A Borrajongó

Hárslevelű kóstoló a Borkollégiumban

2014. április 08. 06:00 - furmintfan

A Borkollégium rendszeres havi kóstolósorozatának fókuszába a februári furmintozás után márciusban a hárslevelű került. Eredetileg a szokásos keddi időpontra voltam beírva, de végül a szerdai bónusz időpontra cseréltem. Több okból is jól jártam. Mészáros Gabriella elmondta, hogy előző este kevésbé szerepeltek jól a borok, pedig ő (is) nagyon bízik a hárslevelűben. Ezen napon viszont meghálálták a bizalmat a pohárba kerülő tételek.

hars2.jpg

A kóstoló bevezetése gyanánt Mészáros Gabriella beszélt egy kicsit magáról a fajtáról. A hárslevelű valószínűleg a furmint és egy másik ősi fajta közös gyermeke. A filoxéravész után vált szélesebb körben elterjedtté. Savai a furmintéhoz hasonlóak, bár valamivel lágyabbak, de hasonlóan hosszú érlelhetőséget biztosíthatnak a fajta borainak. Szintén a furminttal megegyező tulajdonsága, hogy jó cukorgyűjtő, hajlamos az oxidációra és jól aszúsodik. Érzékenyebb, gyorsan növekvő, a furmintnál vízigényesebb fajta, utóbbi okán általában az alacsonyabb fekvésű területekre telepítik, a hegy szoknyájára.

Tokaj-Hegyalján hosszú ideig a tolcsvai Szentvér-dűlőből készült az egyetlen száraz dűlőszelektált hárslevelű, oxidatív stílusban. Ma már természetesen nagyon sok termelő készít ígéretes dűlős hársakat, nem egy közülük felveszi a versenyt a dűlős furmintokkal. Minden jó tulajdonsága ellenére a fajta a furmint "kistestvéreként" mégis többnyire a háttérbe szorul a borvidéken, igaz, itt termőterülete is csak fele a furminténak.

A borokat az utolsó két tétel kivételével vakon kóstoltuk, általában kettesével-hármasával együtt, majd a párokat, triókat folyamatosan lepleztük le.

Kolonics Károly Családi Pincészete Hárslevelű 2012

Enyhén fülledt illat, sóban eltett citrommal, majd érezhető még egy kis füst, virág, őszibarack és zöldfűszerek. Jó savai vannak, arányos szerkezettel, közepesnél vékonyabb testtel. Ízben is a sós-citrusos vonal dominál, kevés őszibarackkal. Kortyközépnél kicsit kiürül, de így is produkál egy jó közepes hosszúságű lecsengést. 5p+/6p-

Árpád-hegy Pince Mézes-Mály Hárslevelű 2012

Lassan nyílik az illat, édesfűszerek, őszibarack, némi virágosság, cukorka érezhető, majd később, ahogy kibomlik, az illat intenzívebbé válik, ananász és körte is megjelenik. A savak pont kellően élénkek, az alkohol finoman melegít, pici cseresség érezhető a kortyban. Ízében őszibarack, körte, citrusok, fűszerek, vanília, kókusz, lime és mindezek hátterében egyszerre van jelen egy enyhe cukorkás édességérzet és egy kis sós ásványosság. 6p

Tornai Pincészet Grófi Hárslevelű Válogatás 2011

Aranysárga szín, illatban oxidáció jegyei érezhetőek. Reszelt alma, túlérett citrusok, húsleves, tejföl és némi gyümölcsös süteményre emlékeztető jegy is feltűnik. Élénk savai mellett is kissé magas az alkohol, a korty felszínét némi cseresség teszi érdessé. A reszelt almás íz mellett a hordó fűszerei jelennek meg markánsan. 5p-

Barnabás Pince Hárslevelű Aranyhegy dűlő 2011

Termálvizes, sós, illat némi nedves fával és citrussal. Ízében kevés barack és citrusok mellett kesernyés ízjegyek jelennek meg. Mintha nem tökéletesen beérett gyümölcsöt támadott volna meg a botritisz. 4p

hars4.jpg

Györgykovács Imre Hárslevelű 2011

Fülledt, termálvizes illat, citrusokkal, fehér húsú gyümölcsökkel, kis fűszerrel. Ízében fehér húsú gyümölcsök, fűszerek, finom ásványosság. Ízében fehér húsú gyümölcsök, fűszerek, sós ásványosság, fanyar lecsengés. 6p

Györgykovács Imre Hárslevelű 2007

Kicsit szúrós, tűzköves illat, amely sós, citrusos, őszibarackos jegyeket mutat, ahogy kicsit nyílik. A savak még most is lendületesek, szinte frissnek hatnak. Kóstolva citrusos, őszibarackos, vaníliás, sós-minerális ízjegyek mutatkoznak, a lecsengés közepesnél hosszabb. 6p

Györgykovács Imre Hárslevelű 2000

Aranyba hajló színe már sejteti, hogy nem fiatal borral van dolgunk. Nagyon szép, érett jegyeket mutató, gazdag illat: méz, vanília, édesfűszere, gomba, érett barack, kevés érett trópusi gyümölcs. Nagyon szépen összecsiszolódott, kerek bor, élmentes szerkezettel, remek arányokkal, sima felszínnel. Bár Györgykovács Imre boraira általában egyik sem jellemző, az volt a gyanúm, hogy túlérett és/vagy botritiszes szemek is voltak az alapanyagban, de ez semmiképpen nem vált kárára. Vakon betippeltem egy 7-8 éves Fekete Béla bornak, majd leleplezéskor az évjárat hallatán alaposan elkerekedett mindenki szeme. 6p-

Demeter Zoltán Szerelmi Hárslevelű 2008

Komplex illat, édes barack, sárga húsú gyümölcsök, sok édesfűszer, citrusok, kis palackbuké, gyurmás ásványosság, majd idővel egy kis gomba és kenyérhéj. Illatról sejtettem, hogy egy Szerelmivel lehet dolgunk. Nagy test, széles, puha, de kellően magas savak, olajos konzisztencia, pici cseresség, közepesnél hosszabb lecsengés. Ízében érett sárga húsú gyümölcsök, édesfűszerek, citrusok. Tartalmas, komoly bor, de a kor már érződik rajta. 6p+/7p-

Demeter Zoltán Szerelmi Hárslevelű 2007

Érett, édes illat, őszibarackbefőttel, túlérett trópusiakkal, vaníliával, fűszerekkel és minimális reszelt almával. A savak kissé lágyak, így jobban feltűnik az emelkedett alkohol. Az illatban megismert édes trópusi gyümölcsös, fűszeres aromatikával találkozunk szájban is, ugyancsak némi reszelt almával. 5p+/6p-

Demeter Zoltán Szerelmi Hárslevelű 2006

Édesfűszeres, mézes, érett gyümölcsös, almás, gyurmás-ásványos illat, finom vanília, palackbuké. Az előző két borhoz képest szikárabbnak hat, a savak csiszoltak, magasak, a test közepesnél nagyobb. Nagyon gazdag gyümölcsössége finom sós-ásványos jegyekkel párosul. Találhatunk benne trópusiakat és mérsékelt égövieket egyaránt: mangó, sárgabarack, körte, alma, édes citrusok. 7p

hars3.jpg

Barta Pince Öreg Király Hárslevelű 2012

A Barta Pince első hárslevelűje. Vonzó illat, finom íz: fehér virágok, körte, alma, szőlő, licsi, pici cukorkásság. Jó arányokat mutat, sehol semmi nem lóg ki. 6p

Szepsy Király Hárslevelű 2006

Illata fülledt, szellőzéssel húsleves, leveszöldség, sós ásványosság és némi édesfűszer pörgethető ki. Savai lágyak, a bor laposnak hat. Ízében sós ásványosság, fűszerek, őszibarack, alma. Csúcsán jóval túllendült már. 5p-

Szepsy Furmint 2006

Kakukktojásként került be, nem bántuk. Nagyon gazdag, sokrétű illata van: őszibarack, mangó, sárgadinnye, fűszerek, méz, vanília. A gyümölcsösség ízében kevésbé meghatározó, nehezen szálazható, de gazdag aromatikát mutat. Élmentesre csiszolódott, arányos, gazdag bor, amely remekül tartja magát. 7p

Szepsy Hárslevelű 2003

Fülledt, kissé szúrós illat, sós ásványosság, sóban eltett citrusokat, kis gyógynövényességet, mentolt érezni még. A savak még itt is szépen dolgoznak. Sós-ásványos jegyek dominálnak szájban, érett citrusokkal, fűszerekkel. 5p+/6p-

Orosz Gábor Király Hárslevelű 2000

Komplex illat gyógynövényekkel, őszibarackkal, mézzel, vaníliával, kókusszal, egyéb fűszerekkel. Érett savak, pici maradékcukor, sima felszín. Ízében őszibarack, némi sárgabarack és érett trópusi gyümölcs, fűszerek, valamint finom mineralitás. Remek állapotban van, leleplezéskor ismét nagy volt a meglepetés. 6p

hars1.jpg

Béres Szőlőbirtok és Pincészet Diókút Hárslevelű 2009

Édes gyümölcsös, körtés, őszibarackos, enyhén cukorkás illata vonzó, de kicsit hamar kiüresedik. Viszonylag lágyabb karakterű, enyhén emelkedett alkohollal, és viszonylag erős, de szép hordójelenléttel. Vaníliás, édesfűszeres, hordós jegyek mellett körte, alma, zöldfűszerek tűnnek fel, a lecsengés kellemesen fanyar. 5p+

Gizella Pince Barát Hárslevelű 2012

Sokszor kóstoltam mostanában, sikerült is az illatról felismerni, hogy mi került a pohárba. Édes körte,  trópusi gyümölcsök, virágok, szőlő, édesfűszerek jellemzik az aromatikát. A savak viszonylag lágynak hatnak, borunk egyébként félszáraz. 5p+

Holdvölgy Expression Becsek Hárslevelű 2008

Izgalmas, bár a fajtajelleget nélkülöző, fűszeres, vaníliás, borsos, füstös, sós illat kevés érett gyümölccsel. Ízben is a hordó fűszerei a meghatározóak, a sós, ásványos érzet mellett. Vanília, fűszerek, só, citrusok, őszibarack, és egy kis fa. Szikár, jó szerkezetű bor, hosszú lecsengéssel. 6p+/7p-

Karádi és Berger Selectio Édes Furmint 2008

135 g/l cukor. Illatában őszibarackbefőtt, sárgabarack, narancshéj, kis reszelt alma, némi virágosság, trópusi gyümölcsök. Jó sav-cukor arány, pici cseresség, közepesnél hosszabb lecsengés. Ízében trópusi gyümölcsök, sárgabarack, narancslekvár, füge, birs, szárított narancshéj, finom sósság. 6p+

Tokaj Kikelet Pince Lónyai Hárslevelű 2012

Mészáros Gabriella nem engedett el minket egy kilépő Kikelet hárs nélkül. Kicsi sauvignon blanc-os jelleg érezhető az illatában bodzával, pici zöldes jeggyel. Megtalálhatók a tipikus Kikelet hársas illatjegyek is: tavaszi virágok, citrusok, grapefruit, kis trópusi gyümölcsök. Feszes szerkezet, lendületes korty, élénk savak, pici maradékcukor, intenzív ízek: citrusok, grapefruit, vanília, zöldfűszerek. 7p

hars5.jpg

A kóstolón saját költségemen vettem részt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr915956990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása