Az elmúlt egy hónapban több somlai bor is a poharamba került, de közülük csak kettőre tudok tiszta szívvel emlékezni. Akik kimaradtak, inkább a „gyümölcstelenségükkel” és rusztikusságukkal illették magukat ebben a forróra sikeredett tavaszi időszakban. A fagyos télben is sokszor fárasztó borok zöme végül a palackban maradt. Amelyek viszont jól estek és egyetlen rövidke este alatt eltűntek bennünk, blogposztban a helyük. :)

A Mittelrhein ott kezdődik, ahol a Mosel véget ér, és ott ér véget, ahol Rheingau kezdődik. A két híresebb vidék közé ékelődése ellenére viszont kevésbé lehet róla, illetve az innen származó borokról hallani.

Persze személyesen megjelenve látható, hogy itt is minden a borról szól, meredek ültetvényekkel körülvett, festői szépségű középkori kisvárosok, egyik weingut váltja a másikat.

Olvasataim szerint a Toni Jost a leginkább meghatározó név a vidékről, így Bacharach-ban járva (lásd képen, sajnos kissé ködös volt az idő) mindenképp terveztem beugrani hozzájuk egy rövidke kóstolásra.

A családi pincészet közel kétszáz éve áll fenn, jelenleg az ötödik generáció kezében a gyeplő. 12 hektáros birtok, a nagyobbik rész a Mittelrhein-on, a kisebbik rész pedig Rheingau másik végében, Walluf környékén található. Organikus szemlélet. A riesling a fő fajta, de jelentős mennyiségű pinot noir is van náluk.

Bárkit szívesen vendégül látnak. Én az alábbi sort kóstoltam:

A Közép-Rajna (Mittelrhein) tényleg lélegzetelállító panorámái (a képen fenn egy példa) után érkeztünk meg Rheingau-ba.  Ugyan Rüdesheim-nál még látható egy-két igen meredek ültetvény, de összhatásában mégis kevésbé drámai a terep.(a lenti képen rheingau látkép) Nagyobb kiterjedésű, összefűggő szőlők, nagyobb részt távolabb esnek a folyótól, szemátomást a dőlésszögek is szelídebbek. Mindazonáltal Németország talán leghíresebb borvidékén járunk, tele régi, nagy múltú nemesi birtokokkal.

A világ legkiemelkedőbb szőlőfajtáit és bortájait számba véve azt hiszem, jó néhány szürke folttal vagyok kénytelen együtt élni. Az egyik fájó pont a Dél-francia vagy Észak-spanyol grenache vagy garnacha vagy garnatxa – ízlés és nemzeti szimpátia szerint válasszunk – fajta, valamint az őt talán legszebben bemutató Châteauneuf-du-Pape (CdP) és Gigondas borvidékek. Amiket eddig ezekről a helyekről kóstoltam, többnyire lekvárosak, szörpösek, terjengősen alkoholosak és esetenként brettesek, azaz számomra leginkább izgalommentesek voltak. Persze mélyen amatőr volna „szőrmenti” tapasztalat alapján évszázados, sőt évezredes borvidékeket kiírni az emlékezetből. Szerencsémre pár barátom – Octopus főkolompos vezetésével – elhatározta, hogy a grenache legmélyére túr. Nekem pedig nem volt más feladatom, mint gond nélkül vállalni a déli tűzzel átszőtt víg grenache-dagonyát.

A héten végre rajtunk a sor. Egy picit megfürödhetünk a nemzetközi borsajtóban. Május 9-12. között rendezik meg a Pannon Bormustrát, amely hazánk messze legszínvonalasabb, nemzetközi kikacsintásra nem rest borversenye. A szervezőknek évek óta komoly zsűrit sikerül összetrombitálnia, amely bizony néha meg is mondja kért vagy kéretlen véleményét. Ez tehát egyrészt örömteli, másrészt pedig fenemód éles fegyver. Az idei zsűrit elnézve rettentő nehéz dolga lesz a túlérett, alkoholos és „jólmeghordózott” Dél-pannon vöröseknek. A zsűri jó része nemhogy nem rajong ezekért, de kifejezetten az elegáns, a természetes és a termőhelyet szépen bemutató borok szószólója.

Régi vágyam teljesült, néhány napot eltöltöttem a Mosel-Rajna vidéken. Családi kirándulásként itt most nem az volt az első, hogy egyik pince után következzen a másik, inkább a szép tájak, várak, romantika voltak a kulcsszavak.

 
A Mosel völgyével kezdtünk, nagy élmény volt a híres dűlők látványa, melyeket eddig  a térképekről, illetve a borok révén már jól ismerhettem. A Bernkastel Doctor, az Ürziger Würzgarten, az Erdener Pralat és Treppchen, a Wehlener és Zeltinger Sonnenuhr stb.. mind nagyon ismerősek voltak.  A szédítően meredek ültetvények panorámája a kivételesen szép könyezetben ugyan mindenkinek örömet kellett, hogy okozzanak, nekem kisebb katarzissal járt. A kép az Ürziger Würzgarten-ben tett séta alatt készült.

Természetesen ha egyszer eljutottam oda, akkor némi időt feltétlen szántam a borokra. Sokat gondolkodtam, hogy ki legyen az a néhány termelő, akihez megpróbálok rövid látogatást kieszközölni. Vonzó lett volna eljutni és személyesen találkozni eddigi nagy kedvenceimmel, de végül a kíváncsiság győzött, és olyan pincéket látogattam meg, akiknek a szortimentje teljesen új volt számomra.