A Borrajongó

Újhullámos villányiak a "Klubban"

2014. április 18. 06:00 - drbarta

Octopus-kolléga írásai (pl. itt, itt, itt és itt)  hívták föl figyelmem egy afféle „újhullám” formálódására Villányban. A Hummel, Wassmann és Bakonyi pincékről van szó, stílus, szemlélet szempontjából sokan együtt is szokták emlegetni őket. Előzetes kóstolás nélkül is felkeltették az érdeklődést az organikus, illetve bio-dinamikus háttérrel született, az írások alapján letisztult, nem túlextrahált, nem hordó-orientált, valódi eleganciát megcélzó borok. Lehet ezek a megállapítások elég elcsépelten hangzanak, de amíg mégsem magától értetődő az ilyen borok jelenléte, addig nem lehet eléggé elcsépelni.

A múltkori Szegeden tartott Terra Hungaricán végül volt lehetőségem a Wassmann pince munkásságába bepillantani és teljes mértékben igazolták a fenti elvárásokat. Sikerült is azóta néhány palackot beszerezni tőlük. Oszlopos klubtagunk TíBOR, a Gólyás Borházból, pedig Hummel és Bakonyi témában mozgósította magát (nála egyébként már elérhetőek is ezen két termelő egyes borai) és máris összeállt egy remeknek ígérkező sor.

portu3.jpg

Két pólus felé koncentráltuk a figyelmünket. Egyrészt a portugieser érdekelt nagyon. Lehet mondani, hogy kifejezetten szeretem a jó portugiesert, de az esetek zömében legjobb esetben is csak korrekt ivóbort szoktak készíteni belőle. Itt most azt csiripelték a verebek, hogy a fenti borászok komolyabban veszik ezt a fajtát, így nagyon kíváncsi voltam, hogy születik-e valamiféle "áttörés". Másrészt meg persze arra voltam kíváncsi, hogy a szortiment tetején milyen borok tanyáznak, így második blokkban megnéztük az említett pincék csúcskabernéit. Belövő borként egyik társunk elhozott egy általa kedvelt portugiesert a Vinatus pincétől, azzal kezdtük a sort:

Vinatus Portugieser 2012

Háztáji boros feeling. Tisztességesen telt korty, kékszőlős gyümölcsösség, a bogyók mellett a csumájával együtt. Nem egy strukturált darab, picit savankás is, picit húzós is, nem is épp letisztult, de legalább nem üres, összességében elég jóivású. Grillezéshez, bográcsozáshoz teljesen jó kísérő lehet. Nem tudom mi lenne egy adekvát pontszám erre, nem is arra született, hogy feltétlen legyen egy ilyen hozzárendelve.

Bakonyi: Portugieser 2013

Kifejezetten vonzó, fajtajelleges illat, kékbogyós gyümölcsök, jellegzetes kedves fűszeresség. Alig közepes test, de ahhoz képest kifogástalanul telt, tiszta íz, jó zamatok. Egyszerűbb, lazább szerkezet, de mégse mondhatni, hogy ne lenne benne tisztességes koncentráció, hossz, már a műfajon belül értve. Egy szűk 5 pontra (83) tenném, örömbor, az átlagostól mindenképp magasabb szintű portugieser teljesen baráti áron. Kb. 1500 Ft.

Wassmann: Portugieser 2012

Mélyebb illat, szilvás-meggyes gyümölcsösség, szegfűszeges fűszeresség, pici mentás hűvösség. Közepes test, ízben is intenzívebb az eddigiektől, ugyanakkor itt már szerkezetileg is érezhetően komolyabb szintre léptünk. A lédús gyümölcsösségnek szilárdabb, de finomszemcsés tanninok és feszesebb savak adnak a fajta átlagához képest szokatlanul jó tartást. A lecsengés közepesnél valamivel hosszabb. Jóivású, ugyanakkor elegánsnak is mondható bor, nem mondanám tipikusnak, de szokatlanul magas minőség ez egy portugiesernek. Eléri a 6 pontot. (86) 2400 Ft.

Hummel: Portugieser 2012

Buja illat, kékbogyós gyümölcsök, karácsonyi fűszerek, vajkaramella. Abszolút tipikus, csak a műfajon belüli mélysége és intenzitása a szokatlan. Szájban telt ízű, tiszta, nagyon zamatos. Kerek, gömbölyű, bűbájos, jólesően lágy, ugyanakkor tartalommal is abszolút kitöltött, ami közepesnél hosszabban tart ki. Nagyon régóta vártam egy ilyen borra. Tipikus portugieser-jelleg a legszebb fajtából, amihez végre olyan beltartalom társul, ami már kompromisszumok nélkül élményborozásnak minősül. 6 pont (87) ő is. 2500 Ft. környékén kerül polcra.

Hummel: Jammerthal Portugieser 2011

Erre a borra is nagyon kíváncsi voltam. 1x1-es térállású bakművelésű ültetvény egy neves dűlőben, erős hozamkorlátozás (25hl/ha) valamint burgundi barrique-hordókban történő érlelés. Milyen lehet, ha valaki ebből a fajtából ténylegesen „nagybort” akar készíteni? Sokkal kevésbé tipikus, de annál komplexebb illat. Aszalt szilva, szárított virágok, időt hagyva neki a pohárban pedig valóságos fűszerorgia érkezik, csillagánizs, szegfűbors, fahéj, szegfűszeg, puncs stb.. Elképesztő kombináció egy portugiesertől. Közepes test, mélyebb, tömörebb szerkezetű bor az eddigiektől. Nincs kényeztető lágyság, markáns tanninok és feszes savak adnak szilárd vázat. Csontszáraz, jó értelemben szikár bor, közepesnél jóval hosszabb lecsengéssel. Kétségtelenül nagyobb anyag, mint bármelyik eddigi portugieser, de eleinte nem találtam akkora direkt örömet benne, mint az előzőekben. Később, főleg a visszakóstolásokra, amikorra jobban kibomlott a komplexitása viszont abszolút megvett, sőt lenyűgözött. 6 pontról indulva később a 7 pont se tűnt volna túlzásnak. (89) Nem tudom lesz –e itthon és ha igen akkor mi lesz az ára, külföldön 20 Euroért mérik.

Bakonyi Péter: Makár Cabernet Franc 2012

Nagyon szép és jellegzetes cabernet. Fekete ribizli, szeder, fűszerpaparikás-mentás-cédrusos fűszeresség. Tiszta, koncentrált és gyakorlatilag csak gyümölcsből építkezik, hordó szinte semmi. Közepes-plusz test. Érett, vastag, lédús a fajtát remekül kifejező gyümölcsösség, jó koncentráció a korty teljes hosszán. Porosan finomszemcsés tanninok frissítik az összképet, fiatalsága mellett is egyensúlyos, rendkívül fogyasztásra ösztökélő, közepesnél hosszabb lecsengéssel. „Loire-os” iskola, szerintem arrafelé is sokan elégedettek lennének ezzel a szintű borral. 6/7 ő is (89), az utóbbi se lenne ördögtől való. Kb. 4 ezer Ft. Nagyon megéri, venném újra.

Wassmann: Cabernet Sauvignon - Cabernet Franc 2011

Ez a bor volt nekem vörösben a Terra Hungarica legjobbja, most is jól demonstrálja, hogy miért is. Sok-sok kabernés gyümölcsösség, érett, szaftos fekete ribizli, érintésnyi fűszerpaprika, menta, valamint diszkrét, vonzó hordófűszerek, illetve valamiféle krémesebb ígéret teszi az egészet „nagyborosabb” hangulatúvá. Közepesnél nagyobb, teljesen arányos test. Gazdag, mély, főként gyümölcsből építkező íz, finoman krémes konzisztencia. Az előző borhoz képest még egy lépéssel koncentráltabb, tömörebb szerkezet. Remek tartást adó tanninok, savak, ugyanakkor minden részlet csiszolt, lekerekedett és a helyén. Ilyen amikor az elegancia és hedonizmus félúton találkozik. Ez bizony klasszis bor. Magabiztos 7 pont. (90-91) Kb. 7500 Ft. Nem kevés, de szerintem teljesen korrekt vétel, megvenném újra.

Hummel: Panterra Cabernet Franc 2011

Érett feketebogyós gyümölcsök, némi illó, kissé furcsa sütőtökös aroma, később frissen darált mák diszkrét vaníliával. Szokatlan, nem is vagyok meggyőződve, hogy minden eleme oda is való. Szájban lényegesen letisztultabb, mint az illat ígérte és még egy lépéssel nagyobb anyag, mint az előző. Intenzív ízek, valószínűtlenül sűrű konzisztencia, masszív kortyközép, felnőtt adag tannin. Több hullámban fejlődő korty, igen hosszú lecsengés. Piros pont, hogy egy ilyen szintű tétel sem a hordóról szóI, hanem az alapanyag komolyságát mutatja be, de szó ami szó, ma még elég zárkózott, sőt kissé fiatalosan adsztingens a tétel. Az előző borokat kifejezőbbnek, fajta-jellegzetesebbnek, ma fogyasztva vonzóbbnak és elegánsabbnak találtam. Nehéz pontozni, az élvezeti értéke ma még alacsonyabb, mint a benne rejlő ígéret. Legyen 7 pont ő is, de inkább elismerés gyanánt, mint zsigerből. (88-92) 27 Euro kinn, itthon talán 8500 Ft. környékén várható, hogy forgalomba kerül.

 

Rendkívül elégedett voltam a borokkal. Hihetetlennek tűnt, hogy tisztán villányi borokból ennyire élvezetes és minden igényt kielégítő sort tudtunk összerakni. Az árazások is a földön járnak, szerintem nagy vonalakban nyugat-európai kontextusban is elég jól megállnák a helyüket a kategóriájukon belül. És ha belegondolunk, hogy a borok zöme abszolút fiatal tőkékről származik….milyen bort fognak adni ezek az ültetvények mondjuk 30 év múlva? Lassan kilyukadunk oda, hogy mégiscsak Villány a legígéretesebb vörösboros vidékünk?

 

 

 

 

 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr646043359

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újhullámos villányiak 2014.04.18. 09:52:01

Lassan kilyukadunk oda, hogy mégiscsak Villány a legígéretesebb vörösboros vidékünk?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huskyjoe 2014.04.18. 08:05:05

örülök, hogy egyre több figyelmet kapnak ezek a borászok. megérdemlik. a hummel jammertal portugieser (4950 ft) és a panterra cf (8500 ft) a tesztben szereplő többi borral egyetemben már jó ideje kaphatók a borfalu üzleteiben (www.facebook/borfalu).
a hummel alap portugiesernél megemlíteném a tanninszerkezetet, ami szokatlanul komoly és intenzív a fajtához képest.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.18. 08:14:45

@huskyjoe: Köszi a kiegészítést. Nem tudtam, én ott voltam elakadva, hogy most kerül majd be néhány Hummel-tétel a Kézművesborokhoz.

Igen, a Hummel alap portugieser is végre rendelkezik akkor szerkezettel, hogy hús-vér élményborként lehessen rá tekinteni, bár szerintem tannin-téren a Wassmann és a Jammerthal is szilárdabb volt. Engem inkább a gömbölyűsége, tiszta és jellegzetes zamatossága fogott meg.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.18. 08:22:18

Ennyit csak: na. Megleptel a pontokkal.

Elvileg a Hummelek Szentesitol rendelhetok:

borrajongo.blog.hu/2014/04/07/szentesi_open_2014

En vettem is mar Hummel Pg-t

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.18. 08:24:50

@akov: melyik reszevel nem ertesz egyet?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.18. 08:31:58

@drbarta: nem vitatok en semmit, csak ritka, hogy voroseket megszorsz ennyire. :)

A sorbol 3-4 borhoz volt szerencsem feher falak kozott. A tobbit csak setalokostolon kaptam el.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.18. 08:50:46

@akov: Tetszettek a borok, egy részüket biztosan újra is fogom kóstolni.
5 és 7 pont közötti értékelések - annyira nem érzem veszélyesnek

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.04.18. 09:16:41

Köszi a posztot és az elérhetőségi infókat, csupa jót olvasni ezekről a borokról, én is biztosan teszek velük egy próbát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.04.18. 12:28:49

Hajrá, Bakonyi Peti!
Még a Kertészeti Egyetemről ismerjük egymást...

emoss 2014.04.18. 14:12:30

De jó ilyet olvasni Tőletek, hajrá Villány hajrá dél!

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.04.18. 16:50:44

@drbarta: @akov: én nem lepődtem meg annyira. sztem ez tiszta drbarta irány, amilyenek az új villányiak.

lehet, hogy az első komoly generációváltás kezdetén állunk itt, a kb 25 éves Új Magyar Bortörténelemben? :-)

kifli 2014.04.18. 20:08:51

ízlenek a borok. megírom:)

zoranka · http://www.pecsiborozo.hu 2014.04.19. 11:42:14

Kedves Borrajongók! Örömmel olvastam az írást, különösen a portugieserekkel foglalkozó részét. Valóban egyre többen kezdenek el komolyabban foglalkozni a fajtával, Wassmannék tavaly meg is nyerték a Portugieser du Monde-ot a 2011-esükkel. De nem csak Ők hárman, vannak még a listán szerencsére...
Egy kis reklámot ha megengedtek, jövő szombaton lesz az idei Portugieser du Monde nyilvános kóstolója Pécsett, a Zsolnay Negyedben. A verseny legjavát meg lehet majd itt kóstolni, plusz jó néhány más tételt is a részt vevő pincészetektől. Bővebb infó itt: www.facebook.com/PortugieserDuMonde
süti beállítások módosítása