A Borrajongó

Terra Hungarica Szegeden

2014. április 09. 06:00 - drbarta

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a Budapesten már többször is megrendezett, de általam sajnos mindig kihagyott Terra Hungarica Borszalon ezúttal Szegeden fog debütálni. Nagy „segítség” ez nekem, elvégre mostanában nem vagyok túl mobilis az ilyen rendezvényeket tekintve. Feltehetőleg ugyan Budapesten nagyobb teljességgel jelennek meg a mozgalom résztvevői egy ilyen eseményen, de panaszra semmi ok, ígéretes volt így is a lista.

Először úgy terveztem, hogy a fehéreken megyek végig, azután a vöröseken, végére pedig hagyom az édeseket. Végül eléggé össze-vissza kóstoltam, ide-oda csapongva. A jegyzet tehát nem feltétlen időrendi sorrendben mutatja majd be a kóstolt borokat, hanem termelőnként csokorba szedve, gyakran emlékezetből, mert hát volt nálam füzet, toll, de elég rapszodikusan használtam. :)

A legjobban tetsző tételeket aláhúztam.

Pelle Pince (Tokaj):   Birtok hárslevelűvel indítottunk 2012-ből. Ásványosabb karakter, kis fajtajelleges virágosság teszi kedvesebbé. Szájban elég sűrű anyag, még némiképp rajta van a fa is, kissé cseresebb vég. A Király furmint 2012 illatban zárkózottabb, szájban viszont még tömörebb, még hosszabb, érdemes lesz rá odafigyelni.

Somlói Apátsági Pince (Somló):   A juhfark 12 szikárabb, sav-dominánsabb bornak tűnt. Nem tudom mi lehet az analitika, ez gyakorlatilag teljesen száraznak tűnt. A megszokottabb maradékcukor hiánya mellett lehetett volna ízeit tekintve nagyvonalúbb. A furmint 11 mintha a tükörképe lett volna az előbbi tételnek. Teltebb szájérzet, érezhetően jó adag maradékcukor is elősegíti ezt, viszont savban épp lehetne gerincesebb. A hárslevelű 12-ben jönnek leginkább össze ezek a dolgok. Kifejezetten vonzó mézesebb-virágosabb illat, tiszta, ízében telt, a lendület is megvan, az arányok is tetszetősek. Tetszett, utólag sajnálom, hogy nem néztem vissza rá később is. A furmint 12 hasonló tartalom és arányok mellett kissé fülledtebbnek tűnt, kevésbé volt kedves.

Szecskő Tamás (Mátra):   Tiszta, áttetsző, ugyanakkor vastagon gyümölcsös és ízletesen fűszeres volt a szürkebarát 12. Jó savak, a 15-ös alkohol nem tűnt fel a kóstolás alapján azon kívül, hogy kétségtelenül volt súlya az egésznek. Utólag itt is sajnáltam, hogy később nem tértem rá vissza. A pinot noir 12 piros gyümölcsös-csipkebogyós aromákat, ízeket kínált. Túlzások nélküli, tiszta, arányos jóivású bort ismertem meg benne. A cabernet fr. 12 viszont egészen megfogott. Komoly, koncentrált anyag, mégis csak tartályt látott, ami nem is áll rosszul neki. Kifejező kabernés gyümölcsösség, tömény feketeribizli, mellette jellegzetes zöldpaprikás-mentás fűszeresség. Haraphatóan zamatos, még elég fickós tanninokkal. Nagyon tetszett, vissza is jártam hozzá sűrűn.

Losonci Bálint (Mátra): Itt úgy belemerültünk a beszélgetésbe, hogy teljesen elfelejtettem jegyzetelni. :) Az Úrráteszi kékfrankos 11-ről kellemes emlékeim vannak. Túlzások nélküli, arányos, csiszolt darab, ugyanakkor jó gyümölcsösséggel, kellő tartással. A Gereg pinot noir 12 elég zárkózott volt, de ezen túl is elég túlérettnek tűntek gyümölcsei, hiányzott az a frissesség, amit feltétlen elvárok a fajtától és pl. a pince alap pinot-iban is mindig meg szoktam kapni. Végül a rajnai rizling szűztermése. Bálint eddigi fehér szíve csücske saját borai között, nekem is nagyon tetszett. Színes, vastag gyümölcsösség, déligyümölcsök, őszibarack, trópusi beütések. 40 g körüli maradékcukorral egy spatlese stílust igyekszik meglőni, de testben, alkoholban (12.5?) azoktól lényegesen magasabb, ugyanakkor savnak és lendületnek sincs híján. Ide is szívesen jártam vissza.

Wassmann Pince (Villány):Még semmit nem kóstoltam eddig a pincétől, kifejezetten kíváncsi voltam a felhozatalra. A portugieser 13 még hordóminta volt. Tiszta, kellemes bor, egy picikét több szerkezettel, hosszal, mint a fajtától leggyakrabban megszokhattuk. A kékfrankos 11 szintén kellemes, gyümölcsorientált, kifejezetten kerek és csiszolt bor, különösebben nem emlékezetes beltartalommal. Nem úgy, mint a cabernet sauv.-franc cuvée 11. Előzőektől sokkal koncentráltabb, de gazdagságát kifejezett eleganciával viseli. Feketeribizlis-fűszerpaprikás, diszkréten, okosan használt hordó. Telt ízű, feszes, hosszú, nagyvonalú, letisztult, fajtajellegzetes. A vörösek közül ez tetszett ma a legjobban, mondanom se kell gyakran visszanéztem ide is újra és újra letesztelni.

Barta Pince (Tokaj): Furmintból az Öreg Király 2010-et hozta Barta Károly. Sós, ásványos , érlelt hangulatú bor, kemény, acélos savakkal, jó tömörség-érzettel. Az Öreg Király hárslevelű 2012 aromákban hasonló, elég zárkózott, nem akar könnyedén megvenni, szerkezetét tekintve természetesen puhább, kerekebb. Mire az édesekre visszajöttem már erősen megviselt volt a szám. Az Egy kis édes 12, illetve kései furmint 2010 egyaránt afféle „off-dry” stílust formált meg. Nem akart kedves, desszertboros hangulatot teremteni, hasonló erényeket villantott, mint a szárazak -karakteres ásványosság, tömörebb szerkezet, csak épp maradékcukor is vegyült az összképbe. Utóbbi bor természetesen egy lépéssel hangosabban előadva mindezt, tulajdonképpen tetszettek. A szamorodni 08 meg egészen pazar volt. Csupa kedvesség, de semmi túlzó édesség, ragacsosság itt sem. Mély ízek, csiszolt tapintat, egységbe tömörült alkotók, remek egyensúly. Nagyon jó. Későbbiek során még mutatott a borosgazda egy Nagygombos gamay rosét. Szoványosabb tutti-fruttis-műepres illatok után szájban egészen tartalmas „borszerű” bort kapunk a műfajhoz képest, remek egyensúllyal.

Posta Pince (Szekszárd): A Fuxli 13 málnás, meggyes, cukorkás világú bor, kicsit szokatlanul édeskés összképpel. A kadarka 12 hozza az elvárt fűszerességet, piros bogyós gyümölcsöket, szintén elég lágy, édeskés szájérzettel.

Kasnyik Pince (Felvidék):   A 2013-as olaszrizling, tiszta, frissítő, kis co2-s pezsgéssel. A zöldveltelini 2013, ahogy körbenéztem nagy népszerűségnek örvendett. Nekem kevésbé jött be, tiszta volt, fűszeres, de túlságosan lágynak tűnt savait tekintve. A szentlőrinci 2012 viszont tetszett. Sötét bogyósok, tiszta, gyümölcsorientált. Jó tartalom, jó fogyaszthatóság.

Királyudvar (Tokaj):Tiszta, zamatgazdag, a szokottnál kissé puhábbnak tűnt a Sec 2012. Többnek is érződött a maradékcukor a valós értéknél. A kései Lapis 09 nem annyira az én világom. Körtekompótos, sütőtökös aromák, savban is laposabb, messze nem adja azt a fineszt, vibrációt ami miatt rajongtam anno a 08-asért. A 2003-as 6 puttonyos aszú viszont odavágott rendesen. Mindent tud, amit egy klasszis aszútól elvárhatunk. Komplex, csupa báj, telt, de méretei mellett is arányos, ugyanakkor sima, csiszolt, a savak se akarják lehajrázni a többieket. Úgy kiváló, ahogy van. A nap fénypontja.

Gajdos Pince (Eger) : A 11-es chardonnay tiszta, lágy savú bor, nem túl sok izgalommal. A kékfrankos 09-esben valami erjedt tökös, oda nem illő aromát véltem felfedezni, kicsit leblokkolt. A bikavér 09 egyértelműen tisztább volt, de szintén nem volt emlékezetes.

A következő standnál Kató Andás kínált külföldi tételeket. A Meinklang 2013 GV teljesen tiszta, jól befogadható, tipikusabb grüner. Szívesen innám akármikor. A Nikolaihof 2012-ese valamivel nagyobb anyag, de továbbra se tudom igazán szeretni mattabb, érleltebb, számomra nem tipikus karakterét. Az Eymann riesling Sp. tr. 2011 mutat ugyan rieslinges fajtajelleget, de ez is érleltebb, zártabb jellegű. Szájban korrekt, mély nyomot nem hagy. Pierre Frick borai viszont bejöttek. Ezek se ép szokványos világúak, itt is van érleltség, ezek se az acéltartályos steril gyümölcsösségről szólnak, de tiszták, izgalmasan fűszeresek, vonzó propoliszos aromákkal. A birtok riesling 2010 remek arányokkal, tisztességes beltartalommal, jó fogyaszthatósággal teszi mindezt, a grand cru Steinert 09 sokkal mélyebb, többre hivatott szerkezetével se áldoz fel semmit az alapbor erényeiből, eleganciájából. Száraz fehér kategóriában magabiztosan nyerte nálam az estét.

A Ráspi (Sopron) standhoz beugrottam egy gyors Electus 2011 és Gneisz 11 próbára. Nem jegyzeteltem, emlékeim szerint elég sok fa érződik rajtuk, jó anyagok, de nem éreztem azt a pluszt, ami a kategóriájuk velejárója kéne, hogy legyen.

Maurer Oszkár (Délvidék):Még üdvözlőitalként kínáltak meg az elején a 2012-es öregtőkés kövidinkával. Tiszta, semlegesebb világú, egyszerűbb, lazább szerkezetű tétel. Akárcsak később a Zöldfülű, talán egész picivel több színnel. A fehér Corvin már izgalmasabb volt, intenzívebb, direktebb, újszerűbb illatokkal, szájban is teljesen korrekt tartalommal. A vörös Corvin is jóivású, nem túl bonyolult tétel, így az est előrehaladtával kevésbé fogott meg.

Strekov (Felvidék): Itt már egyáltalán nem jegyzeteltem. A borász kifejezetten szimpatikus figura volt, a borok is elég tartalmasak, viszont inkább érdekeseknek találtam őket, mint igazán szerettem volna. Héjon erjesztett olaszrizling 2012 és 2009-ből, valamint az átlagosnál tartalmasabb, de hordósabbnak is tűnő portugieser 2012-ből.

A Csobánci Bormanufaktúránál zártam az estét. A Gilgames és Kurucvér nevű vöröseket kóstoltam. Nem találtam túl emlékezetesnek őket, az is tény persze, hogy eléggé megfáradt szájjal érkeztem már ide.

Remek este volt, elég magas átlagos színvonallal, jó néhány emlékezetes borral is. A rendkívül jutányos 5 ezer forintos belépőt magam álltam.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr855978884

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2014.04.09. 11:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.04.09. 14:34:09

Losonci CF-et nem lehetett kóstolni? Kíváncsi lennék, milyen a Szecskő mellett.
Hogyhogy SAP borokról írsz? ;)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.04.09. 15:12:34

@rszabi: Nem lehetett. Én is kíváncsi lennék. Ígyhogy :)

Kopáncs 2014.04.09. 17:59:21

Szecskő Cf nekem is ízlett, Zwack Openen volt chardonnay hordó mintája az is nagyon jónak tűnik.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.04.10. 15:47:49

@rszabi: @drbarta: mindenesetre "a művész" kritikájával megvárt egy gyengébb évjáratot.:-D