A Borrajongó

13 Fuxli 2013-ból

2014. március 26. 06:00 - furmintfan

A Fuxli, a szekszárdi borászok siller márkája két éve indult útjára. Először Heimann Zoltán készített egy sillert Fuchsli néven, majd 2012-ben öt másik termelővel lértehozták a Fuxlit, mint egységes szekszárdi brandet. Az elnevezés a róka rőt színére utal, és a borok címkéin is megjelenik, mint közös motívum. A cél egy jól iható, mégis tartalmas bor elkészítése volt, valahol félúton a rosé és a vörösbor között. Tavaly kilenc, idén már tizenhárom termelő készített Fuxlit. A 2013-as borok bemutatására az A38 állóhajó kiállítóterében került sor egy családias hangulatú kóstoló keretében. 

fuxli1.jpg

A roséhoz képest hosszabb ideig tartó héjon áztatásnak köszönhetően a bor több gazdagságot, ízt és cserzőanyagot hordoz. A termelők egységes szabályozási rendszert fogadtak el, amely rögzíti a fajtákat, és a borkészítés módját. A Fuxliban az előírás szerint két Kárpát-medencei fajta egyike, a kékfrankos vagy a kadarka a meghatározó. A szekszárdi borászok vakkóstolással döntik el, mely borok felelnek meg a stílusnak, és az előírásoknak.

A kora délutáni szakmai kóstolót ugyan sikerült lekésnem, de szerencsére a nagyközönség számára is nyitott késő délutáni eseményen maradt elég időm minden tételt legalább egyszer megvizsgálni. Az esemény hangulata végig kötetlen és laza maradt, úgy tűnt, mind a közönség, mind a borászok jól érezték magukat.

Összességében véve sok jól iható, magában és fröccs formájában egyaránt jól fogyasztható bort sikerült megkóstolni, bár a gyakran 14% környékén járó alkoholt ebben a műfajban túlzónak találtam néhány tételben.

Eszterbauer Borászat

100% kadarka, tartályban erjesztve és érlelve. Illata aránylag visszafogott, élénk savai mellett jelentős az alkoholtartalma is. Az édes piros bogyós gyümölcsök - málna, cseresznye – mellett kis ananász is érezhető. A 3 napos héjon áztatásnak köszönhetően utóíze kesernyésbe fordul. 4p-

Göndöcs Lajos

50% kékfrankos, 20% zweigelt, 15% kadarka, 15% cabernet sauvignon. Édes piros bogyós gyümölcsök uralják az illatot. Kifejezetten élénk savai vannak, amelyek kellően lendületessé teszik. Ízében is piros bogyós gyümölcsök dominálnak: málna, szamóca és meggy. 4p+

Heimann Családi Birtok

80% kadarka, 10% kékfrankos, 10% merlot, 2 hónapig hordóban érlelve. Picit mintha még mozgott volna a bor. Kellemesen fanyar, piros bogyós gyümölcsös karakter, cseresznye, ribizli, meggy, szamóca. 4p

Herr Pince

60% kékfrankos, 20% kadarka, 20% cabernet sauvignon október végén szüretelve, másfél napig áztatva, a kékfrankos tartályban, a kadarka és a cabernet sauvignon hordóban erjesztve vadélesztővel. Diszkrét, visszafogott málnás illat, szép egyensúly, citrusos, cseresznyés ízvilág, némi fűszer, finom cseresség jellemzi. 5p

fuxli2.jpg

Hetényi János Pincészete

95% kékfrankosból és 5% kadarkából áll össze a bor, amely rövid hordós érlelést kapott. Málnás, cseresznyés, meggyes, édesfűszeres illat és íz, melegítő alkohol. 4p

Márkvárt Pincészet

70% kékfrankos, 30% kadarka tartályban erjesztve és érlelve, irányított erjesztéssel, 2 napos héjon áztatással. Piros bogyós gyümölcsös és citrusos, cseresznyével, eperrel, kis naranccsal, finom fanyarsággal, szép egyensúllyal. 5p

Merfelsz Pincészet

50% kékfrankos, 25% kadarka, 25% merlot, tartályban erjesztve és érlelve. Friss, piros bogyós gyümölcsös illat, nem annyira az édes fajtából. Kellemesen fanyar, frissító, ribizlivel, cseresznyével, citrusokkal. 5p

Mészáros Borház

50% kadarka, 50% kékfrankos, 2 napig héjon áztatva, tartályban erjesztve és érlelve. Populárisra hangolt bor, szamócával, cseresznyével, kis édességérzettel. 4p-

Neiner Családi Pince

60% kadarka, 20% kékfrankos, 10% merlot, 10% zweigelt, utóbbi hordóban erjesztve. Sajtos, kissé fedett illat. Kóstolva kicsit nyersnek hat, és ízben hordoz valamiféle parasztboros jelleget, némi citrusossággal. 3p

Pósta Borház

50% kékfrankos, 30% kadarka, 20% merlot, 2 napig héjon áztatva, tartályban erjesztve és érlelve. Illatában és ízében szuperérett málna és eper. A testhez képest kissé magas alkohol, és nagyon érett gyümölcsös, kissé édeskés karakter jellemzi. 4p-

Sebestyén Pince

50% kékfrankos, 50% kadarka, hordós erjesztés és érlelés, összesen 3 hónapot töltött fában. Halványabb szÍnű, mint társai. Illatában is érezni egyből, hogy látott fát, de jönnek a piros bogyós gyümölcsök is. Élénk savai mellett könnyed, de eléggé tartalmas is, ízében vegyesen jönnek a piros bogyós gyümölcsök – főleg cseresznye -, a frissítő citrusok és a hordó fűszerei is. 5p

fuxli3.jpg

Takler Pince

100% kadarka. Behízelgő, édeskés, kissé tutti-fruttis, piros bogyós gyümölcsös illata ellenére ízben inkább citrusos, savanykás piros bogyósokkal és eperrel, és némi földes beütéssel, több cserességgel. 4p

Tringa Borpince

100% kékfrankos október végén szüretelve. Kissé fedett, élesztős, érett málnás illat. A műfajhoz képest kissé nagyobb test, érett málnás, fűszeres íz. 4p

 

A kóstolóra a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. hívott meg, köszönet érte.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr225875181

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 13 Fuxli 2013-ból 2014.03.26. 12:00:02

Sok jól iható, magában és fröccs formájában egyaránt jól fogyasztható bort sikerült megkóstolni, bár a gyakran 14% környékén járó alkoholt ebben a műfajban túlzónak találtam.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.26. 08:46:02

Szegeny Te, ennyi kivalo bort megkostolni. :)

A 14%-os szesz a leelveteles technologia (saignee) miatt lehet.

takács bálint - zsebtévé 2014.03.26. 09:27:46

Annak idején még AG blogján olvastam a bölcskei Tomolik pince sillerjéről (6p volt akkor). Ahova nevezik, állandóan nyernek, már ha ez jelent valamit. Mindenesetre magam is a legkiegyensúlyozottabb boruknak tartom, az 5 pontot rendre hozza. Amúgy még Gál Lajostól és Légli Gézától iszom szívesen ezt a műfajt. Mindenesetre ezek a szekszárdi pontszámok nem biztatnak.

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2014.03.26. 10:03:53

@akov: vagy az október végi, teljes érettségben szedett alapanyag miatt :)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.03.26. 11:38:23

@akov: Nincs ezzel gond, kellemes rendezvény volt. Természetesen ez nem az a borkategória, ahol életem borát keresném, de szerintem a Fuxli-termelők célja sem az, hogy elképesztően komplex tételeket készítsenek, amelyek felett órákig lehet töprengeni.

@takács bálint - zsebtévé: Légli Gézáét én is szeretem. Ráspiét is. A 2011-es Sauska is nagyon bejött. Gál Lajoséktól sillert még pont nem ittam.

Egyébként ivott már valaki 6 pontos sillert? Tényleg kíváncsi vagyok rá.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.03.26. 11:45:43

@metszo_ollo: Hát igen, de rosénak termelni alapanyagot és kint hagyni októberig ez elég kockázatos és marhaság is 14%-es potenciális alkoholú anyagból rosét csinálni.

Abból már vöröset érdemes, hiszen azt több pénzért el is adhatod.

Ezért sanszos, hogy a magas alkoholtartalmú rosék/sillerek léelvétellel készülnek, hogy sűrűbb legyen a vörösbor.

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2014.03.26. 12:57:53

@furmintfan: Gódor Attila, Remete, Tüske elég jó sillereket szoktak összehozni, a 11-es Ráspi nálam már 6 pontos kategória volt :)

takács bálint - zsebtévé 2014.03.26. 14:05:11

@furmintfan: Mondom, AG ivott, meg is írta a blogján. Meg ezek szerint én is (ugyanazt), de az már régen volt. Meg a V&F is Kislakit egyszer. Ő is megírta az MA-n. De az is régen volt.
Meg egyszer ültem olyan mellett, aki hallotta, hogy van ilyen.

emoss 2014.03.26. 17:06:48

Egyik kedvenc poharam! :)

pecz 2014.03.26. 19:33:46

6 pontos sillert?
Karner Gábortól többször is ittam.
Egyszer Köpcöstől is.

Amúgy nekem is az jutott eszembe, hoyg részvétem a szerzőnek ezekért a borokért, de ahoyg olvasom jól tűrte.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.03.26. 23:57:29

@takács bálint - zsebtévé: OK, de ezek az írások - ahogy írod is - 3-4 éve voltak.

@pecz: Hoppá, Karner, jogos, ott a (6) pont. :)

Nem értem ezt a sok sajnálkozást, de komolyan. :) Nem vártam tömeges 6-7-8 pontos élményeket, de kíváncsi voltam mit tud a brand.
Ezek többségében jól iható, korrektül elkészített borok. Kerti partihoz, grillezéshez, akár bulizáshoz, ilyesmihez szerintem ideális a műfaj azoknak, akik a rosénál meg a rosé-fröccsnél többre vágynak.

takács bálint - zsebtévé 2014.03.27. 16:26:50

@furmintfan: www.sillerfesztival.hu/

Elég bénácska honlap, de van rajta info.
Érdemes megnézni, kik, milyen eredménnyel szerepeltek, illetve kik voltak a döntnökök.
Már ha számít az ilyesmi.
Viszont akár érdemes elmenni.
Budapestről 1 óra autóval, de van óránként busz is, a gyorsabbik fajta.

tb - zstv - Tolna

Fehérváry Gál László 2014.03.29. 14:47:45

@akov: A saját borainkról tudok nyilatkozni (HERR és Tringa), ezek nem vörösborok mustjának leengedésével készültek, tervezetten teljes érésben szedtük az alapanyagot a borokhoz. Szerencsére a kékfrankos nem tud nagyon elszállni a cukorral, így a 13,5-ös és 14-es alkoholt még felvállaljuk bármikor. Ha van mellé tartalom, nem lóg ki. A FUXLI-k egyelőre alacsony palackszámmal készülnek (Pl.: Herr 1800, Tringa 2600), maradt szőlő vörösbornak. :)
süti beállítások módosítása