A Borrajongó

Up to date - Szentesi Bátyus 2008

2010. május 09. 21:01 - drbarta

 

Up to date alatt olyan borokról lesz szó amelyet már kóstoltam, sőt már meg is írtam, így másoknak esetleg unalmas lehet, de én mégis fontosnak érzem, hogy követve egyes borokat a fejlődésükben meg legyenek örökítve az egyes „állomások”. Azért, hogy ne fulladjon teljesen unalomba a blog, csak azokat az alkalmakat igyekszem újra szóvá tenni, ahol változást érzékelek, vagy egyáltalán más élmények értek, mint a legutóbbi kóstoláskor.
 
Most a már többször is emlegetett, Szentesi-Bátyust vettem újra górcső alá, mely korábbi kóstolásaim alkalmával volt, hogy teljesen elvarázsolt, volt, hogy kicsit kevésbé.
 

 
Szentesi Nadapi Rajnai Rizling Bátyus 2008
 
Közepesen intezív, élénk citrusos-barackos illat, lényegesen hűvösebb, frissebb érzetű, mint a legutoljára nagyon erősen domináló ananász. Szájban is sokkal fürgébb érzetű, kis co2-s pezsgésével igazán rizlinges, egyáltalán nem emlékeztet a legutóbb mutatott kissé szétterülős, krémes kezdésre, sokkal légiesebb, áttetszőbb érzetű( bár azért nem annyira, mint a napokban is kóstolt német fajtatárs) friss gyümölcsös aromái mellett örömmel vettem tudomásul, hogy a legutóbb hiányolt csípős-köves ásványossága is nagyon szépen kiteljesedik némi szellőzéssel. Mivel ezeddig tán a leginkább megosztó borról van szó abban a tekintetben, hogy fás-e vagy sem, árgus szemekkel ill. kihegyezett nyálkahártyával igyekeztem ezt is figyelni, és elsőre egyáltalán észre se lehetett venni, később nagyon-nagyon háttérben volt felfedezhető némi hordófűszeresség, de sokkal gyengébben, mint az A-cuvée esetében, sőt sokkal gyengébben, mint ugyanezzel a borral a legutóbbi találkozáskor.
A maradékcukor érződik, talán lehet én is kíváncsi lennék mit nyújtana, ha feleannyi lenne benne, de tudomásul véve, hogy ez egy félszáraz bor, (és mint így nem szemére vetni, hogy miért nem csontszáraz-érzetű) nagyon kiváló arányokkal rendelkezik, savai mesések, magas rezgésszámon vibrálva átszövik a testet, miközben konzisztenciájuk bizsergeti a szájat. Szerkezetileg kifogástalan bor, aromavilágban el tudok képzelni komplexebbet, összetettebbet.
Ez most ismét a 8p-hoz van közelebb.
8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr681986845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.05.10. 07:36:09

Örülök, hogy neked is ennyire bejön ez a rajnai. Én úgy másfél hete kóstoltam és akkor is, ahogy korábban bármikor elvarázsolt.

Aki ezt a bort fásnak érzi annak szerintem samottból van a szája. :)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2010.05.10. 08:17:00

Az a helyzet, hogy márciusi rajnai-kóstolónkon , mint a fenti linken látható is egy kicsit más arcát mutatta, kevésbé volt élénk, érezhetőbb volt a vaniliás-kókuszos hordófűszeresség. Először nem is sikerült felismerni a vakkörben(csak a legvégén kizárásos alapon:), pedig nem sokkal előtte már egyszer nagyon nagyot szólt.
Most ismét szenzációs volt, olyan, mint amikor legelőször írtam róla a fórumon.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.05.10. 08:45:59

@drbarta: A 2008-as borok még változnak, néha ilyen, néha olyan arcukat mutatják. Na és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy mi sem vagyunk egyformák minden ivászatkor. Néha ilyen az ízlésünk, néha pedig olyan.

Sokan elfelejtik, hogy nemcsak mi kóstoljuk a bort, hanem a bor is kóstol minket :)

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2010.05.10. 10:58:46

@BZoltan: akkor bizony szembesülnöm kell a szomorú ténnyel, hogy samottből van a szám:)))

Én 3x kóstoltam és pontosan a fásságban látom az egyetlen problémáját. Számomra nagyon hasonló volt minden alkalommal és mindig az volt az érzésem, hogy ezt a remek anyagot vagy fa nélkül (mint azt egyébként a rajnaik nagy részével teszik is), vagy csak minimális hordós kezeléssel kifejezőbbé lehetett volna tenni. Félreértés ne essék, a savszerkezete csodálatos, szépen vibrál az egész bor, csak számomra az ízkép egysíkúbb a fa miatt. Tárolok még otthon belőle, úgyhogy újra meg fogom vizsgálni egy idő múlva, de számomra most nincs benne a pikszisben. Ezt gondoltam róla legutóbb: pengyomhegyi.blog.hu/2010/03/30/rajnaizas#more1880192

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.05.10. 15:51:54

@pardi norbi: Azért ufó ez a fássága a 08-as Bátyusnak, mert egy 1200 literes másodtöltésű stockinger hordóban képtelenség, hogy túlászkolt legyen a bor annyi idő alatt amennyit ez a bor volt hordóban.

A Stockinger a prémium hordók prémiuma és az egyik kunsztja az ő termékeiknek a rendkívül visszafogott fásság. Ráadásul 1200 literes méretben a relatív felület jóval kisebb mint a 225 literes szabványos hordóknak.

Én kóstoltam ezt a tételt még hordós korában és akkor sem éreztem rajta fásságot.

Amit sejtek az az, hogy olyan érettségnél ahogy a Józsi szüretelte a szőlőt és azzal a technikával ahogy ő készíti a borokat olyan koncentrált ízjegyek jönnek elő amit esetleg fásságnak lehet érezni.

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2010.05.10. 16:06:00

@BZoltan: Igen, valaki már említette, hogy relatíve nagy hordóban érlelődött és csodálkoztam is rajta, hogy ilyeneket éreztem.

Na mindegy ezen kár sokat filózni, szép bor, de nem tartozik a kedvenceim közé. Pár hónap múlva visszatérek rá.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.05.10. 16:25:32

@pardi norbi: Ha neked nem jön be akkor szerintem kár erőltetni. Amit én csinálnék a helyedben, az az, hogy elvermelem sok-sok évre és megnézném, hogy később amikor kezd a rajnaiakra jellemző palackérettség kifejlődni benne kipiheni-e azt az ízt ami neked most nem tetszik.

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2010.05.10. 17:40:02

@BZoltan: Egyetértek, az egyik palacknak pontosan ez lesz a sorsa.
süti beállítások módosítása