A Borrajongó

Egri villámlátogatás – Bolyki és Vincze Béla

2014. január 23. 06:00 - furmintfan

Többször készültem Egerbe az elmúlt 2-3 évben, azonban a legkülönfélébb akadályok – márciusi ítéletidő, betegség, egyéb váratlan események - mindig meghiúsították a tervezett utazást. A hétvégén derült égből villámcsapásként adódott egy lehetőség, hogy többedmagammal részt vegyek egy gyors pincetúrán, le is csaptam a kínálkozó alkalomra. Kissé spontán ment a szervezés is, de így is sikerült kitölteni a rendelkezésre álló időt: végül a Bolyki Pincészetnél és Vincze Béla Borászatánál kötöttünk ki.

bolyki_kilatas.jpg

A pincéknél kóstolt borokon kívül becsúszott két bónusz tétel is, az egyiket a társaság egy részének szállásadójától kaptuk, amolyan üdvözlő ital gyanánt, a másik az ebéd mellé csúszott le.

Varsányi Pincészet Egri Csillag 2012

Olaszrizling, hárslevelű, chardonnay, sauvignon blanc, muscat ottonel házasítása, tartályban erjedt és érlelődött. Fehér húsú gyümölcsös, almás, szőlős, enyhén muskotályos, virágos illat, ízben szőlő, alma, kevés fűszer, egy kis vegetális jegy, minimális szappanosság. 4 pont.

Thummerer Pince Chardonnay Barrique 2011

Illatát főleg alma uralja, mellette kis vaj, hordófűszerek. Savai kellően élénkek, jó arányokat mutat, a korty jól kitöltött, krémes, sima, de nem lusta. Almás, finoman fűszeres, vaníliás íz. Jól egyensúlyoz a gyümölcsösség és a hordós jegyek között. 5 pont.

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok

A welcome drink és a tízórai elköltése után a Losonczy-völgybe vezetett utunk. Bolyki János neve valószínűleg ismerősen cseng a legtöbb borkedvelő számára. A pince alapvörösével, az Indián Nyárral viszonylag sok helyen össze lehet futni, és a legtöbb Bolyki-borcímke – Ipacs Géza élénk fantáziájának köszönhetően – gyorsan magára vonja a figyelmet. A borászat logóján található holdsarló körül elhelyezkedő 7, majd újabb címkéken már 8 csillag eredetileg a dűlőket szimbolizálta, de most már ez sem tükrözi teljesen a valóságot, mert a borászat 9 dűlőben rendelkezik szőlőterülettel rendelkezik, és meglehetősen széleskörű a fajtaválaszték is.
Maga a pincészet látványnak sem utolsó: hatalmas riolittufa falak, közöttük több udvar, újabb és újabb pinceágak, kupolás kóstolóterem, a központi udvarban egy 180 fős rendezvénycsarnok (idősebb Bolyki János történetesen bányamérnök, ő is kivette a részét a munkálatokból).
A birtok bejárata előtt egy hatalmas, kettéhasadt sziklatömb fogadja a látogatót. Ez néhány évvel ezelőtt vált le sziklafalból és zuhant rá a szüret után kint tárolt borra. A városi legenda szerint ahogy a bor folyt le a domboldalon, néhány szemfüles környékbeli vödrökkel, kanákkal igyekezett felfogni a hegy levét.
Ahogy idegenvezetőnk, Tezás Tímea felsorolja, hogy mennyi minden történt a birtokon az utóbbi években, nyilvánvalóvá válik, hogy itt egy percre sem állt meg az élet.
Ami a borokat illeti, igyekeztünk a szűkebb körben elérhető tételekből a lehető legtöbbet belecsempészni a sorba, érdemes volt.

bolyki_pince.jpg

Királyleányka 2012

A prémium kóstoló alapból a Meta Témával indult volna, ami azért kezdésnek kissé erős lett volna, úgyhogy könnyedebb tétellel nyitottunk. Spontán, tartályban erjedt tétel, a meleg évájratnak köszönhetően teltebb, érettebb karakterű, mint amire számítottam. Halvány citromsárga szín, érett alma és őszibarack, kevés virágosság, érett szőlő mind az illatban, mind az ízben. Ízben kis méz is társul hozzá. Sima 4 pont.

Meta Téma 2011

Korábbi években – már amikor az termés alkalmas volt rá, utoljára talán 2006-ban(?) – a Meta Téma késői szüretelésű hárslevelűből készült, évjárattól függően több-kevesebb maradékcukorral, fél literes üvegben lepalackozva. A 2011-es normál burgundi palackot kapott, állítólag a borász szándéka szerint ezzel is jelezni kívánta: ez itt most kicsit más. A szőlőfajta maradt a hárslevelű, 10 hónapig 500 literes hordóban erjesztve és érlelve, végül 16% (!) alkohollal lepalackozva. A magas alkohol már illatban is kibukik, mellette sok hordófűszer, grillázs, mogyoró, kis fa, érett alma, őszibarack. Meglehetősen telt, de sem a savak, sem a test nem bírnak el az égető alkohollal. Ízében az illatjegyek köszönnek vissza. Az alapanyag szép lehetett, de én nem tudtam mit kezdeni ekkora alkohol-túlsúllyal. 4+/5 pont alja.

Ember a Holdon 2007

Kevéssé ismert tétel, egy kadarkával van dolgunk. Közepesnél világosabb rubin szín, tankönyvbe illő, vonzó, piros bogyós gyümölcsös illat, szamóca, cseresznye, kevés csipkebogyó. Szép savak, elegáns szerkezet, az illathoz hasonlóan csodás piros bogyós gyümölcsös íz, cseresznye, szamóca, kis grillázs, pici hordófűszer. A kóstolósor meglepetése. 6 pont.

Cabernet Franc 2011

Mély, sötét szín, erdei gyümölcsös illat, kevés túlérettes hatással, fűszerekkel. Közepesnél magasabb tannin és alkohol, erdei gyümölcsös, fűszeres íz, szegfűszeg, szeder, feketecseresznye, málna, picit még reszelős tannin. Most 5+.

Bolyki és Bolyki Egri Bikavér Superior 2011

A csúcsházasítás 2009-es kiadása még cabernet franc és merlot házasítása volt, nem bikavérnek készült. A 2011-es tétel nagyjából 40% kékfrankos, 30% merlot, 20% cabernet franc, 5% blauburger, 5% zweigelt házasítása. Mély rubin-bíbor szín, gazdag illat, koncentrált, érett gyümölcsökkel: szeder, szilva, áfonya, fűszerek. Közepesnél teltebb, kissé magas tannin és alkohol, utóbbi ennek ellenére nem lóg ki és biztosan mindkettő simul még. Koncentrált, fekete bogyós gyümölcsös, áfonyás, feketeribizlis, szilvás íz, fűszerekkel. 6 pont.

bolykiesbolyki.jpg

Bang Bang! 2011

Késői szüretelésű, töppedt szőlőből készült félédes hárslevelű. Úgy tűnik tehát, hogy 2011-ben a régi Meta Téma kvázi két borrá vált szét. Vonzó, hűvös karakterű illat, lédús körte, kis virág és édesfűszer. A bor félédes, sava ehhez képest picit alacsony, nagyon finom cserességgel, és meglepő módon 15,5% alkohollal, ami valahogy mégis inkább egy plusz dimenziót adott hozzá. Finom, körtés, őszibarackos íz. 5+.

Merlot 2009

Néhány régebbi tételt is szerettünk volna kóstolni. Két 2009-es tételt kaptunk. Illatban fekete bogyós gyümölcsök, kissé aszaltas formában is, csokoládé, kávé, kávélikőr, kis gyógynövényesség. Közepesnél kissé magasabb, de érett tannin és alkohol, ízében is fekete bogyós gyümölcsök, hordófűszerek, kávé, étcsokoládé. 5+.

Ördöngős 2009

Kékfrankos. Illatban koncentrált, érett meggy, és egy érdekes jegy, amit borban eddig még nem éreztem:  sárgarépa. Elhanyagolható mennyiségű illó is jelentkezik. Koncentrált, tömör, gazdag, meggyes íz, a meggy kicsit aszalt, főtt formában is jelen van, különféle fűszerekkel. Korbban is kóstoltam, akkor sem győzött meg teljesen, bár elismerem bizonyos erényeit. 4+/5 pont.

100% Bikavér 2011

A „kilépő”. Sajnos kicsit sietnem kellett vele, mert szorított az idő, inkább csak gyors első benyomást tükröz a jegyzet. Kékfrankos, cabernet franc, merlot, portugieser, blauburger. Erdei gyümölcsök, talán fekete bogyósok nagyobb számban, kisebb mértékben piros bogyósok, fűszerek, jó savak, jó arányok. Más helyszínen, nyugodtabb körülmények között visszakóstolva: kissé savanyú gyümölcsök uralják, egyensúlyban van, hibája nincs, de különösebb erényt se mutat. 4+.

bolyki_bangbang.jpg

Vincze Béla Borászat

A késői ebédet követően Vincze Béla Pincészetéhez látogattunk el. A 2005-ös Év Bortermelője cím birtokosa 1994-ben alapította meg családi pincészetét, amelynek látképét az óriási téglapince épülete uralja.
Vincze Béla elsősorban olyan területeket keresett, amelyeket az utóbbi évtizedekben kivontak a művelésből, azonban régebbi források szerint kiváló minőségűnek számítottak. 8 dűlőből szűri borait, amelyek egyikén, a szubmediterrán klímájú Mész-hegyen 2008 óta biodinamikus művelés folyik.
Úgy alakult, hogy a borász egyéb elfoglaltsága miatt csak háromnegyed órát tudott ránk szánni, így egyből a válogatás tételekre ugrottunk, és azokra sem jutott túl sok idő. A kóstolt borok egy kivétellel a 2009-es évjáratból származnak. Összességében véve elmondható a vizsgált tételekről, hogy sötét színűek, testesek, sűrűek, tanninosak, elég magas alkohollal (az Arcanum Kékfrankos esetében 13,5%, a többi bornál 14% vagy több), és valószínűleg még érdemes érdemes fektetni őket. Nekem személy szerint kevésbé fekszik ez a stílus, de mindenképpen érdekes és érdemes volt végigkóstolni a sort.
Kicsit hidegen kaptuk a borokat, és - mint írtam - nem volt elegendő időnk, úgyhogy a leírás és pontszámok inkább csak jelzésértékűek. 

vinczebela_pince.jpg

Arcanum Kékfrankos 2009

Ezt az egy tételt vissza tudtam kóstolni. Sötét bíbor szín, meggy, málna, szeder, fűszerek, kis marcipán az illatban. Élénk, tartós savak, közepesnél kicsit több, picit húzós tannin, feszes, közepes test, málna, meggy, sőt kis rumos meggy is, szeder, áfonya, fűszerek, ásványos sósság, kevés fa. A sorból ezt volt a legjobb inni. 5+/6 pont.

Arcanum Egri Bikavér 2009

Cabernet franc, blauburger, pinot noir, zweigelt (2009-ben még nem volt előírva a kékfrankos-dominancia a bikavérben). Mély rubin szín, vaj, avar, fekete bogyós gyümölcsök. Kissé még nyers, tapadós tannin, fekete bogyós gyümölcsök, kis likőrösség, medvecukor, étcsokoládé, fűszerek, érezhetően magasabb alkohol. Fejlődik még, kicsit nyersnek tűnt, jelenleg erős 5 pont.

Arcanum Merlot 2011

Mély rubin-bíbor szín, fekete maggal, friss málna, meggy, szilva, vaj az illatban. A borban maradt mintegy 6 gramm maradékcukor, így nem is teljesen száraz, inkább off-dry érzetű. Ízében gazdag gyümölcsösség, málna, szeder, áfonya, szilva, áfonyalekvár, szegfűszeg, szegfűbors. Még nagyon fiatal. 5 pont.

vincebela.jpg

Arcanum Cabernet Franc 2009

Sötét rubin szín, illatában kis gumi, vaj, bőr, medvecukor. Jelentős mennyiségű tannin, magas alkohol, nagy test, kis likőrösség, szilva, áfonya, medvecukor, édesgyökér, negró. Szintén fiatal még, most nálam 5+.

Mészhegy Syrah Biobor 2009

Szinte átláthatatlan. Illatában érett fekete bogyós gyümölcsök, áfonya, bakelit, kis mineralitás, nyomokban egy eukaliptusz. Szintén jelentős mennyiségű tannin, telt test, érett fekete bogyós gyümölcsök, áfonya, gyógynövények, étcsokoládé, kávé. Most 6 pont.

(Tezás Tímeának köszönet a remek idegenvezetésért és a kóstolóért, Vincze Bélának köszönet a borokért.)

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr985772775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

európai 2014.01.23. 09:40:10

Egri medvecukrot akarok inni! Csábitóan hangzik!

Fiskális 2014.01.23. 16:20:36

Érdekes, hogy Bolykiékat a 2009-es Merlot esetében is ihlette a Holdra-szállás, így írnak róla:-)
"Na a merlot, a merlot az pont olyan,
mint az ember a Holdon, de úgy, hogy
újra és újra visszatér a legjobb évjáratokban.
Van erről egy mondóka is.
Az ember néha
felveszi űrruháját, felveszi űrsapkáját,
felveszi űrcipőjét, előveszi űrfésűjét,
de mivel már felvette űrsapkáját,
elteszi az űrfésűjét, és így kócosan, mint
egy gepárd, az űrhajóból a Holdra lép,
és újra és újra visszatér a legjobb évjáratokban."
Akkor a 2007-es Kadarka is pont olyan volt? Legjobb lesz, ha Apollo néven futtatják a sorozatukat, az már egyszer bejött valakinek. :-)

dagadtos 2014.01.23. 18:06:59

Igaz, csak egyszer kóstoltam, de nekem a Bolyki és Bolyki igen nagy csalódás volt, kevés valódi aromával, illós beütéssel, ami amúgy az egyívású Indián nyárban még erősebben jelentkezett. Még a Bikavér tetszett a legjobban a háromból, bár kétségtelen, hogy az sem lő magasra, de a blauburger adott valami kedvességet, bujaságot a kemény savak mellé. Az mondjuk nálam stabil öt pont. (Mindegyik csak egyszeri kóstolás.)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.01.23. 18:32:05

@dagadtos: A Bikavért tegnap kóstoltam újra, gondolkodtam maradjon-e az 5 pont, végül kicsit inkább lefelé "kerekítettem". A 2011-es Indián nyár eddig kimaradt, de azzal elég könnyű összefutni, biztosan teszek vele 1 próbát. A Bolyki és Bolykival nekem nem volt gondom, mondjuk kedvenc se lesz. Mindenesetre majd igyekszem megnézni még egyszer semleges terepen. :) El tudom képzelni, hogy egy komolyabb vörös-sorban nem jutna 6 pontig.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.23. 20:58:42

@dagadtos: @furmintfan: A Mókust ittuk a heten, szar volt rendesen, magas illoval, ahogy irod.

emoss 2014.01.25. 12:56:09

Bolyki: több a marketing meg a körítés mint a tartalom. A '11 merlotja óriási (!) csalódás, pláne az amúgy zseniális '09es után. Semennyiért nem is lehetne polcon még nem hogy 3300Ft magasságában (2-3 hónapja kóstolva).
Vincze Béla: anno több tételt is kóstoltunk igaz azok '08asok voltak. Parketta ameddig a szem ellát. Érződik hogy nagy anyagok, de a fatelep mindent visz, ha nem is ihatatlan de élvezhetetlen.
Fentiek tükrében kicsit magasak a pontok nekem, 0,5-1 ponttal.

terroir 2014.01.28. 12:50:44

Dübörög a gazdaság Bolykinál, talán két éve voltunk utoljára nála, lenyűgöző a környezet és a pince. Aznap szerintem mi voltunk a 30. csoport, és azóta még csak jobban szól a bolt. Viszont rá is az lesz érvényes mint Geré-re vagy Bock-ra, hogy jobbat eszel és szórakozol, mint iszol. Eddig se csinált kiemelkedő borokat, de most már leszakadni látszik Pók Tamástól vagy a KNW-től.

LiliomPeter 2014.08.04. 15:25:43

Üdvözlöm,
Az arcanum franc kóstolása mikor történt, én mostanában terveztem megbontani az egyik 09-est, érdemes volna-e, vagy kicsit még pihenjünk rá? :)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.08.04. 15:30:26

@LiliomPeter: Pár nappal a pincelátogatás után írtam meg a sztorit, tehát január közepén kóstoltam a bort, fél éve.
Mint írtam, egyrészt túl voltak hűtve a borok, másrészt kevés volt az időnk, úgyhogy én el tudom képzelni, hogy normális fogyasztási hőmérsékleten, ha van ideje kicsit kinyílnia a bornak, több élményt nyújt. Szerintem lehet próbálkozni már most is.
süti beállítások módosítása