Hosszabb ideje készülődtem már philadelphia-i és new york-i borbarátaimnak magyar vörösborokat mutatni. Újdonságot nem mondok vele, hogy nehezebb dolgom volt a borok kiválasztásánál, mint tavaly a fehérek esetében. A koncepcióm az volt, hogy próbálok néhány magyar fajtából készülő tétel mellett a nemzetközi fajtákra is koncentrálni, hiszen a legkomolyabb magyar vörösek zöme jelenleg alighanem azokból készül. Még egy dolgot tartottam nagyon fontosnak: olyan tételeket igyekeztem kiválogatni, amelyeknél nem kellett azzal mentegetőznöm, hogy most ugyan nem az igazi a bor, de majd 3-5-10 év múlva milyen jó lesz (vagy lenne, ha el nem fogyna). Minden bor pihent legalább egy hónapot mielőtt felbontottam, és az első kivételével 4 órát szellőztek, igaz csak palackban. Ismét el kell hogy mondjam, hogy bizonyára maradtak ki remek magyar termelők pompás borai, de azok közül remélhetőleg következő alkalommal több is sorra kerül. Ezúttal ezeket a borokat kóstoltuk:

Gál Tibor: Kadarka 2009.: Az egyetlen bor volt a sorban, amit korábban még nem ittam. Számomra eddig a legjobb magyar kadarkák Egerből kerültek elő, ezért ezúttal is innen választottam. Rengeteg lehetőség nincs, és mivel a 2008-as GT kadarka nagyon tetszett, megelőlegeztem a bizalmat a 2009-es testvérének. Közepesen sötét rubinszín, mélyebb, mint a legtöbb magyar kadaré. Tipikus illat, pirosbogyósok és szép fűszeresség, érintésnyi hordó. Közepes test, sima tapintatú savak és tanninok, mindkettő megfelelően érett és optimális mennyiségben van jelen. Az illathoz hasonló ízjegyek, rendben van, egyedül a túlzottan emelkedett alkoholtartalom (14%) von le az élvezhetőségéből. A szerkezet kadarkásan laza, értelemszerűen komolyabb kanyarok és mélységek nélkül. A mi borunk, szeretjük, de nemcsak én, hanem a kóstolótársak sem értették miért ilyen drága. 5 pont, 5000 HUF.  

Gróf Buttler: Bikavér „W” 2006.: A kóstoló előtt hezitáltam, hogy ezt mutassam, vagy az ugyancsak 2006-os Buttler Nagy-Eged bikavért. Utóbbi komolyabb és összetettebb anyag, de ezzel ellentétben még fiatalnak éreztem télen. Ez viszont tökéletes állapotban van már jó ideje és végül emellett tettem le a voksom...Közepes rubinszín. Viszonylag intenzív illat, kék virágok, pirosbogyósok, finom fűszerek és jól adagolt hordós jegyek. Pazar. Közepes test, tökéletesen gömbölyű korty, nincsenek élek, vagy zavaró elemek csak a tiszta gyümölcsösség-fűszeresség éppen a kellő hordós aláfestéssel. A szerkezet kompakt, de nem produkál kifejezett mélységeket vagy kibontásra váró apró részleteket. Érett savak és szépen besimuló tanninok, hosszú utóíz. A társaság imádta, akárcsak az Egerről, illetve a környékről bemutatott képeket és a bikavérhez kapcsolódó sztorit. Sokkal több ilyen bikavér kellene...Eléri a 7 pontot és kiváló vétel emellé. 2800 HUF

Kreinbacher: Syrah 2009. Kuriózum volta és persze kiváló minősége miatt érdemelte ki helyét a bemutatott sorban. Az előző évjáratoknál kicsit mélyebb, közepes rubinszínű. Nagyon szép illat: mineralitás, pici szegfűszeges-fahéjas fűszeresség, füst és vanília. Közepes test, kiváló fókusszal rendelkező tömör korty.  Magas minőségű érett tanninok és savak, gazdag aromakészlet ásványos hangsúllyal, hosszú elegáns finis. Már most is egyensúlyosnak éreztem, felteszem még néhány évig az is marad. Nekem az eddigi legjobb Kreinbacher syrah. Néhány kóstolótársamnak az észak-rhone-i borokhoz hasonlított, én ittam onnan hasonlót, de nagyon eltérőt is. Sima 7 pont, 6900 HUF. 

Weninger: Spern Steiner kékfrankos 2006. Azt hiszem nem szorul hosszabb magyarázatra miért mutattam meg másoknak ezt a bort: a magyar kékfrankos elit oszlopos tagja és mellesleg személyes kedvencem is. Mostanra szépen összeérett és még évekig jó formában lesz. Közepes rubinszín. A kezdeti kicsit fülledt illat mögül szépen előkerülnek a pirosbogyósok (áfonya, fekete meggy), a jellegzetes ásványosság és némi hordófűszeres aromák. Közepesnél kissé teltebb korty, jelentős szépen érett savkészlet és bársonyos tanninok. Nem extrém fókuszált, de kellően szilárd szerkezet, határozott savgerinccel, gyümölcsös-ásványos jegyekkel. Kicsit meghökkentőnek találták többen is, de összességében tetszett a társaságnak. 7 pont, 5900 HUF.

Heimann: Barbár 2009. Magyar vörösek tekintetében Szekszárd és Villány megkerülhetetlen, így a sor utolsó néhány darabját erről a két vidékről válogattam. Ezek a borok teljesen vagy nagyrészt világfajtákból készültek, csak nyomokban tartalmaztak kékfrankost. Rátérve a Barbárra, javarészt merlot és cabernet franc házasítása, némi tannat-tal és kékfrankossal gazdagítva. Közepes rubinszín. Elég intenzív, megnyerő illat sok-sok friss pirosbogyóssal és szolíd hordós fűszerekkel. Közepesnél alig nagyobb test, sima tapintatú korty, már most elég nagymértékben integrálódott tanninokkal és kellő mennyiségű savakkal. Az egész bornak friss, dinamikus hangulata van és emellé kellő mélység valamint gyümölcsvezérelt gazdagság is társul. Pompás darab, sokaknak tetszett, 7 pont, 7000 HUF.      

Sauska: Cabernet franc 2008. Nem akartam még véletlen sem mellényúlni Villánnyal, ezért választottam ezt a bort a borvidékről. Kóstoltam korábban több ízben is, most is a korábbiakhoz hasonlónak éreztem. Sötét rubinszínű. Intenzív, gazdag, vonzó illat: friss piros- és feketebogyósok, vanília, kevés füst és cappuccino, tejszín. Fajsúlyos, öblös korty, az illatban már említett aromákkal. Gyümölcsorientált, és ugyan komoly a hordós jelenlét, de az egész boron érződik a profi, biztoskezű elkészítés, úgyhogy a „hordóérzékeny” fogyasztók is megbocsátóbbak lehetnek vele. Nem mondanám elképesztően tömörnek, de mindenképpen szépen egyben van, a jelentős mennyiségű tannin kiváló minőségű, a savak is érettek és kellő tartást biztosítanak. Nemzetközi stílusú, szép bor, szinte mindenki kedvelte. 7 pont, 13000 HUF.

Takler: Regnum Proprietor’s Reserve 2003. Ez a bor tudtommal nem azonos az otthon kapható Regnummal, ezt kifejezetten az amerikai piacra szánták. Nem tudom hogy volt-e folytatás, vagy ez volt az utolsó évjárat, amiből az USA-ba exportáltak. 37,5-37,5% cabernet franc és merlot, 15% cabernet sauvignon és 10% kékfrankos alkotja. Átlátszatlanul sötét rubinszín. Intenzív, nagyboros illat: túlérett feketebogyós gyümöcsök, szilvalekvár, bonbonmeggy, füst. Kifejezetten testes bor, az illatban már említett aromakészlettel. Sok érett tannin és elegendő érett sav, de sajnos túlzó (15,5%) alkohol, amely főként lenyeléskor elvesz a bor élvezhetőségéből. Gazdag, nem túl tömör, de tisztességes szerkezettel rendelkező bor és 10 éves kora ellenére teljesen rendben van, nem gondolom hogy korábban sokkal jobb vagy rosszabb lett volna. Arra kíváncsi lennék, hogy hány palackkal sikerült értékesíteni belőle, annál is inkább, mert nem éreztem egyáltalán egyedinek és tudtommal nem volt különösebben olcsó sem. Persze szégyent nem vallunk vele egyáltalán, sima 6 pontos bor.