A Borrajongó

Prémium furmint-párbaj

2011. november 09. 06:00 - drbarta

Mondhatni, kissé szerénytelenül, hogy volt már szerencsém a 2009-es furmintok legjavához. Kettő közülük viszont még eddig biztosan kimaradt, ugyanis közismert, hogy Szepsy István és Homonna Attila később engedi piacra a versenyzőit.

A türelem rózsát terem. Sikerült végre hozzájutni egy-egy 09-es tételhez a két kiváló termelőtől.

Egyszerre bontottam fel az ominózus borokat, napokon keresztül faggattam őket fej-fej mellett.

Következzen két remek, klasszis furmint:

 
 
 
Szepsy: Úrágya Furmint 2009
Eleinte nagyon fülledt illat. Kis földesség, ásványosság, füst, kénesnek ható felhő. Kis szellőzés után ez utóbbi eltűnik, gyümölcsössége is elkezd kinyílni, citrusok, déligyümölcsök jelennek meg a masszív mineralitás, és a megmaradó fülledtség mellett. Szájban sokkal meggyőzőbb. Közepesnél teltebb korty, frissességgel, élénkséggel. A szájat teljesen kitöltik az ízek, citrusok, speciális köves-sós-rigid-fülledt ásványosság és egyáltalán sok-sok anyag. Vannak benne komoly mélységek. Sűrű magot képező kortyközép, elég hosszú lecsengés. Magas, cizellált és lendületes savvilág. Karakteres, nagy és tekintélyes bor, az alkotók a tétel fiatalságához képest korrekt egységben, bár szerintem idővel ezen a téren még van mit fejlődni. 7 pont most is megvan. (90)
 
  Homonna: Tokaji furmint-hárslevelű 2009
Ebben az évben nem készült külön birtokbor, és Határi furmint. Attila elmondása szerint ez most már így is lesz, a portfolió egyszerűsítése, áttekinthetősége végett. Mindenestre kb. 80%-ban a Határi furmint adja az alapanyagát.
Visszafogottan induló, de igen vonzó és idővel nagyon szépen nyíló illat. Finom, nem tolakodó gyümölcsösség, citrusos-barackos-körtés színezettel, fehér virágok, akácméz, jellegzetes zsírkrétás-gyurmás ásványosság, pörkölt magvak. Pár órával nyitás után némi menta és fenyő-illat is színesíti. Közepesen telt korty. Finoman krémes konzisztencia, elegánsan telt ízek, kortalanul friss fehér-húsú gyümölcsökkel, virágos-mézes-sós gyurmás aromákkal. Tömör szerkezet, sűrű, hosszan kitartó kortyközép. Cizellált, a kortyba kiválóan integrált savak, szinte észrevétlenül biztosítanak tartást, játékosságot, szerkezeti komplexitást. Aromáit tekintve nem túl összetett, de kellően zamatos és kedves is ahhoz, hogy ne intézzük el erényeit egy „struktúra-bor” megnevezéssel. Arányosság, csiszolt részletek, egység, simaság, gömbölyűség. A lecsengésben pici integrálatlan cseresség. Nagyon jól áll a bornak a hárslevelű jelenléte, a Határi szokott tömörsége, tekintélye, egyedisége továbbra is megvan, de szigorát jelentősen oldja, és szívesebben fogyaszthatóvá teszi. Stabil 7 pont. (91)
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr443362542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2011.11.11. 17:58:12

csak egy ötlet. nem lenne szerencsésebb Homonna e borát más (pl: Demeter és Szepsy)'09-es birtokboraival összehasonlítani? függetlenül a pontoktól, ezt egy kicsit előnytelen összehasonlításnak érzem, ráadásul nem mindegy, hogy Szepsy Úrágya vagy Szt Tamásával hasonlítod-e össze.:-)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.11.11. 20:07:29

Melyik bornak volt előnytelen? :)
Egyébként ennyire nagyon nem rágom meg, hogy mit mivel hasonlítok össze. Olykor gyökeresen más borokat is együtt nézek, én nem tartozok azok közé, akik mindent legszigorúbban csak a saját stílusában komponált sorban hajlandóak elhelyezni. Szerintem köszönöviszonyban nem levő borok esetén is összemérhető aromaintenzitásuk, mélységük, komplexitásuk, hosszuk, általános felépítésük, egyensúlyuk stb..

Itt pedig adott volt két bor, melyek a birtokomban voltak és függetlenül az előző gondolatmenettől, még elég jól passzoltak is egymáshoz.:)
Egyébként, mint céloztam is rá fent, ezt a Homonna-tételt nem egyszerűen birtokborként célszerű kezelni, sokkal inkább a Határi-furmint "jogutódjaként" ugyanis 80 %-ban az adja az alapanyagát, hiszen ebben az évben nem is készült külön Határi...
süti beállítások módosítása