov: Meg is jegyezte a kóstoltató hölgy, hogy te vagy az első, aki szóvá tette... :D Egyébként általában nyakalt idén a nép, eddig nem ez volt, vagy csak én nem vettem észre? Na, majd a poszt alatt kivesézzük!

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.11.17. 11:01:47

@szeretemadragaszarborokat: Hát, szerintem minden évben, közel a záráshoz már eléggé elszállt a nép és ment a hőbörgés, tolongás, stb.