A Borrajongó

VinCE aszú és szamorodni workshop

2014. március 20. 06:00 - furmintfan

A VinCE zárónapján megrendezésre került előadásnak a Tokaj-kedvelők és édesszájúak örülhettek elsősorban, hiszen három élvonalbeli mádi pincészet - a Barta Pince, a Holdvölgy és a Szepsy Pince - mutatta be a 2008-as évjáratból készített édes szamorodniját és 6 puttonyos aszúját.

2008-at az eddigi utolsó klasszikus – mennyiségben és minőségben is jelentősnek mondható – aszús évjáratként tartják számon a borvidéken. A forró és párás nyarat szeptember elején hőség, majd a hónap második felében sok eső követte. Októberben és november elején a sok napsütés mellett a kevés csapadék ellenére is párás levegő kedvezett a botritisz elterjedésének. Az édes borokban a cukortartalom általában az átlagosnál magasabb lett, ugyanakkor savak is igen szépen megmaradtak, és a botritisz is nagy mennyiségben jelent meg a fürtökön.

A borokat a pincészetek képviseletében Barta Károly, Gincsai Tamás és Szepsy István is elkísérte.

aszu1.jpg

Számos dologról esett szó a borvidék, a szamorodni és az aszú kapcsán, de - ahogy valószínűleg több előadó esetén ez elkerülhetetlen – néha az volt az érzésem, hogy kissé csapongtunk a különböző témák között. Bevallom, egy elég sűrű hét lezárása volt számomra a VinCE vasárnap, nem is volt könnyű az előadókra és az átlagnál sokkal több figyelmet igénylő borokra egyszerre koncentrálni.

Barta Károly az Öreg Király újratelepítéséről beszélt, vetítéssel szemléltetve a híres dűlő állapotát különböző korokban, továbbá szó esett a Mádi Kör új Aszú Szabályzatáról is.

Gincsai Tamás a nagyközönség előtt a tavalyi évben megnyitott Holdvölgy Pincerendszer kapcsán a megfelelően kialakított érlelőpincék fontosságát, és az ott található pincepenésznek a stabil érlelési körülmények megteremtésében játszott szerepét emelte ki, valamint röviden kitért a tokaji édes borok kedvező élettani hatására is.

Szepsy István az édes szamorodni, mint a borvidéket a világgal megismertető bor jelentőségét hangsúlyozta, mesélt a borkészítési eljárás szabályozásának újragondolásáról és ennek a borok stílusára gyakorolt hatásáról, és természetesen az évjáratról magáról.

 aszu0.jpg

A kóstolt tételek:

Holdvölgy Eloquence Édes Szamorodni 2008

Picit visszafogott, lassan nyíló illat, édes narancs, trópusi gyümölcsök, őszibarack, minimális palackbuké, fűszerek, majd egy jó idő múltán megjelenik egy kis kenyérhéj. Jó savak vezetik a sima kortyot, a struktúra kifinomult, elegáns, a bor gazdagsága mellett (a kategórián belül) könnyen iható. Először a trópusi gyümölcsök vezetik az ízt: narancslekvár, sárgabarack, mangó, majd egyre több fűszer jelenik meg, élükön finom vaníliával. (115 g/l cukor, 8,1 g/l sav, 12,7 % alkohol) 7p+/8p

Barta Pince Öreg Király Dűlő Édes Szamorodni 2008

Illatban teljesen más karakter, mint az előző bor, inkább a fűszereken van a hangsúly: birsalmakompót, édesfűszerek, szegfűszeg, sárgabarack, pici érett trópusi gyümölcs. Ízben is birsalmakompótos, fűszeres, sárgabarackkal, botritiszes jegyekkel, finoman fanyar lecsengéssel. Kicsit több savat még el tudtam volna képzelni, ez különösebben nem zavart, az viszont kicsit igen, hogy valamilyen kezdeti oxidációra utaló jegyet véltem felfedezni belőle, amely csak egy idő után bújt elő. Korábban sosem éreztem eddig ebben a borban, pedig többször kóstoltam. Valószínűleg rossz palackot foghattam ki (vagy tévedek), mert a terem másik részén ülő ismerős "blogger-kolléga" nem érzett benne ilyesmit. (125 g/l cukor, 6,8 g/l sav, 11,5 % alkohol) 7p

aszu2.jpg

Szepsy Pince Édes Szamorodni 2008

Nagyon komplex, mély illat, sárgabaracklekvár, sok trópusi gyümölcs, egyszerre gazdag és mégis kifinomult fűszeresség. Kb. 10 percenként töltögették ki a borokat, az ezt a bort követő aszúk közül kettőnek (nem a Szepsynek) az illata már teljesen leült, amíg ezé szinte meg sem rezzent. A savak szép hosszúak, csiszoltak, de a bor így is kissé édességhangsúlyos, cserébe iszonyúan koncentrált, komplex és hosszú. Ízében sárgabaracklekvár, különféle trópusi gyümölcsök, vaníliakrém, és temérdek fűszer. A korty krémes, telt, szépen betölti a szájat, bár kicsit több sav jobb fókuszt biztosítana, de ez már tényleg csak a kákán is a csomót esete lenne. (147 g/l cukor, 7,5 g/l sav, 12,72 % alkohol) 8p/8p+

aszu3.jpg

Holdvölgy Culture 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2008

Az illat vaníliás, fűszeres sárgabarackos süteményes vonallal indul, majd vaníliakrém, kis trópusi gyümölcs, sárgabarack, és hosszú idő után itt is minimális kenyérhéj. Akár a borászat szamorodnijánál, ennél a bornál is élénk savak, csiszolt, elegáns struktúra a jellemző. Ízében rengeteg gyümölcs és finom fűszerezettség, főleg különböző friss trópusiakkal: sárgabarack, vanília, édes narancs, mandarin, mangó, ananász, baracklekvár, narancsvíz. (186 g/l cukor, 9,4 g/l sav, 11,4 % alkohol) 8p+

Szepsy Pince 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2008

Gazdag, többrétegű, tengermély és nagyon hosszan tartó illat: sárgabarack, sok trópusi gyümölcs, édes körte, fűszerek. Jó sav-cukor arány mellett is sűrű konzisztencia és nagy koncentráció jellemzi. Telt, krémes, hosszú gerincű bor. Az illathoz hasonlóan sokrétű, komplex az íz is: sárgabarack, trópusi gyümölcsök, édes körte, vanília, méz, gazdag fűszeresség, hihetetlen hosszú lecsengés. (203 g/l cukor, 8,8 g/l sav, 11,4 % alkohol) 8p+/9p

aszu4.jpg

Barta Pince Öreg Király Dűlő 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2008

Illatban birsalma, birskörte kompótos formában, birsalmasajt, körtelekvár, sárgabarack, kis gyógynövényesség, fűszerek. A különlegesen magas cukortartalom miatt hangyányit édesbe hajlik a sima és finoman krémes korty, mégsem válik ragacsossá. Ízében méz, sárgabarack, birsalmasajt, édes körte, aszalt gyümölcsök. (257 g/l cukor, 9,1 g/l sav, 9,25 % alkohol) 8p+

(Az előadáson saját költségen vettem részt.)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr745868735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

európai 2014.03.20. 09:49:39

A jövő hónapban végre megbontom a Szepsy Pince Édes Szamorodni 2008-as palackját. Ezt itt Sydneyben vásároltam mert a Szepsy borok kinálatának egy része immár könnyen hozzáférhető Ausztráliában. Az egyetlen hátrány az hogy szinte kétszeres áron kaphatók, de hát ez várható volt. Alig várom ezt a szamorodnit!

Friend of Wine 2014.03.20. 12:49:48

Jövő héten (Szeged, John Bull) Szepsy borvacsora. Ha jól emlékszem a 2009-es szamorodni és a 2006-os aszú lesz a zárás.
A 08-ast ismerem,kíváncsi vagyok a 09-esre.
Dávid, Te ott leszel?
süti beállítások módosítása