A Borrajongó

III. Káli-medencei borverseny

2014. április 21. 10:19 - akov

Idén április 12-én, immár harmadik alkalommal rendezték meg a Káli-medencei borok versenyét, amelyen volt szerencsém bírálóként részt venni. Mindig szívesen jövök ebbe a sokszínű kultúrával, geológiai csodákkal és gasztronómiai érdemességekkel teletűzdelt régióba, amely az ország talán legvarázslatosabb vidékeinek egyike. A Balaton és a nagyobb települések távolsága viszonylagos nyugalmat, egyben izgalmas elhagyatottságot kölcsönöz a vidéknek. Mégis, aki igényesen igyekszik eltölteni szabadidejét, boldogan keresi fel Köveskált, Kővágóörsöt, Mindszentkállát vagy éppen Szentbékkállát. Gyerekkel, biciklivel, üres gyomorral vagy kiszáradt szájjal, de akár bakanccsal is van keresnivalónk itt. A régió legismertebb termelőjéről, a Pálffy Pincéről szóló posztomban már részletesen írtam a kis falvak nagy dolgairól.

pincekulcs.jpg

Jómagam – több ismert kolléga társaságában – a főszervezőtől, Pálffy Gyulától kaptam meghívást. A régiót alkotó falvak között vándorló mustrának ezúttal Mindszentkálla adott helyt. A versenyen a viszonylag bő lére engedett Balaton-felvidéki borvidékhez (900 hektár) tartozó aprócska, de annál összetettebb termőhelyet rejtegető Káli-medence borai szerepeltek tehát. Nyolcvan körüli tételt neveztek, amelyek előválogatáson estek át, majd a fennmaradó hatvanöt tétel várta a megmérettetést. A bizottság természetesen vakon, a fajta és évjárat ismeretében értékelte a borokat. A legcsillogóbb helyezések a pontszámoknak megfelelő sorrendben:

Nagy arany:

Győrffy Szabolcs Köveskáli Rózsakő 2013

Kőróka Pincészet Mindszentkállai Olaszrizling 2013

Arany:

Orbán Pince Szentbékkállai Chardonnay 2010

Trombitás Borház Szentbékkállai Olaszrizling 2013

Wine Eye Balaton Olaszrizling Tramini 2013

Wine Eye Balaton Piros Tramini 2013

Reitner Ference Köveskáli Szürkebarát 2013

Győrffy Szabolcs Köveskáli Vulcanus 2013

Reitner Ferenc Köveskáli Olaszrizling 2013

Káli Balázs Szentbékkállai Olaszrizling 2013

Természetesen gratulálunk a nyerteseknek. Emellett néhány általános megjegyzés:

1. Versenyre nevezett tételek zöme a 2013-as évjáratból származott. Ennek megfelelően a borok elsősorban primőrösek voltak, esetenként nyersességet mutattak. Másrészt ezek a minták még nem kerültek palackba – a termelők többségénél félek, nem is fognak – így a bizottság csupán egy pillanatfelvételt értékelhetett.

2. Megállapíthatjuk, hogy a szüreti időszakra lelassuló 2013-as évjárat a Káli-medencében is jó savakat, jó állagú és friss gyümölcsösségben gazdag borokat adott.

3. Általános borkezelési probléma volt a túlzó kénhasználat, amely rossz esetben minden erényét eltakarta a bornak. A kisebb termelők vélhetően rutinszerűen használják a ként, ahelyett, hogy méréseket végeznének.

4. A leggyakoribb hiba természetesen az oxidáció. Nincs új a nap alatt.

5. Több esetben lehetett higiéniai problémákból származó íz és illathibákkal találkozni. Egyik-másik esetben ezek régi, rosszul kezelt hordóknak köszönhetőek. Kár ilyesmivel elrontani az egész éves kemény munkát.

6. Néhány bor a kívánatosnál könnyebbnek találtatott, így még ha tiszta is volt, nem került közel az aranyéremhez. Ezek sejthetően magas hozam mellett készültek, amelyről több esetben a zöld tartományba csúszó sav is árulkodott.

Ennyit a borversenyről. Lassan itt a nyár, tessenek hát menni a Káli-medencébe, mert van mit nézni, van hol enni és van mit inni.

 (A borversenyre a Balaton-felvidéki Borvidék Hegyközségének meghívásából vettem részt.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr796044905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása