A Borrajongó

Kékfrankos a világ végén – Bodega Kieninger

2013. január 21. 06:00 - akov

A sors úgy hozta, tavaly nyáron eltölthettem egy kis időt Andalúziában, immár másodszor. Amikor első alkalommal jártam Dél-Spanyolország e kietlen, ámde mégis vérbő táján, csak a jerez-i borokra fókuszáltam. Fantasztikus, magas fallal körülvett univerzum ez, rendre visszahull, ki könnyűnek találtatik. Minő tragédia. Ha már újrázás, gondoltam, ne álljunk meg az alkoholtól roskadozó solerák árnyékában. Pedig „csöndes” bort keresvén, nincs könnyű dolgunk, hiszen a világ e forró szeglete lekvárra van kalibrálva. Ha Andalúziában mégis valami komolyabbra vágynánk, a homokos tengerpartoktól kissé távolabb kell keresgélnünk. A délnyugati hegyormok és vastag felhők szorításába ékelődő történelmi városka, Ronda, sok szempontból Dél-Spanyolország helyi maximuma. Nevének ellentmondó szépsége, fantasztikus fekvése és gazdag történelme közül bármelyikért érdemes meglátogatni. A modern bikaviadal ősforrásaként számon tartott Rondában azonban nem csupán bikák vére folyik olykor, de a környék szőlei szokatlanul jó vörös és fehér borokkal is kecsegtetnek. Ez eddig amolyan hétköznapi eset volna csak, de mi sem szokatlanabb Martin Kieninger kékfrankossal és zweigelttel dolgozó pincécskéjénél. Kárpát-medencei reflexiók következnek Andalúziából.

martin_kieninger.jpg

(Mikor megpróbáltam bejelentkezni a pincészethez, hamar kiderült, hogy utazásom egybeesik a Kieninger család jól megérdemelt nyári pihenőjével. Nem térhettem haza Kieninger borok kóstolása nélkül, így megtudakoltam helyi kereskedőjük címét. Közben gyorsan levelezésbe keveredtem Martinnal és egy füst alatt részletesen kifaggattam. Ez alapján készült az alábbi virtuális pincelátogatás.)

Martin Kieninger az Észak-ausztriai Riedben született, családi építési vállalkozásuk révén a sors építészi pályára terelte. Egy két évtizeddel ezelőtti, Dél-spanyolországi kiruccanás váratlanul mindent megváltoztatott. Sierra Nevada, szédítő 3300 méteres magasság, oxigénhiány és egy ellenállhatatlan barna szempár... A többi ma már történelem. Nyolc év ausztriai tartózkodás után Martinnak döntenie kellett: Ausztriában marad és folytatja a családi vállalkozást, vagy követi feleségét és gyermekét haza, Andalúziába. Mit lehet erre lépni? Rövid keresgélés után Martin egy Rondához közeli fincára (tanya) bukkant, amely ideálisnak ígérkezett a letelepedéshez.

A Bodega Kieninger első szőlei 2000-ben eresztettek gyökeret. Indulásnak négyezer tőkét telepítettek, a mérsékeltebb hegyvidéki időjárás okán a választás a kékfrankos, a pinot noir és a zweigelt fajtákra esett. Organikus építészként Martin a tervezőasztalról kiinduló filozófiát a szőlőművelésbe is átültette. A szőlő kezelésében természetes olajok, káliszappan, tej, kén és a Bacillus thuringiensis baktérium kapnak szerepet. Ez utóbbi un. Bt-toxint hordoz (ld. még GMO kukorica), amely az atkákkal szemben jön jól olykor. A szőlőket körülvevő gránát- és birsalmafák, szeder és más növények kiváló menedéket nyújtanak a hasznos rovarfajoknak, madaraknak, fenntartva ezzel a terület biológiai diverzitását.

ronda_taj.jpgA 750-800 méter tengerszint feletti magasságon elterülő vidék vélhetően Andalúzia minőségi bortermelésre leginkább alkalmas szeglete. A talaj mészköves és meglepő módon folyami üledékes. A kb. 600mm éves csapadék április és október között esik, mely ideális a szőlőnek. A tenger közelsége miatt gyakran az egész vidék párafelhőben úszik, ez a fülledt meleggel egyesülve főként gombás megbetegedésekkel fenyeget. Az éjszakák nyáron is hűvösek, így a sav és a gyümölcs frissessége is nagyobb eséllyel megmarad.

A pincészet jelenleg 2.7 hektár területtel, összesen 11.000 tőkével rendelkezik. Ezen kell osztoznia a termesztett kékszőlőknek. Sorrendben kékfrankos, zweigelt, cabernet franc, pinot noir, cabernet sauvignon és egy kevés merlot szolgáltatja az alapanyagot. Újonnan tintilla de rota (graciano), garnacha és malbec fajtákkal bővítették a választékot. A szenzációnál is szenzációsabb, hogy Martin egy magyar klasszikussal is kísérletezik. „Három éve” – írja levelében – „egy speciális magyar fajtát, KADANKÁT is telepítettünk, a 2012-es volt az első szüret. Egy régi, Dél-magyarországi klónváltozatról van szó, apró bogyói vannak, és nagyon szépen növekszik.” A világ első andalúz kadarkája, ebből szereznem kell majd egy palackkal! A borok egyébként acéltartályban, természetes élesztővel erjednek, a kénen kívül mással nem találkoznak. Az érlelés magas minőségű fahordókban történik, fajtától függően 6-20 hónapig. Martin borai Andalúzián kívül még Ausztriában férhetők hozzá.

A kóstolt borok:

Vinana Cuvée Sierras de Málaga DO 2010

25% cabernet sauvignon, 30% franc, 30% pinot noir, 15% merlot. 10 hónapos hordós érlelést kapott új és használt francia, valamint amerikai hordókban. Illatában friss fekete bogyósok, meggy, rózsa, kellemes földesség, visszafogott fűszeresség és kávés hatást adó hordós jegyek érhetők tetten. Nagyon vonzó illat, amelybe a bordeaux-i fajtákra sokszor jellemző mentolosság vegyül. Kóstolva elég telt, fekete ribizlire, meggyre és szilvára épülő aromatika, de minimálisan aszalt gyümölcsök és lekváros jegyek is megjelennek. Külön öröm, hogy mindeközben a bor fókuszált és friss marad, az alkohol pedig nem lép át egy szintet. A tannin magas, de érett, kiválóan illeszkedik mindenhez, finoman simul a hosszú lecsengésbe. A fa csak aláfest, pici fűszer, pici kávé és kész. Remek bor, jó inni. Eléri a 7 pontot (90). 14,0%. 12,0 EUR       

7vin.jpg

7Vin Vino de España 2009

Kékfrankos és zweigelt azonos arányú házasítása, természetesen eredetvédelmi megjelölés nélkül. 13 hónapot töltött amerikai hordóban. Concours Mondial Brusseles 2011 ezüst. Szerencsére két palackot vásároltam belőle, mivel az elsőt durván kikészítette a TCA. Közép rubin szín. Illata erőteljesen rumos diós, édeskés, tele fűszerekkel, kókusszal, némi faszénnel, a gyümölcsök csak a háttérből kacsintgatnak. Ahogy mondani szokás, dől a fa, az amerikai tölgy szorítja az anyagot. A közepesnél teltebb, kókusztejes, rumos diós, erőteljesen fűszeres-fás. Szellőztetést követően valamennyire azért mérséklődnek a hordó uralkodó aromái, előbbre kerülnek a piros bogyós gyümölcsök és lekvárjaik. A fajtának köszönhetően egész jó sava van, koncentrált, kissé magas és hömpölygős szesszel. Apró kesernye kíséri a viszonylag hosszan tartó utóízt, de tagadhatatlan, hogy itt a hordónak tényleg komoly szerepe van. Mindenesetre a bor is majdnem partiban van vele. Igaz, a fajtajelleg nagyon is a háttérben marad. Kárpát-medencei alap, spanyol felépítmény. A fa miatt először öt, majd szellőzés után 5/6 pont határán (85-86) állapodik meg. 14,5%. 17,5 EUR

A pincészet honlapja: http://www.bodegakieninger.com/

(A borokat természetesen magam vásároltam. Az első képet a pincészet weblapjáról kölcsönöztem. Köszönet Martin Kieningernek az interjúért.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr355029135

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2013.01.21. 11:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása