A Borrajongó

A kékfrankos természete

2012. április 23. 06:00 - akov

kfnap.jpgMár a Furmint Február kapcsán megírtuk, hogy aligha lehet jobbat elképzelni a pusztán egyetlen szőlőfajtára koncentráló borbemutatóknál és mesterkurzusoknál. Egyrészt a termelőknek jó alkalom kínálkozik egy inspiráló eszmecserére és az adott fajta különböző stílusú „megvalósításainak” összekóstolására, másrészt pedig a fogyasztó is megmenekül a szertelen csapongástól. Ez utóbbi – számomra legalábbis – azért fontos, mert egy ilyen alkalom kiváló lehetőség a pincék munkájának összehasonlítására és a meghatározó áramlatok azonosítására. Pont ezért vártam hát izgalommal a Terra Hungarica szervezésében létrejött Kékfrankos Napot. Az alapvetően természethű borok iránt érdeklődő fogyasztókat és szakembereket megcélzó rendezvény ezúttal a Kárpát-medence legfontosabb kékszőlőfajtáját, a kékfrankost helyezte középpontba. A fajta főszereplése egy kiadósan informatív mesterkurzussal kezdődött. Erről próbálok meg az alábbiakban beszámolni.

Pósta Borház Szekszárd 2007

Szűztermés, másodtöltésű hordókban 15 hónapot töltött el. Piros bogyós illat, édesre érett és túlérett gyümölcsök, ribizli, málna, fűszerek, virág, szörp és édeske. Szájban zamatos, ribizlis, szép sav tartja meg, elég friss és könnyed hangvételű, némileg a magas alkohol ront az összképen. Közepes lecsengés. Erős 5 pont.

Bott Frigyes Muzsla 2009

10 hónapos érlelés ötöd-hatod töltésű 5 hektós hordókban. Fülledt illat, virágos, ibolyás, édes piros bogyósok, ribizli, cseresznye és karamell. Közepesnél teltebb, ribizlis és meggyes, aszaltas hangulatú, nem túlzottan friss, de már egy koncentráltabb anyag. Fűszeres, visszafogott fás jegyekkel, némileg emelkedett alkohollal, közepes mennyiségű, szemcsés állagú tanninnal, hosszú lecsengéssel. Eléri a 6 pontot.

m.jpgMeinklang Neusiedlersee 2010

Biodinamikus borászat, Magyarországon is rendelkeznek területekkel, sőt a Somlón is művelnek 3 hektárt. Borsos-fűszeres, ribizlis-virágos illat, finom fás jegyekkel. Szájban is borsos elsősorban, ribizlis és cseresznyés karakterrel, visszafogott alkohollal, de elég masszív, szemcsés-poros tanninnal, amely sokáig és kellemetlenül feltapad. A sav külön utakon jár. Jól elkészített bor egy kellemetlen évjáratból. Erős 5 pont.

Szentesi József Etyek-Buda 2009

Új francia hordóban érett két évig, szűrés és derítés nélkül palackozva. Finom gyümölcsök, ribizli, meggy és cseresznye, virágok és remek minőségű fás hatás adja az illatot. A közepesnél teltebb, nagyon koncentrált, a főként friss cseresznyés-meggyes világba aszaltas jegyek is keverednek. Borsos fűszeresség, szép fás jegyek, közepes sav és közepes tannin adja a kiváló szerkezetet. Fókuszált kortyközép, nagyon hosszú lecsengés. Icike-picike savat még elbírna. Remek bor, potenciállal. Eléri a 7 pontot.

fweninger.jpgWeninger Spern Steiner Sopron 2009

Csillámpalás terület, 45 éves tőkék, Sopron szokásos favoritja. Élénk rubin szín, bíbor beütéssel. Illatában virág, friss meggy és fekete bogyósok, földesség, kakaó, fahéj és egyéb fűszerek. Nagyon vonzó illat, szellőzésre aszaltas beütést is kap. A test közepes-telt, iszonyatos koncentráció és erő van benne, a mély ribizlis-meggyes gyümölcsösséget erőteljes sav támogatja. A tannin közepes-magas, aprószemcsés textúrájú, simán felveszi az anyag. Az utóíz nagyon hosszú, az egész a gyümölcsről és a szerkezetről szól. A savak nem teljesen simultak még be a borba, de így is evidens az óriási szerkezet és potenciál. Erős 7 pont, de könnyedén mászhat feljebb is.

Weninger Saybritz Mittelburgendland 2009

Palás területről, 40 éves tőkék. Illatban egyértelműen több a fa, mint az eddigi borokban. A kávé és kapucsínó mellé virágok, cseresznye és ribizli társul. A sok hordó ellenére is vonzó, friss és elegánsan fűszeres. A test a közepesnél teltebb, közepesen intenzív, koncentrált, de jóval lazább szerkezetű, mint a Spern Steiner. Ennek ellenére koncentrált, friss meggyel és szép lecsengéssel. Jó kis bor, de elbújik a Spern Steiner árnyékában. Erős 6 pont.

Karner Gábor Vitézföld Mátra 2009 (hordóminta)

7-8 éves tőkék, 8000 tőke/hektár, 1 év tartályos érlelés után került 5 hektós hordókba. Hamarosan letöltésre fog kerülni. Élénk szín, kis bíbor beütéssel. Illatban virág, ribizli, cseresznye, meggy, finom földesség, visszafogott hordós-vaníliás és fűszeres hatás. A közepesnél teltebb, nagyon koncentrált, friss cseresznyével, meggyel, minden tekintetben kiegyensúlyozott. A közepesnél valamivel több, érett és szépen extrahált tannint nevetve veszi fel a mély gyümölcsösség. Mindez a szép savakkal nagyon jó szerkezetet és hosszú-hosszú lecsengést ad. A hordó csak a háttérben dolgozik. Minden ízében eltalált bor, potenciállal. Valahol 7/8 pont környékén áll meg nálam.

Pók Tamás Nagy-Eged Eger 2009

Fülledt illat, ribizlis, meggyes, nem túlérett, kissé vaníliás. Szép lehetne, de sajnos valami dohosság vagy régi hordós jegy jelentősen belerondít a képbe. Kóstolásra a közepesnél teltebb, nagyon jó szerkezetű, finoman gyümölcsös, a piros és fekete bogyósokat egyaránt megtaláljuk benne. A tannin remek, szemcsés állagú, a bor friss, a lecsengés hosszú. Minden megvan benne a nagy borhoz, de a dohos jegy sajnos szájban is érzékelhető. Állítólag palackhiba lehetett, a végén egy másik palackból visszakóstoltam és ugyanezt tapasztaltam. 6 pont, tisztán simán 7 pont lehetne.

Moric Reserve Neusiedlersee Hügelland 2009

Zárt illat, kis pinot noiros vegetális-káposztás jegy és virágok. Ennyi. A közepesnél teltebb, könnyedebb szövésű, mint a sor legtöbb bora. Meggy, ribizli, visszafogott fahatás, frissítő savak, közepes mennyiségű, poros állagú tannin. Jól fókuszált mag, tisztán definiált az elejétől a végéig. Szép egyensúly és egység, hosszú lecsengés. A friss gyümölcsök mellett túlérettség is felfedezhető. Remek bor, potenciállal. 7 pont.

Uwe Schiefer Szapary Südburgendland 2009

Sok-sok fa és brett támad bennünket az illatban, fűszerek, fahéj, virág és piros bogyósok. A közepesnél teltebb, könnyedebb stílusú bor. Elég intenzív, sok fával, a szájban is érezhető brettel. Egyébként szép a szerkezete, jó a sava, lecsengése hosszú. A hordó kezelése és az aromavilág Bordeaux-ra emlékeztet. 6 pont.

kalo.jpg

Kaló Imre Eger 2002

No, egy legendás bor, vagy ezer éve várok már arra, hogy valaki megkóstoltassa velem. Imre ugyan szónokolt egy hosszút, de nem említette miként született meg ez a bor. Amennyire én tudom botrytises szemek is kerültek a cefrébe. Gránát szín jelzi a kort, illetve talán a botrytises alapanyagot. Gombás, vegetális illat, sonkával, füsttel, fűszerekkel, borssal, kínai édes savanyúval, koros piros bogyós lekvárokkal, eperrel és virággal. Nem mindennapi jegyek, az biztos. A közepesnél teltebb, fűszeres, jól integrált érett tanninnal, közepes savval. Koncentrált, jól összerakott bor és ezúttal tisztán elkészített. Az aromáiról sokféle piros bogyós lekvár juthat eszünkbe, keleti fűszerek és a fene tudja, hogy mi még. Sokáig megmarad a szájban. Egyedi, érdekes és izgalmas bor, lehet utálni és imádni egyaránt. Erős 7 pont.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr534467230

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kékfrankos = vörös olaszrizling? 2012.04.23. 12:21:03

Szombaton rendezte Kékfrankos Napját a Terra Hungarica: mesterkurzuson és sétáló kóstolón mutatták be, mit tud a fajta a Kárpát-medencében. Osztrák, felvidéki, délvidéki, egri, soproni, szekszárdi és mátrai borászok mutatták be dűlőiket és boraikat. A Man…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2012.04.23. 09:47:44

Nagyon klassz beszámoló, köszi.

Kaló kékfrankosainak sétáló kóstolóján, említették hogy botrytises szemeket is bőven tartalmaznak, a 2009-esnél 40% mondtak, a 2006-osnál 20%-ot. A 2009-esnél még ki sem erjedt belőle az összes, így az jelenleg még tartalmaz maradék cukrot is. Ezek alapján én is valószínűsítem, hogy a 2002-esben is volt botrytis.

Szegediszomelijé 2012.04.24. 20:15:18

Köszi a beszámolót, nagyon kíváncsi voltam rá. Kellemes meglepetés, milyen jó lett a sor! Egynémely elég fiatal volt, pl. a 2010-es osztrák még lehet, hogy jól kifutja majd magát. A Moritztól én a 2. vonalból kóstoltam, ezt én is szívesen letesztelném...
süti beállítások módosítása