A Borrajongó

Terra Hungarica évjáratkóstoló

2014. február 03. 06:00 - ungert (törölt)

Amikor furmintfan felvetette, hogy a sajtókóstoló után közösen keljünk útra, és vállaljuk be a Terra Hungaricás rendezvényt, nem ellenkeztem. Utólag visszagondolva lehet, hogy jobb lett volna; bár a Galéria12 Kávézó és Borbárban megrendezett kóstoló minden elemében remek volt, azt mégsem állítanám, hogy a laza, közös borozgatásba fulladt furmintozás után életünk legprecízebb borértékeléseit alkottuk meg, noha a borok és a körülmények erre minden lehetőséget megadtak volna.
th.jpg

Az este koncepciója igen egyszerű volt: a Terra Hungarica szellemiségével azonosuló borászoktól kóstoltunk egy régi, már nem forgalmi (vagy még éppen itt-ott fellelhető) tételt és egy friss, éppen forgalomban lévő bort. Így egyrészt végig lehet követni a pincestílus kialakulását és csiszolódását, másrészt képet kaphatunk az évjárathatásról a természetes borokon keresztül, harmadrészt láthatunk valamit a borok éréséről, életpályájáról is. Különösen tetszett és fontosnak tartom kiemelni a kóstoló vezetőjének, Hajsz Péternek a bevezetőben elejtett megjegyzését, miszerint a Terra Hungarica elvei alapvetően egy természethű, tiszta készítési technológiát determinálnak, és nem a kiváló minőséget predesztinálják. A technológiai koncepció tehát adott, kérdés, hogy a termelő az így definiált keretek között milyen bort tud készíteni, erre pedig a kóstolt palackok megadták a választ. A jegyzeteinket ismét a megszokott, négykezes formában közlöm.

Bott Frigyes

Pinot Blanc 2006

Korban és karakterben is teljesen távol a 2011-es Bott-boroktól; mély, aranyba hajló szín, az illatban határozott palackbuké, erőteljes hordó, sauvignon blanc-ra hajazó aromák: zöldes jegyek, egres, bodza. A korty száraz és vajas érzetű, még mindig határozott fellépésű, noha nekem úgy tűnt, hogy már veszíti a savait. Égetően alkoholos, cseres utóíz, túlzó hordóval. Inkább a stílus tehet a divergens szerkezetről, mintsem a kor. Nem hibátlan, inkább érdekes bor. Erős 4 pont. (ungert)

Sötétebbnek mondható citromszín, arany reflexekkel. Inkább a hordós érlelés aromáit hordozza: vaj, földimogyoró, kis fa. A korty elég terjengős, a savak inkább lágynak mondhatóak, a korty közepétől a cseresség kezd meghatározóvá válni, és a bor kissé nehézkessé válik. Ízében őszibarack, alma, fás jegyek. 4+ (furmintfan)

Pinot Blanc 2011

Óriási a szakadék a 2006-oshoz képest, és nem a friss évjárat javára. A színe határozottan világos, szinte fehérbe hajlik, az illat letisztult, de nagyon tompa, a félig érett sárgahúsú gyümölcsökön és egy kis zöldességen kívül nem mutatott magából semmit. A korty vékony, csak a savakra építkezik, mindenféle hozzáadott érték nélkül. Rövid, tiszta, de végtelenül jellegtelen bor; bár az ürességen kívül nincs hibája, nagyon nehéz szeretni. Gyenge 4 pont. (ungert)

Halvány citromszín, illatában citrusok, minimális vaj, kevés zöldfűszer. Kellően élénk, tartós savak vezetik a kortyot, az alkohol kissé magas, de még bőven tolerálható, összességében véve inkább könnyed és nem különösebben hosszú, de élvezetes bor. A fajta ugyan általában nem egy ízbomba, de itt szépen jönnek az érett gyümölcsök, és a hordós érlelés jegyei: őszibarack, alma, körte némi citrusosság, vaj és grillázs, némi ásványosság. Erős 5 pont (A Bortársaságnál éppen akciós: 2890 Ft) (furmintfan)

Maurer Oszkár

Fodor Olaszrizling 2006

Érdekes, igazi oldschool-olaszrizling, már akkor is, ha csak a puszta tényeket nézem: a november 4-i szüretnek köszönhetően töppedt, aszúsodott szemek kerültek az alapanyagba, de így is csak 3,2 gramm per liternyi cukor maradt benne. A színe aranyba hajlik, az illat pedig hozza a klasszikus késeis jegyeket mézzel, túlérett trópusiakkal és barackkal. A gyümölcsök mögött határozott palackbuké és tolakodó fa jelenik meg. A korty száraz érzetű, de már szétesőben van, sokfelé húz; az alacsony sav és a cukor külön utakat jár be, a fajtajegyeket keresve sem találni. Mintha már lejtőn lenne, ebben a formában erősebb 3 pontnál többet nem hoz. (ungert)

A Maurer-párosnál volt a legélesebb kontraszt a két évjárat között. Aranyba hajló szín, olajos konzisztencia, késői szüretes jelleg, érett sárga húsú gyümölcsös, barackos, finoman fás, palackbukés illat.  Kóstolva az érett gyümölcsök mellett némi gomba, csipetnyi fűszer, a 4 nap héjon áztatásnak és a hosszú hordós érlelésnek köszönhetően elég markáns cseresség érezhető. A savak érettek, de inkább szélesek, lágyak, a test közepesnél nagyobb, a cseresség kissé túlzó. 4 pont (furmintfan)

Fodor Olaszrizling 2011

Csiszoltabb stílus és korábbi szüret, így mindenből kevesebb van benne, de összességében mégsem sokkal kiforrottabb és elegánsabb, mint a 2006-os. Illatában sárgadinnye, barack, minimális fűszerezettség. A korty egyenes, mentes mindenféle izgalomtól és mélységtől, de már mutat olaszrizlinges vonásokat. Frissebb, élénkebb, mint idősebb társa, talán még hossza is van; vakon biztosan elkönyvelném egy későn szüretelt balatoninak. 4 pont. (ungert)

Illatában érett alma, almahéj, virágos jegyek. Könnyed, zöldalmás ízű, jól iható, jól elkészített, de egyszerű bor, amely gyorsan kiürül, és ebben a lágy savak sem segítik. 4 pont (2300 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

Bott Pince

Teleki Furmint 2008

Az este első korosabb bora, amely egy szikrányi öregedést sem mutat; friss, gazdag, komplex és végre vannak mélységei is. Az illat a pincétől megszokottan tiszta, a direkt sárga- és fehérhúsúak vezetik, egy csipetnyi édes tónussal kiegészülve. A korty élénk, ízei teltek, feszes, kerek struktúra, remek egyensúly jellemzi. A jól ismert, behízelgő furmint-stílust buktatók nélkül hozza. Érezhető minőségi ugrás az eddigiekhez képest, nem esik nehezére 7 pontos szintre emelkedni. (ungert)

Gazdag illat, sok érett gyümölccsel, vaníliával, egyéb fűszerekkel, csipetnyi petrollal. Érett, csiszolt savak, remek arányok, szépen összesimult struktúra. Íze nehezen szálazható, fehér húsú gyümölcsökkel, őszibarackkal, citrusokkal. 6+/7 pont (4500 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

Teleki Furmint 2012

Mind analitikailag, mind felépítésében igen közel áll a 2008-as Telekihez, az egyetlen különbség, hogy került hozzá egy kevés hárslevelű is. Kicsit visszafogottabb, zárkózottabb illattal nyit, a hordó erőteljesebbnek mutatkozik, de még nem nyomja el a frissességét. Remek, feszes struktúra, már most is élvezetes bor, de szüksége van néhány évre, hogy csúcsra kerüljön. A 6 pont most sem sok neki. (ungert)

70% furmint, 30% hárslevelű. Folyamatosan nyíló illat, alma, őszibarack, kevés trópusi gyümölcs, virágok, édesfűszerek. Csiszolt savak, jól fókuszált és kitöltött korty, arányos, elegáns szerkezet, finom hordóhatás, közepesnél hosszabb lecsengés. Ízében alma, körte, finom fűszeresség. 6+ (4500 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

1617895_693519837334885_1422602518_o.jpg

Somlói Apátsági Pince

Juhfark 2009

Az illat kezdetben bizonytalan, brett és dugógyanú is felmerült, de a szellőzés mindkettőt elvetette, „csak” egy súlyos, tartalmas somlói maradt vissza. Az illat mély, késői szüretes jegyeket hordoz: a túlérett sárgahúsú gyümölcsök dominálják. A korty sűrű, elképesztően gazdag, a húsz grammnyi cukrot remekül egyensúlyozzák az erőteljes savak. Hosszú, izmos, tartalmas juhfark, tipikus somlói ásványossággal. Stabil 6 pont. (ungert)

Késői szüretes, érett gyümölcsös illat, somlói ásványossággal, minimális bizonytalansággal. A savak itt is megbirkóznak a maradékcukorral. Mézes, sárgabarackos, ásványos íz, minimális nedves fával. Megvan 6 pont. (furmintfan)

Juhfark 2011

Néhányszor kóstoltam, többször már ittam is, most se többet, se kevesebbet nem mutatott az eddigiekhez képest. Egyedi, komplex, izmos juhfark komoly somlói identitással, nemzetközi színvonalon. Stílusában már kifinomultabb, mint a 2009-es, de erejéből mit sem veszített. Etalon lesz ebben a ligában, sőt, lehet, hogy már most is az. Stabil 7 pont. (ungert)

Hűvös illat édes citrusokkal, sárga húsú gyümölcsökkel, sárga húsú őszibarackkal, kisebb mértékben trópusiakkal, fűszerekkel, somlói ásványossággal. A bor maradékcukor-tartalma elég jelentős, de a feszes savak szépen tartják a telt, krémes kortyot. Ízében gazdag gyümölcsösség, érett alma, barack, kis kókusz, finom cseresség. 6 pont. (furmintfan)

Ráspi

Kékfrankos Válogatás 2004

Silleresen halvány szín. Az illatban megjelenik egy kis illó, ami még bőven a toleranciaszint alatt marad. Mellette friss piros-, és erdei gyümölcsök, árnyalatnyi porosság. Nem túl intenzív, de meglepően friss és direkt aromákkal operál. A korty még mindig élénk, a tannin poros érzetű, a savai is tartanak. Nem mondom, hogy példaértékű komplexitással bír, de még mindig élvezetes és jól iható. Stabil 5 pont. (ungert)

Érett, gombás, avaros illat, kevés aszalt gyümölccsel, meggyel, feketecseresznyével, fűszerekkel, ásványosággal. Savai még mindig kitartanak, de a korty középen már kezd kiürülni. Ízében érett meggy, kevés gomba, minimális sósság. 5+ (furmintfan)

Kékfrankos Válogatás 2009

Mélyebb szín. Az illó itt sokkal határozottabban jelenik meg, biztos lesz, aki emiatt diszkvalifikálja a bort. Az illó mellett érett erdei gyümölcsök, sós-ásványos jegyek jelennek meg. A korty élénk, gazdag, a tannin erőteljesebb, mint idősebb társánál. Voltak pillanatok, amikor az illósság elvitte a műsort, máskor egy egészen szép kékfrankosnak mutatta magát. Bizonytalansága miatt csak 5 pont. (ungert)

Tagadhatatlan illó az illatban, lakk, málnalikőr, málna, szeder, kék virágok, édesfűszerek. Ha nem forgatjuk a pohárban, az illósság szinte alig tűnik fel, maradnak a gyümölcsök, pörgetéssel viszont ráül az illatra. Szerkezete arányos, savai tartósak, tanninja még érhet, az alkohol moderált. Az illó éppen csak, de észrevehető ízben is, amelyet leginkább piros bogyós gyümölcsök és ásványos jegyek jellemeznek. 5+ (3800 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

Karner Gábor

Vitézföld Kékfrankos 2006

Nem kékfrankos-kékfrankos: az illat és az íz egyaránt egy rusztikus cabernet-t idéz. Illatában erdei gyümölcsök, paprika, hordó. Az alkohol kissé kilóg, a tannin durva és tapadós, az összbenyomás nem túl kifinomult. Régi vágású cabernet-hívőknek maga a mennyország, engem először meglepett, utána pedig nem nyűgözött le. Épphogy 5 pont. (ungert)

Meggyes, vörösáfonyás illat, hordófűszerekkel, minimális illóval, kis animális beütéssel. Savai élénkek, tanninja markáns, tapadós, főleg elöl érezhető. Az alkohol elég magas, kicsit ki is lóg. Áfonyás, szilvás íz, hordófűszerekkel, némi illós likőrrel, csipetnyi bőrrel. Az egész borra jellemező egy általános nyers összhatás, ami miatt kevésbé tetszett. 5 pont. (5000 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

Vitézföld Kékfrankos Boróka 2009

Meglepően élénk, fiatalos szín. Bár nagyon fiatal, mégis lekerekedettebb, tisztább arcát mutatja, mint idősebb társa. Bár nem teljesen kékfrankos-érzetű, de már feltűnnek a fajtára jellemző jegyek: érett málna, meggy és cseresznye, erdei gyümölcsök, árnyalatnyi tejszínesség. A korty rendezettebb, selymesebb, a savak vezetik, a tannin itt kevésbé érdes. Nem túl komplex, de finom. 6 pont. (ungert)

Közepesnél sötétebb rubin-bíbor szín, inkább fekete bogyós gyümölcsös illat, szederrel, áfonyával, fűszerekkel. Erőteljes savú bor, markáns tanninnal, közepesnél nagyobb testtel. Koncentrált, gazdag ízében is a fekete bogyós gyümölcsök dominálnak, az illatban is érezhető szederrel, áfonyával, valamint fűszerekkel és ásványos ízjegyekkel, hosszú lecsengéssel. 6 pont. (8200 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

thvoros.jpg

Pósta Borház

Cabernet Franc 2007

A színe már öregedést mutat. Az illatot leginkább az erdei gyümölcsök vezetik, észrevehető, de nem túlzó hordóval, édesfűszerekkel. A korty ígéretesen indul, kikerüli a lekváros buktatót, a savai meggyőzően élénkek, de sajnos a végére ellaposodik, és a tizenhatos szesz egyszerűen szétszedi az egész struktúrát. Éget, csíp és mar kíméletlenül. Emiatt sajnos alulról karcolja az 5 pontot. (ungert)

Színében már jelentkezik némi gránátos beütés. Illata érett-túlérett erdei bogyós gyümölcsöket, meggyet idéz, kis bőrrel. Savai relatíve lágyak, tanninja közepesnél több, érett, a 16-os alkohollal viszont nem lehet mit kezdeni: kíméletlenül éget. 5 pont. (furmintfan)

Cabernet Franc 2011

Az illat komolyabb struktúrát és komplexitást ígér: a túlérett, épphogy nem lekváros erdei gyümölcsök árnyalati bőrösséggel, domináns, de egészen jó minőségű hordóval egészülnek ki. Kóstolva úgy tűnik, hogy még nem találta meg magát: a tannin meglehetően nyers, a savak puhák, a gyümölcsök lehetnének intenzívebbek. A szesz itt is rombol, de kisebb mértékben. Pár év múlva újra megnézném. 5 pont. (ungert)

Érett gyümölcsös illat és íz, piros és fekete bogyósok vegyesen, kis bőr, kávé. Közepes savak, picit még nyers tannin, és a nem túl vaskos testhez képest érezhetően magas alkohol, ami ki is billenti egyensúlyából. Erős 5 pont. (3850 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

Pelle Pince

Zsófia Cuvée 2009

A koráról kizárólag a (2011-es mellett) sötétebb árnyalatú aranyszíne tanúskodik. Az illat nem mély, inkább direkt, de rendkívül behízelgő: érett trópusi gyümölcsök, méz, árnyalatnyi virágosság, barackfélék. A korty remek szerkezetű, a 90 gramm per liternyi cukor mellett a hetes sav éppen elegendő ahhoz, hogy ne boruljon meg az egyensúly. Mentes a mélységektől, de eszméletlenül jól iható. Az élvezeti értékéből egyedül a kissé túlzó hordójelenlét von le egy keveset, de az erős 6 pont így sem kérdés. (ungert)

Illatban a mangó, sárgabarack, sárga húsú őszibarack mellett csipetnyi palackbuké is jelentkezik már. Ízben is trópusi gyümölcsök, sárgabarack uralkodnak, a lecsengésben finom cseresség érezhető. Nagyon hasonlít a 2011-eshez, de amaz valamivel frissebb, lendületesebb, élénkebb, vibrálóbb. 6+/7 pont (furmintfan)

Zsófia Cuvée 2011

Ráncfelvarrott 2009; a felesleges alkatrészeket elhagyták, cserébe több frissességet és tankönyvi harmóniát kapunk. Direkt gyümölcsösség, élénk savak, kellemes édességérzet, veszélyesen jól ihatóság. Lehetne szálazgatni, és akkor nyilvánvalóvá válna, hogy határozottan muskotályos az összkép, de van benne kellő komolyság is a furmintnak köszönhetően, de nincs rá égető szükség, mert veszélyesen gyorsan kiüríthető a pohár. Pazar késői szüret, nem találtam fogást rajta (a rétegzettséget kár keresni benne), stabil 7 pont a jutalma. (ungert)

Virágos, trópusi gyümölcsös, sárgabarackos, nagyon vonzó illat. A korty szépen kitöltött, a penge savak végig dominánsak maradnak, egy pillanatra sem engedik elnehezülni a bort, és az édesség is inkább a háttérben marad. Gazdag íz, főleg trópusi gyümölcsökkel, sárgabarackkal, sárga húsú őszibarackkal, finom fűszerezettséggel. 7 pont (3800 Ft, Terroir Club) (furmintfan)

 

A kóstolóra mindketten saját költségünkön, önszorgalomból látogattunk el.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr835791093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.03. 07:58:11

Úgy néz ki az est végére Unger kolléga is enyhült egy picit :)

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.03. 09:06:33

@drbarta:

Kikérem magamnak, szerintem előtte sem voltam túl szőrösszívű... : )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.02.03. 11:31:30

Elképesztő a közszolgálati áldozatkészségetek: ennyit piálni egy nap, részben saját zsebre. :)
Remélem, még otthon, éjjel megittatok fejenként egy palack tokaji száraz furmintot...

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.03. 12:45:19

@Hepci: Kettőt!

Furmintfan még elment a Lumenbe, a folytatást már tőle kell megkérdezni, én nem voltam ott... : )

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.02.03. 17:48:35

@ungert: @Hepci:
Piálásnak azért nem nevezném, ha mindkét kóstolón mindent lenyelek, biztosan összeestem volna.
Így viszont, ha nem is egy palack, de egy pohár száraz furmint valóban lecsúszott a Lumenben. :)
süti beállítások módosítása