A Borrajongó

Villányi klasszisok nyomában

2014. január 15. 06:00 - ungert (törölt)

Idejétmúlt, túlárazott, mazsolára szüretelt, egyensúlytalan általában ezek a vádak érik a csúcsra szánt villányi borokat, a tapasztalat szerint legtöbbször nem alaptalanul. Szerencsére a hazai közízlés (remélhetőleg az internetes sajtónak köszönhetően is) sokat fejlődött az elmúlt tíz évben, így a klasszikus hívószavakra épített presztízs napjainkban működésképtelen; ez a tény arra sarkallta a termelőket, hogy alapos ráncfelvarrást végezzenek a régi klasszikusokon. Ez leginkább a barrik-hangerő lejjebb tekerését, integráltabb szeszt és tannint, okosabb árazást jelent. Az eredmény szerencsére már tapasztalható: hat-hétezer forint kicsengetése után simán klasszis vörösborokba futhatunk. Az alkalmi fogyasztó itt meg is áll, pedig van feljebb: a következő, elit osztály a tíz-húszezresek tábora, amiről inkább csak tudunk, mintsem ismerjük őket; ki az, aki Solusszal öblöget hétfő reggelente? Egy nem reprezentatív mintavétellel igyekeztünk utánajárni, hogy megéri-e a minimálbér harmadáért villányit vásárolni. Jó-e, és ha igen, annyival jobb-e a húszezres, mint a hétezres, mint amennyivel az ár azt sugallja. A borokat (a belövőt leszámítva) vakon kóstoltuk.

11012014292.jpg

Chateau Teleki Alex Cuvée 2011

Majdnem-bordói: merlot, cabernet franc és pinot noir alkotja. Az illat visszafogott, tompa, minden aromáért hosszan kell küzdeni. Kellő türelem birtokában kissé éretlen meggyet, szilvát, földes jegyeket pörgethetünk ki belőle némi tájidegen földességgel. A korty alátámasztja az illat alapján felépített hipotézist: üres, vékony, egyszerű, a tannin durva, érdes és sok, se élénk gyümölcsösség, se sav nincs mellette, ami megtámasztaná. Nagyon gyorsan búcsúzik, nem hagy nyomot maga után. Nem ihatatlan, de nem is élvezetes; a teljes sor után visszakóstolva minden hibája ellenére is legalább vállalható. Gyenge 4 pont. (2 200 Ft, Tesco) 

Gere Kopar 2009

Ha a tavaly nyáron kóstolt 2008-assal kapcsolatban azt írtam, hogy időt kér, akkor az egy évvel fiatalabbra hatványozottan igaz; a struktúra már most is kiváló, de hiányzik belőle a mélység és a komplexitás, amin a palackérés biztosan javítani fog (kérdés, hogy mennyit). Az illat sokrétű, és ami legfontosabb: nem lekváros, nem túlérett, hanem friss, direkt erdei gyümölcsökkel operál, kevés csokoládéval és édesfűszerrel. A korty hosszú, vastag, szinte harapható; a tannin rengeteg, kissé még durva, bár tekintélyes mennyiségű sav igyekszik ellensúlyozni. A lecsengés hosszú, még élvezhetően zöldes. Most 6 pont, de legalább két évig még ne nyissuk ki. (8 000 Ft, Bortársaság)

Sauska Cuvée 7 Siklós 2011

70% cabernet franc, 30% merlot. Az illat édes tónusú, túlérett erdei gyümölcsök vezetik némi szilvával, likőrösséggel és vaníliával. A korty ebben a kontextusban vékonynak mutatkozik, de ez csalóka; az intenzitás kiváló, a gyümölcsök élénkek, betöltik a szájat. Nem lekváros, nem lusta, a savaknak köszönhetően élénk bor határozott, de nem kilógó alkohollal, közepesen hosszú utóízzel. Feltehetőleg a visszafogottabb tannin miatt (is) klasszisokkal élvezetesebb, mint a Kopar. Erős 7 pont, már most is bátran fogyasztható, ráadásul ár/érték bajnok is ebben  sorban. (7 000 Ft, Bortársaság)

Gere Attila Cuvée 2007

A fele cabernet franc, a többi merlot és cabernet sauvignon, az előbbi túlsúlyával. A színe gyakorlatilag feketébe hajlik, sűrű és átláthatatlan. Az illat mély, érett, komplex és sokrétű: szellőzéssel bőrösségé szelídülő diszkrét, elegáns animális vonal, pirított olajos magok, érett, porrá aszalt erdei gyümölcsök, szilva, pipadohány, füstölő, grafit. Már az illat is sok-sok elemi darabra szálazható, de mégis egy irányba mutató, elegáns. Kóstolva is minden a helyén; a korty olajos, de mégis élénk, egyszerre erős és elegáns, mélyről jövő gyümölcsökkel, erőteljes, penge savakkal, kiváló minőségű, simogató tanninnal. Végtelenül hosszú utóízzel, tisztán búcsúzik. Elképesztő gazdagság, tankönyvi elegancia jellemzi, nehéz fogást találni rajta. Az eddigi legszebb hazai vörösbor, amit valaha kóstoltam; már csak az a kérdés, hogy ezért a pluszért megéri-e három és félszer többet fizetni, mint a Sauskáért. Erős
8 pont. (25 400 Ft, Bortársaság)

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr445755740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.15. 10:10:48

Kb. két éve néztük mi is ezt az Attilát.
borrajongo.blog.hu/2012/01/17/bordeaux_villany_a_vegso_parbaj
Nálam is talán a legjobb eddigi hazai vörös. Más kérdés, hogy Dél-Franciaországból (Languedoc, Rhone) töredék áron lehet hasonló minőséghez jutni.

emoss 2014.01.15. 16:23:39

Ejha, erős mezőny! Az érdekelne - főleg az Attilánál - hogy dekantáltok-e ilyen tételeket? Nem is a kor miatt (bár az Attilánál talán azért is lehet) inkább hogy nyíljon a bor? Ha igen, mennyi időt adtok neki? Köszi!

Tóth-Ferenc (törölt) 2014.01.15. 16:32:04

Elképesztő, hogy mennyi pénzt vagytok képesek kiadni egy üveg borért...

Octopus 2014.01.15. 20:17:37

Már van egy pár éve, hogy találkoztam az Attilával, az a 2006-os volt. Nem tudom, most hogy tetszene, de emlék alapján nekem is a legjobb hazai vörös, amihez eddig szerencsém volt...

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.15. 20:32:00

@emoss:

A teljes palack nem került dekantálásra, ellenben a pohárban kaptak időt a borok rendesen. A tapasztalat az, hogy a Sauska szellőzéssel keveset veszített, míg az Attila sokat nyert, ettől függetlenül (mivel érdekes volt végigkövetni az átalakulást) én biztos nem dekantálnám. Kövezzen meg érte, aki akar.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.15. 20:37:47

@Tóth-Ferenc:

Ha úgy számolom, egy dohányzó ember havi cigarettapénzét költöttem el egy palack borra; mivel kíváncsi vagyok, ezért nekem mindenképpen megért ennyit, de ha nem helyezzük kontextusba így a dolgokat, akkor persze, rengeteg pénz huszonötezer forint. Tanulságos bor az Attila, egyszer mindenképpen érdemes volt vele találkozni, még ha nem is fogom inni minden héten... : )

Fiskális 2014.01.15. 22:37:43

@drbarta: Azért a "töredék" az harmada, nem? vagy gondolod, hogy még alatta? sajnos én olyanokba nem futottam bele...:-)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.15. 23:54:39

@drbarta: @Fiskális: ha tudtok languedoc-i bort, 8p-osat, toredek aron, mindenkeppen jelezzetek. :)

Azok sem total hulyek am, egy komoly borert elkerik a 40-50 Eur-t.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.16. 06:35:43

@akov: @Fiskális: borrajongo.blog.hu/2013/03/15/languedoc_berobbanas_a_kedvencek_koze
Itt a Clos d'Escandil 07 8p-ra jó volt nálunk 20 Euroért. Sajnos nem tudom megítélni, hogy pontosan hogy viselkedne az Attilával párban, mert 25 rugó drága kísérletezgetni.
Ami fix, hogy később az előbbit néztem párba a 15 rugós Tiffán Grande Selection-nel, melyet nagyon magabiztosan maga mögé utasított.
borrajongo.blog.hu/2013/06/14/parbajok_i

Később, már visszavonulásom után pedig egyszer össze tudtam hasonlítani a 16 ezer körüli Bock Capella 06-al. Ez utóbbi nekem egyébként egyáltalán nem volt rossz,magas alkohol ide vagy oda. Nem vagyok benne biztos hogy az Attila koncentrációban előbbre való, inkább kiműveltebben, egyensúlyosabban adja elő ugyanazt a beltartalmat. Akárcsak az Escandil tette- hasonló koncentráció, profibb fa, kidolgozottság és egyensúly. Ugyan a második és harmadik kóstolások már nem hozek 8 pontot, inkább 7.5-et, de emlékeim szerint az Attilánál vaciláltam, hogy meg van-e tisztán a 8...

Szóval nem tudom, hogy Attilával mit alkotnának együtt, de én azt tippelném, hogy igen közel lehetnek egymáshoz, de szinte bizonyos vagyok, hogy a saját értékrendem szerint fél ponton belül lenne a különbség.

És felhívnám a figyelmet, hogy az Escandil nem épp Languedoc első vonalas sztárjai közé tartozik. Nekem tulajdonképpen nincs is még tapasztalatom 30 euro fölötti Languedoc-iakal..de hamarosan következik az is :) Félek itt már az Attilát jelentősen meghaladó magasságokra lehet bukkanni :)

De ha nem Languedoc-ot vesszük elő, hanem mondjuk itthon is elérhető CdP-ket, szerintem a Villeneuve 2010 simán veri az Attilát fele áron. Tudom akov-nál nem, de bennem sokkal mélyebb nyomot hagyott.

Fiskális 2014.01.16. 09:32:29

@drbarta: Igen, az elvi mondanivalódat nem is vitattam, sőt magam is ezt tippeltem volna, még bort is tudtam volna mondani ilyesmit. Csak a "töredék" értelmezése nálam más, én ezt jóval olcsóbbnak értettem. De pont Languedocban 2007-ben egy kis pincészetben ittunk nagyon olcsón (5-7 euró/palack, igaz a pincéből) igen jó borokat, de azok azért még nem ebben a ligában fociztak, de jelezték, hogy már mondjuk kétszer ennyiért komoly dolgok is előkerülhetnek akár. Szóval igazad van :-)
süti beállítások módosítása