A Borrajongó

Nagy vörös szeminárium

2011. augusztus 25. 06:45 - drbarta

Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.

Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.

Íme:

 

Orsolya: Százrejtekű 2006
Belövő bornak hozta egyik társunk, még a vak-kör előtt kóstoltuk. Konyakmeggyes-likőrős-fűszeres-csokoládés érett illat. Szájban Közepesnél kicsit teltebb. Orsolya-borokhoz képest jelentősebb, jó közepes tanninnal. Ez utóbbi tartást ad, kellemes tapintatú, a kortyba elég jó integrált. Gyümölcsös-fűszeres-palackérett ízei kitöltik a korty első felét, majd viszonylag  gyorsan lecsengve átadják a szerepet a savaknak, melyek teljesen dominálják a korty második felét. Stabil 5 pont.
 
Gróf Buttler: Nagy-Eged Bikavér 2006
Tudom, hogy rendkívül unalmas vagyok. De nagyon kíváncsi voltam, hogy ebben a sorban mire futja, meg arra is, hogy a többieknek egyáltalán hogy tetszik, így utolsó pillanatban csempésztem egyet a sorba, mégha nem is a cél árkategóriát képviseli.
 Húsos, sötétbogyós gyümölcsös,borsos-köményes illat. Közepesnél teltebb korty, közepesnél több tanninnal. A tannin feszes, tartást ad, de sima tapintatú. A savak szép, cizellált lefutásúak, az előző bor hoz képest sokkal szebb egységben a többi alkotóval. Ízei mélyek, kitöltik a korty teljes hosszát, bár első körben nem tűnt annyira komplexnak. . Az alkohol alapvetően nem befolyásolja az ízképet a lecsengésig, az utóízben jelentkező csípősség viszont kétségtelen.  Második körre, a sor után visszakóstolva, illetve jelentősebben felmelegedve mégiscsak előjön a  legutóbbi posztban nagy mellénnyel letagadott kissé túlérett, mazsolás karakter. Mellette buján fűszeres komplexitása is kifejezettebbé válik, egyensúlya viszont kétségesebbé. Mindent összevetve komoly tétel, megállja a helyét a nálánál kétszer annyiba kerülő borok között, de most úgy éreztem lemarad egy kicsit a hetesről.  6 és 7 pont között, közelebb az utóbbihoz.
 
Gere Attila: Solus 2006
Illatában kávé, pörkölt, toastos aromák. Feketebogyós gyümölcsei elbújnak a hordó mögött, bár tény, hogy finomnak és jó minőségűnek tűnik a hordó. Sűrű szövésű telt korty, sok érett, de nem igazán integrálódott tanninnal. Ízeiben is dominálnak a hordós-kávés-eszpresszós aromák, mellettük van még gyümölcs is, de az illathoz hasonlóan egyértelműen kisebbségben. A kortyközép így is kitöltött, a lecsengés elég hosszú. A végén a nem kevés alkohol, a nem kevés sav és a tannin asztringencia útjai sehogy sem akarnak igazán összefonódni, némileg külön utakon járnak. 6 pont.
 
Domaine de la Janasse: Chateauneuf du Pape Vieilles Vignes 2006
Igen mély és igen komplex illat. Feketebogyós gyümölcsök, szilva szeder, erdei gomba, dohány, szerecsendió. Szájban nagyon telt, még sűrűbb szövésű. Intenzív ízek, az illatban ismertetett feketebogyós gyümölcsös-fűszeres-gombás összetett ízek egyenként is mély, együttesen igazán szemrevaló rétegekben bomlanak ki. Tetszik, hogy hordó gyakorlatilag nem érződik.  A kortyközép tekintélyes és tömör, szűnni nem akaró magot képez, a lecsengés igen hosszú. Nagyon sok finomszemcsés tannin, a mennyiség mellett is tanítanivalóan szépen integráltak, a textúrát puhán bársonyossá teszi, de vázat is ad a szerkezetnek. A savak szépek, cizelláltak, szinte észrevétlen egységben a többi alkotóval. Az alkohol a Buttlerhoz hasonlóan nem szól bele a korty lefolyásába, az ízeket nem teszi likőrőssé, de az utóízben jelentkező csípősségről akkor is le tudnék mondani. Ez mellett is nálam jelentősen ellépett a mezőnytől. Stabil 8 pont nem kérdés.
 
Aalto: Ribera del Duero PS Reserva 2006
Kávés, eszpresszós, fekete-gyümölcsös illat. Szintén telt és sűrű szövésű korty, de az előző bor után sokkal kevesebb. Mély ízek, feketebogyósokkal, sok, de szép hordóval, melegedve egyre izgalmasabb fűszerezettséggel. Elég hosszúak, de a korty közepére már érezhetően kevesebb szuflával. (visszakóstolva azért van benne anyag, egyszerűen az előző bor hihetetlen mélysége után kicsit méltatlan helyzetbe került)  Sok és érett tannin, egy picikét még fiatalos asztringenciával, puha, de tulajdonképpen kifogástalan savakkal. Az alkohol végre kiválóan egyensúlyban. Szép bor. 7 pont.
 
Konyári: Páva 2006
Feketegyümölcsös, kávés, fűszerpaprikás, szerecsendiós illat. Komplex, mély, a hordó szépen kiegészít, de nem dominál. Az előző borral abszolút hasonló méret, telt, sűrű, de arányos, messze nem drámai bor. Bár van benne komplexitás, de nem különösebben rétegzett,  viszont  a korty eleje, közepe, vége egyaránt arányosan kitöltött az ízeivel. Sok tannin, sima tapintatúak, a kortyba remekül integráltak, akárcsak a feladatukat kiválóan ellátó érett savak. Az egyensúly abszolút rendben, a korty kiválóan gömbölyű. Élek nélküli, egységben levő bor. Erős 7 pont.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr483178781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása