A Borrajongó

Szegedi borfesztivál 3.

2010. május 22. 12:51 - drbarta

Harmadik alkalommal kijutva a borfesztre ezúttal inkább rosék és vörösek (köztük kifejezett nagyágyúk) voltak fókuszban, valamint tokaji aszúk. Természetesen most is voltak ismétlődő tételek, ezekről most nem írok részletesebben.

Következzen a harmadik este jegyzete:

Tovább
13 komment

Hiánypótlás Hollóvár borokból

2010. május 21. 13:25 - pardi norbi

 

Megjelenésük óta igyekszem figyelemmel követni Takács Lajos borait és bizony sikerült néhány gyöngyszemre bukkanni az elmúlt néhány esztendőben. Talán szerencsésebb lett volna, ha egyszerre kóstolom a teljes 2008-as szortimentet-ha másért nem, akkor a jobb összehasonlítás végett-, de ez ne jött össze és csak kettesével tudtam megvizsgálni őket. Utoljára a juhfark és a hárs maradt.
Tovább
8 komment

Új szerző

2010. május 20. 19:00 - drbarta

Ezúton szeretném jelezni azoknak, akik szokták ezt az oldalt olvasni, hogy újdonsült  borbarátom és kóstolótársam, Pardi Norbi, megtisztel bennünket azzal, hogy széleskörű kóstolási tapasztalatairól készült értékes borleírásait a jövőben ezen az oldalon jeleníti meg. Akik szélesebb körben szoktak olvasni borokról már találkozhattak eddig is az írásaival a http://pengyomhegyi.blog.hu oldalon. Első itteni bejegyzésével várhatóan még ezen a héten jelentkezni fog, fogadjátok sok szeretettel!

 

 
1 komment

Szegedi borfesztivál 2.

2010. május 18. 10:25 - drbarta

Második alkalommal igyekeztem úgy csinálni, hogy az újak mellett legyenek a tervben olyan borok is melyek múltkor már terítékre kerültek és tetszettek, több kóstolás hitelesebb képet ad alapon. Továbbá feltett szándékom volt a Weingut Riffel alapos kivesézése, ezúttal nem csak riesling témakörben.

Következzenek a rövid jegyzetek:

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása